Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Bihari Sándorné lett az év pedagógusa

2015 június 09. –
Önkormányzati, települési hírek

Bihari Sándorné Kati közel 40 éve dolgozik a Mátyás Király Általános Iskola tanítójaként, ahol 1976-ban kezdett dolgozni. A tanítói pályáját nagy odaadással, elhivatottsággal kezdte, hozzáértéssel, nagy elfogadással foglalkozik a gyerekekkel, tanítványait szeretettel neveli, oktatja pályakezdő kora óta.

Kati idén nyugdíjba vonul, a most végzett 4. c osztály az utolsó, akiket osztálytanítóként megtanított írni, olvasni, számolni. S mivel mindig is itt oktatott, az elmúlt 39 esztendőben sok száz gyermek kerekítette óráin szép kövérre a betűket, mondta fel a szorgosan a szorzótáblát, sorolta fel ügyesen az abc-t. A kollégáknak Kati viccesen szokta mondani, hogy már húsz unokája van, hiszen az osztályába járó tanulók lassan felnőttek, akik közöl többeknek a gyermekét is tanította.

Kiemelkedően magas színvonalú, áldozatkészséggel végzett, önzetlen és példaértékű munkájáért Bihari Sándornénak Csömör Nagyközség Önkormányzata „Az év pedagógusa” címet adományozta a június 5-én megrendezett pedagógusnapon.

Az év pedagógusával a Csömöri Hírmondó július 3-án megjelenő számában olvashatnak interjút.

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás