Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Tájékoztató Csömör Nagyközség településrendezési eszközei (helyi építési szabályzat) eseti módosításában való partnerségi egyeztetésről

2016 szeptember 21. –
Önkormányzati, települési hírek

Csömör Nagyközség Önkormányzata megindítja Csömör részterületeire vonatkozóan a településrendezési eszközök készítésének a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) kormányrendeletben foglaltak szerinti eljárását.

Az 1/2014. (I.16.) Kt. rendelettel elfogadott Helyi Építési Szabályzat jelen módosítása kisléptékű – egy-egy területrészt érint -, de a fejlesztési elképzelések megvalósítását segíti elő. A jogszabályi környezet a hatályos településrendezési eszközök módosítását 2016.dec.31-i hatályba helyezéssel teszi lehetővé.

A település időközben megkezdte településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát, e módosítások jóváhagyását követően a felülvizsgálat során egységes szerkezetként beépítésre kerülnek a felülvizsgálat tervanyagába, azaz a felülvizsgálat Helyi Építési Szabályzatába és Szabályozási tervébe. Jelen módosítás a településszerkezeti tervet nem érinti.

A településrendezési eszköz módosítása a Korm. rendelet 41. §. szerinti egyszerűsített eljárás alkalmazásával történik.

Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 104/2014. (V. 08.) számú határozatával elfogadta a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi egyeztetés szabályait, amely szabályozza a település településfejlesztési dokumentumainak és településrendezési eszközeinek megalkotására, módosítására irányuló eljárások során a partner javaslatainak, észrevételeinek, véleménynyilvánításának rendszerét.

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29.§-a alapján Csömör Nagyközség településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályáról: a partnerség menüpont alatt olvashat bővebben.

A terv készítésével kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani a 314/2012.(XI.8.) kormányrendelet 38.§ (4) – (5) alapján a tájékoztató közzétételtől számított 15. napig, a „PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS-Mko/3” feltüntetésével

 • elektronikus levélben a polgarmester@csomor.hu címre küldve;

• postai úton a Csömör Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának címezve (2141 Csömör, Szabadság u. 5.);

• a Csömör Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (2141 Csömör, Szabadság u. 5.) személyesen lehet.

 

Tájékoztatjuk, hogy a Partnerségi Egyeztetési Szabályzatnak megfelelően a Partnernek a véleményezéshez szükséges megjelölnie a véleményezési eljárás tárgyát, és megadnia a Partner nevét, képviselőjét, postai címét és e-mail címét, ezek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. A Partner adatainak megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. A Partner adatait kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.

 

Csömör Nagyközség Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal

2016. szeptember 15.

A tervdokumentáció ide kattintva, a partnerség menüpont alatt megtekinthető!

 

Megszakítás