Üdvözöljük!

Profi státusz a hegyikerékpárosoknál

2015 január 22. –
Önkormányzati, települési hírek

Idén januárban a Cube-Csömör is benevezett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnél (UCI) nyilvántartott mountain bike profi csapatok versenyébe. A Csömör KSK kerékpáros együttese, a Cube-Csömör több mint 10 éve az egyik legeredményesebb gárda Magyarországon, melynek tagjai 2015-től profi státusszal vesznek részt a viadalokon. A klub fiatalokra épít, sorában tudja többek közt a nanjingi ifjúsági olimpikon Erdélyi Attilát is.

„Büszkék vagyunk utánpótlás-nevelési programunkra, amelyből az ország legjobb kerékpárosai tudtak kinevelődni. 2015-ben e programunk mellé elindítottuk a felnőtt profi szakosztályt. Ezzel egy hosszú távú tervet kezdünk el. A program alapvető célja, hogy lehetőséget teremtsen a kinevelődő csömöri tehetségek továbbfejlődésére. Hosszabb távon gondolkodva szeretnénk, ha a 2020-as tokiói olimpiára versenyzőnk tudna kvalifikálni. Az együttes részt vesz a felnőtt, U23-as és az U19-es kategória nemzetközi versenyrendszerében, emellett természetesen jelen leszünk a legtöbb magyar versenyen is” – mondta a korábbi országúti bajnok, a felnőtt hegyikerékpáros válogatottat is irányító szövetségi kapitány, Valter Tibor edző.

„A csapat három felkészítő edzőtáborral készül a szezonra. Két külföldi összetartás után az együttes hazai edzőtábori központjában, Velencén, a Velence Bike apartmanjaiban fog táborozni és felkészülni a tavaszi versenyekre. Az első megmérettetés március 29-én az ausztriai Langenloisban egy C1 kategóriás viadal lesz, hazai közönség előtt pedig Salgótarjánban április 19-én, az év első rangos magyar versenyén fognak rajthoz állni a versenyzők” – tette hozzá a szakvezető.

Az Cube-Csömör UCI MTB Team tagjai 2015-ben: Erdélyi Attila, Dina Márton, Kádi József, Valter Attila, Simon Péter és a több éven keresztül válogatott színekben versenyző Buruczki Szilárd, aki egyben a csapat kapitánya és egyik edzője is a fiataloknak.

A csapat névadó szponzora, továbbra is a Cube kerékpárgyártó cég és a Csömöri Sport és Szabadidő Szervező Nonprofit Kft., mint legnagyobb támogató, de emellett további szponzorok is támogatják a csapatot, akik nagyobb számban csömöri kötődésű vállalkozások. A Valter Sport biztosítja a marketingmenedzselést, és részben a csapat működtetését. A további támogatók közül a Samaras Bau építőipari cég, a Sensor Trade-nek biztonságtechnika a profilja, a Fémszekér Kft. lemezmegmunkálás, szerszámok, fém építőanyagok, egyedi alkatrészgyártással foglalkozik.

A csapat a hivatalos bemutatóját 2015. február végén, a Hungexpo területén megrendezésre kerülő Bringa Expón tartja, legnagyobb támogatójával a Cube kerékpárgyártó magyarországi forgalmazójával és a többi támogatóval együtt.

 

 

További információ:

Valter Tibor edző-csapatvezető

csomorkerekpar@gmail.com

www.csomor-kerekpar.hu

 

 

Megszakítás