Fábri István polgármester beszámolója a 2017. szeptember 21. – október 19. közötti időszakról.
(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-i ülésére.)
– Összefoglalás –
1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 21-én tartotta rendes ülését, melyen a képviselők köszöntötték Balaska Márk és Birkás Balázs világbajnok kajakozó párost. Több helyi rendelet elfogadása mellett meghallgatták a református gyülekezeti ház, lelkészlakás és templom építését bemutató prezentációt, döntöttek a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójához történő csatlakozásról, valamint az illegális hulladéklerakás megakadályozására történő javaslatok elbírálásáról.
2.) Szeptember 22-én, az idén második alkalommal rendezett az Önkormányzat autómentes napot az általános iskolás diákok részére. A szám szerint 310 nem autóval iskolába érkező diákot három önkormányzati standon kis ajándékkal fogadták a Polgármesteri Hivatal munkatársai, a legaktívabb osztály pedig különdíjban részesült.
3.) Szeptember 22-én a Polgármesteri Hivatalban a helyi védőnői helyzetről egyeztetett Káposztás Istvánnéval, a Gödöllői Járási Hivatal vezető védőnőjével Fábri István polgármester.
4.) Szeptember 23-án a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a Csömöri Körtúra kerékpáros útvonalának felavató túrája. Ennek ellenére többen elindultak egy rövidített útvonalon Fábri István polgármester, programvezetővel, köztük a nagy létszámban megjelent 6. c osztály tanulói és osztályfőnöke.
5.) Szeptember 25-én Sinka István születésének 120. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Polgármesteri Hivatal előtt álló kopjafánál, illetve a Határ úti Sinka- emléktáblánál. A kopjafánál Fábri István polgármester köszöntötte az emlékezőket. A koszorúzással egybekötött megemlékezésen részt vett továbbá Kadók Ferencné önkormányzati képviselő és dr. Katona Péter jegyző is. A Sinka-emléktáblánál dr. Szarka Zsuzsanna képviselő, kulturális bizottsági elnök szólt a volt Sinka-tanyához átzarándokoló egybegyűltekhez. Ezt követően az író nevét viselő községi könyvtárban Galánfy András fafaragó, előadóművész műsorára került sor. Az eseménysorozat szervezője Szántóné Hermányos Mária képviselő, kulturális bizottsági elnökhelyettes volt.
6.) Szeptember 26-án a Polgármesteri Hivatal dolgozói éves közös kirándulásuk keretében a Mátrában és Gyöngyösön jártak.
7.) Szeptember 28-án Helyi Önkormányzatok Napja címmel tartott konferenciát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Budaörs Város Polgármesteri Hivatalában. A konferencián dr. Gémesi György MÖSZ-elnök, Schmitt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke és Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester tartott előadást. A rendezvényen részt vetttöbb térségi településvezető mellet Fábri István Csömör Nagyközség polgármestere is.
8.) Szeptember 29-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban nyitották meg a helyi fotósklub kiállítását, amelyen a fiatal fotósok Torockó csömöri testvértelepülésén készült alkotásaikat tekinthették meg az érdeklődők. A kiállításon Fábri István polgármester, a tematikus kiállítás és fotós projekt út kezdeményezője mondott köszöntőt.
9.) Szeptember 30-án rendezték meg községünk második legnagyobb eseményét, a Szüreti mulatságot, melynek keretében a hagyományokhoz híven főzőversenyt, pálinka- és befőző-versenyt is tartottak a Petőfi Sándor Művelődési Házban és a Hősök terén. A szüreti felvonulás a megszokott útvonalon vonult végig lovas kocsik, lovasok, hagyományőrző csoportok és traktorok részvételével. A rendezvény főszervezője Szeltner László igazgató volt. Fábri István polgármester a hagyományoknak megfelelően az esemény részeként átadta a bírói tisztet Boross Jenőnek, a helyi sváb közösség képviselőjének. Az eseményről beszámolt a Kossuth Rádió „Itthon vagy, Magyarország szeretlek!”műsora is.
10.) Október 1-jén került az idén 6. alkalommal megrendezésre a Csömöri Csatangoló országos teljesítménytúra. A több mint 350 fő résztvevő közel fele a környező településekről érkezett Csömör természeti értékeit megtekinteni. Az Önkormányzat és Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. szervezésében és támogatásával zajló esemény fő szervezője Bíró Erika és Miklián Rita, a helyi nordic walking csoport vezetői voltak.
11.) Október 3-án a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésezett Tihanyi Ferenc elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban.
12.) Október 4-én az Állatok Világnapja alkalmából felvonulást tartottak a Széchenyi úton „Tiltakozás az állatkínzás ellen” címmel. A demonstrációt a Bukfenc és Jeromos Állatjószolgálati Egyesület, valamint a Csömör Állatvédő Civil Szervezet közösen szervezte, Takács Gáborné Rózsa koordinálása mellett.
13.) Október 5-én az Ügyrendi, Sport- és Közbiztonsági Bizottság ülését Pásztor Sándor elnök vezette a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.
14.) Október 5-6. között a Krammer-napok rendezvénysorozat keretében elsőként a Krammer- emléktábla megkoszorúzására került sor a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola udvarán, amelyet növendéki koncert követett a zeneiskola hangversenytermében. A megjelent vendégeket Ráduly Ildikó, a korábbi ismert előadó nevét viselő intézmény igazgatója köszöntötte. Az Önkormányzat nevében Tormay-Lesták Mária alpolgármester és Szántóné Hermányos Mária képviselő, kulturális bizottsági elnökhelyettes, a Dunakeszi Tankerület részéről Tóthné Pataki Csilla gazdasági vezető helyezett el koszorút az emléktáblánál. Az eseménysorozat tanári koncerttel zárult a helyi római katolikus plébánián.
15.) Október 6-án az Aradi vértanúk emlékére gyújtottak mécsest a Petőfi emléktáblánál Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselői, valamint a Polgármesteri Hivatal vezető munkatársai.
16.) Október 7-én tartották a Karitász bált a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A jótékonysági bált a Csömöri Szent Rita Karitász Közösség szervezte Eölyűné Kákonyi Anett vezetésével. A megjelent vendégeket Görbe József helyi plébános köszöntötte.
17.) Október 8-án Csömör Nagyközség Önkormányzata, a MAZSIHISZ és az Élet Menete Alapítvány támogatásával, a ZSIT egylet szervezésében Holokauszt megemlékezést tartottak a csömöri zsidó sírkertben a Csömörről elhurcolt mártírok emlékére. Az eseményen beszédet mondott Kiss Henrietta, a MAZSIHISZ alelnöke, Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke, Eigler Tamás Csömör Nagyközség önkormányzati képviselője, valamint a ZSIT Egylet képviseletében a rendezvény koordinátora, Hantos Péter. Az elhunytakért Verő Tamás rabbi imádkozott.
18.) Október 9-én tartotta ülését a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság Eigler Tamáselnökletével aPolgármesteri Hivatalban.
19.) Október 10-én tartotta ülését a Helyi Tervtanács Király Noémi főépítész vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.
20.) Október 10-én a Népjóléti és Kulturális Bizottság tartotta ülését a Polgármesteri Hivatalban dr. Szarka Zsuzsanna elnöklete mellett.
21.) Október 11-én a Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tartotta ülését a Polgármesteri Hivatalban Pásztor Sándor elnöklete mellett.
22.) Október 14-én került megrendezésre a II. Népdalkörök találkozója Csömörön a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A rendezvény fő szervezője Dombrádi Lászlóné, a Tiszta Forrás Népdalkör vezetője és Szeltner László a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója volt. A találkozót Tormay-Lesták Mária alpolgármester nyitotta meg. A rendezvényen Szántóné Hermányos Mária képviselő is jelen volt.
23.) Október 16-án rendkívüli Képviselő-testületi ülést tartottak, melyen a képviselők kiválasztották a Csömör Egészségház kivitelezőjét, valamint jóváhagyták a központi orvosi ügyelet közös igénybevételéről szóló együttműködési megállapodást.
24.) Október 17-én a Derűs őszi napok programsorozat keretében rendezték meg a Lukács Antal nyugdíjasok versmondó ünnepét a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A rendezvény főszervezője Hegyesiné Nagy Ibolya a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője. Díszvendégek a néhai Lukács Antal csömöri földbirtokos leszármazottai voltak. A rendezvényre 9 településről érkeztek a résztvevők, a legidősebb versmondó 101 éves volt. Az önkormányzat részéről dr. Szarka Zsuzsanna képviselő, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnöke is részt vett a rendezvényen.
25.) Október 17-én a Polgármesteri Hivatal tanácstermében egyházi óvoda fenntartásáról, átadási lehetőségeiről tartottak egyeztetést, melyen Fábri István polgármester, Tormay-Lesták Mária alpolgármester, dr. Fabiny Tamás az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr. Fábri György az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője, Varga Márta a Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési és Oktatási osztály vezetője, és Johann Gyula Csömöri Evangélikus Egyház lelkésze vettek részt.
26.) Október 17-én a Sinka István Községi Könyvtárban rendezték meg az Így énekeltek Csömörön 2. című daloskönyv könyvbemutatóját. A könyvet Szabó Erzsébet a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mutatta be, a rendezvény házigazdája Takács László karnagy volt. Az est díszvendégeként köszöntötték Ördög Lászlót, Csömör Nagyközség Díszpolgárát, neves népzenekutatót. A bemutatón jelen voltak: Hollerné Racskó Erzsébet az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Aszódi Csaba András Dolina Pest Vidéki Regionális Egyesület alelnöke, az Önkormányzat képviseletében Fábri István polgármester, Kadók Ferencné és Pásztor Sándor képviselők.
27.) Október 18-án a Kölcsey Ferenc utca aszfaltozási munkálatainak megkezdése előtt tervegyeztető megbeszélést tartottak az utca lakosaival a Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A terveket Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertette. Az egyeztetésen Fábri István polgármester, Eigler Tamás, Kadók Ferencné és Tihanyi Ferenc képviselők is részt vettek.
28.) Fejlesztések, jelentősebb felújítások:
28.1.) Intézményi felújítások, fejlesztések
Öt önkormányzati intézményben zajlanak jelenleg épületenergetikai beruházások európai uniós pályázati forrásból.
1.1.) A Kacsóh P. utcai óvodában az önkormányzati önerős forrásból megvalósított elektromos rendszer felújítása után a pályázati támogatásokból megvalósuló épületenergetikaiberuházás is a befejezéséhez közeledik, jelenleg még a tetőszigetelési munkákat és a mobil épület szigetelési munkáit végzik.
1.2.) A Sportcsarnokban a tetőszigetelés megtörtént, a napelemek elhelyezése még folyamatban van.
1.3.) A Mátyás Király Általános Iskola Major úti épületében a nyílászárók cseréje megtörtént, jelenleg a külső szigetelés és homlokzat felújítása zajlik.
1.4.) A Krammer Teréz Zeneiskola és az általános iskola közös Szabadság úti épületében már szeptemberbenbefejeződtek a felújítási munkálatok.
1.5.) A Szociális Alapszolgáltatási Központban a pályázati támogatásból megvalósuló épületenergetikai munkálatok keretén belül elkezdődött a nyílászárók cseréje.
28.2. Közterületi felújítások, fejlesztések
2.1.) Az Ulicska járdafelújítása jelenleg zajlik az Erzsébet utca és a Bitskey Gy. utca között a Csömöri Községgondnokság kivitelezésében, önkormányzati önerős beruházásban.
2.2.) A Sármány és a Körmendi utcák aszfaltozása és csapadékvíz elvezetési munkálatai elkészültek az ÁR-LA Kft. kivitelezésében. A Sármány utcai beruházás bruttó 23.950.000 Ft, a Körmendi utcai beruházás bruttó 15.000.000 Ft értékben került megvalósításra.
2.3.) A Rét utca, Páva és Laky bevezető utca közötti szakaszának aszfaltozási munkái befejeződtek a Komjáti-Design Kft. kivitelezésében, bruttó 7.560.000- Ft forint összegben.
2.4.) A Laky sarki buszvégállomás jegypénztárának és mosdójának építési munkálatai rövidesen befejeződnek a Csömöri Községgondnokság és több alvállalkozó kivitelezésében, az Önkormányzat és a Vo-Lan Kar Kft. közös finanszírozásában.
*****
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 61. évfordulója tiszteletére, az alábbi ünnepi rendezvények várják községünk lakóit:
– október 21-én ünnepi műsor és koszorúzás a Gloria Victis Emlékműnél,
– október 23-án Forradalom és művészet – irodalmi est a Petőfi Sándor Művelődési Házban.
– A következő rendes képviselő-testületi ülésre 2017. november 16-án kerül sor.
Fábri István s. k.
polgármester