Üdvözöljük!

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2018 szeptember 07. –
Polgármesteri beszámolók

Fábri István polgármester beszámolója a 2018. július 5. – 2018. szeptember 6. közötti időszakról.

(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 6-i ülésére.)
 
– Összefoglalás –
1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete július 5-én tartotta utolsó rendes, nyári ülését. A képviselők vezetői pályáztatás eredményeként Böde Juliannát megválasztották a Csömöri Nefelejcs Művészeti Óvoda igazgatójának öt évre. A testület ezenkívül elbírálta a Petőfi Sándor Művelődési Ház fejlesztésére kiírt ingatlanhasznosítási tervpályázatokat. A közösségi tér- és közterület-fejlesztési program 2017-2021. keretén belül továbbá több útfelújítás, járdaépítés és közlekedésbiztonsági fejlesztésről is döntés született.

 

2.) Július 10-én intézményvezetői értekezletet tartottak a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Fábri István polgármester vezetésével. Az értekezleten a helyi önkormányzati intézmények, nonprofit kft.-k és oktatási intézmények képviselői vettek részt.

 

3.) Július 17-én a Polgármesteri Hivatalban tartotta ülését a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Tihanyi Ferenc elnöklete mellett.

 

4.) Július 17-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság ülésezett Eigler Tamás elnökletével a Polgármesteri Hivatalban.

 

5.) Július 18-án a Csömöri Szabadtéri Sportközpont bejárása során egyeztetett a jövőbeni fejlesztési elképzelésekről Benkő Tamással, a Magyar Labdarúgó Szövetség pest megyei elnökével Fábri István polgármester, Váló Flórián, a Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője és Takó Csaba labdarúgó szakosztályi vezető.

 

6.) Július 18-án Fábri István polgármester, Tihanyi Ferenc településfejlesztési bizottsági elnök és Benkó Gábor műszaki osztályvezető egyeztetett a Polgármesteri Hivatalban a 408-as tábla tulajdonosaival a véderdő kialakításának lehetőségeiről.

 

7.) Július 18-án a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága ülésezett a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Eigler Tamás elnöklete mellett.

 

8.) Július 19-én Kovács Péterrel, Budapest XVI. kerületének polgármesterével egyeztetett Fábri István polgármester Csömörön a közös kerékpárút-fejlesztési tervekről és egyéb kapcsolódó települési kérdésekről.

 

9.) Július 21-én újra a termelői és bolhapiacra érkezők népesítették be a Hősök terét.

 

10.) Július 23. – augusztus 5. között a Polgármesteri Hivatalban a folyamatos ügyelet biztosítása mellett közigazgatási szünet volt.

 

11.) Július 30-án Vajai Balázzsal, a MÁV-HÉV ZRT. Vagyonkezelési Osztályának vezetőjével találkozott Fábri István polgármester. Az Állomás utcában tartott megbeszélésen az állomás főépületének közös hasznosítása ügyében egyeztették az elképzeléseket a felek.

 

12.) Augusztus 3-án Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott a Polgármesteri Hivatal tanácstermében az orvosi körzetek kialakításáról.

 

13.) Augusztus 8-án a Polgármesteri Hivatalban egyeztetett Takács Zsolt a TS Gastro Kft. ügyvezető igazgatójával Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mára alpolgármester az iskolai étkeztetés aktuális kérdéseiről és jövőbeni fejlesztési lehetőségeiről.

 

14.) Augusztus 9-én Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, melyen több beruházási pályázat előkészítéséről egyeztettek. A képviselők építészi tervezői megbízást adtak a Petőfi Sándor Művelődési Ház fejlesztési tervére, illetve döntöttek egy  vis major kérvény beadásáról a Jókai út fölötti beomlott Csömöri-patak szakasz rendbehozatalára.

 

15.) Az augusztus 20-i Szent István-napi községi ünnepi programok a hagyományoknak megfelelően több helyszínen zajlottak Csömörön. A Csömöri Tót Hagyományaink Házában ökumenikus imaórát tartottak a szlovák hagyományőrző Furmicska Néptánccsoport közreműködésével. Az új kenyeret Fábri István polgármester és Szabó Erzsébet szlovák nemzetiségi önkormányzati elnök jelenlétében Görbe József római katolikus plébános és Rózsa Katalin váci református lelkész szentelte meg, majd Johann Gyula evangélikus lelkész mondott áldást. Az alkalmon közreműködött a Vox Animi Vegyeskar, az ünnephez kapcsolódó gondolatait Takács László karnagy mondta el. Az ökumenikus imaórán részt vett az Önkormányzat részéről Szántóné Hermányos Mária képviselő, A helyszínen az érdeklődők megtekinthették a csömöri népviseletben járó asszonyokról összeállított emlékkiállítást.

A községi ünnepi rendezvényen dr. Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docense mondott ünnepi beszédet. Az Önkormányzat és a Művelődési Ház által szervezett ünnepi műsorban a Csicsörke Néptánccsoport Pintyőke csoportja, valamint Udvarhelyi Boglárka énekművész és Smál-Szilaj Gábor színművész lépett színpadra. A Petőfi Sándor Művelődési Házban egész nap várta az érdeklődőket a Turnovszky István Kertbarát Kör által szervezett hagyományos termény- és virágkiállítás. Ezenkívül a Hősök terén népi játszótér, lovagi torna és kézműves foglalkozások várták a kisgyermekes családokat.

 

16.) Augusztus 22-én az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ Szakmai Tanévnyitó Konferenciáján vett részt Fábri István polgármester Lánczky Edit főosztályvezető meghívásának eleget téve. Az eseményen dr. Tarnai Richárd pest megyei kormánymegbízott, Maruzsa Zoltán, az EMMI közoktatásért felelős helyettes államtitkára, dr. Gloviczki Zoltán Oktatási Hivatal elnöke és Hajnal Gabriella a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke tartott előadást.

 

17.) Augusztus 22-én Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott a Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A képviselők döntöttek a település közlekedésbiztonsági koncepciójának kidolgozásáról, valamint a Csömöri Egészségház bútorozási munkáira kiírt közbeszerzési eljárásokat vitatták meg.  

 

18.) Augusztus 23-án Fábri István polgármester és dr. Katona Péter jegyző a szép korú Fabók Pálné, Petőfi Sándor utcai csömöri polgárt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte, és adta át Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő oklevelét.

 

19.) Augusztus 30-án a Népjóléti és Kulturális Bizottság tartotta ülését a Polgármesteri Hivatalban Madarasné dr. Hülitzer Katinka képviselő vezetésével.

 

20.) Augusztus 31-én zárult a június 22-én indult Művházterasz című nyári programsorozat a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán. A művelődési ház dolgozói Szeltner László igazgató szakmai irányítása mellett, minden pénteken ingyenesen látogatható koncertekkel, táncházzal biztosítottak egész nyáron szórakozási lehetőséget a látogatóknak.

 

21.) Szeptember 2-án a Csömöri Sportcsarnokban került megrendezésre a VII. Fábián Ferenc-emléktorna. Az idei Fábián Ferenc díjat Bátovszki Györgynek ítélték oda, aki az elmúlt évtizedekben sokat tett a kézilabdasport támogatásáért. A díjat az alapító család részéről Fábián Ferenc és Fábián Pál közösen adták át Fábri István polgármesterrel.

 

22.) Szeptember 1-jén a Csalogány utca lakói hagyományos utcabált rendeztek.

 

23.) Szeptember 2-án a Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartották a leendő elsősök évnyitó rendezvényét a Csömöri Horgásztónál.

 

24.) Szeptember 3-án tartotta tanévnyitó ünnepségét a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola. A Major úti épületben megrendezett eseményen Bátovszky János iskolaigazgató és Fábri István polgármester köszöntötte az iskolásokat, pedagógusokat és szülőket az új tanév kezdete alkalmából.

 

25.) Szeptember 4-én a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésezett Tihanyi Ferenc elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban.

 

26.) Idén szeptembertől a két legnagyobb helyi egyházi közösségben új lelkész végez szolgálatot. A Csömöri Római Katolikus Egyházközség plébánosa Görbe József helyett Bokros Levente lesz. Görbe József az eddigi települések közül a továbbiakban Kistarcsán és Nagytarcsán végez szolgálatot. A Csömöri Evangélikus Egyházközségben Johann Gyula lelkész munkájának segítésére új lelkész érkezett Eszlényi Ákos személyében.

 

27.) Szeptember 1-től került a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába a Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda (korábbi Kacsóh P. utcai tagóvoda).

 

  1. ) Sporteredmények

– A csömöri Balaska Márk kajak 200 méteres távon világbajnoki címet szerzett Portugáliában Birkás Balázs oldalán.

– A Csömör KSK labdarúgó csapata pomázi vendégszerepléssel elkezdte a bajnoki idényt a Pest megyei II. osztály Keleti csoportjában. Az Rubeola FC Csömör futsal csapata is megkezdte bajnoki szereplését az NB I-ben Szombathelyen.

– A Fábián Ferenc Férfi Kézilabda Emléktorna I. helyezettje a Rév és Tsa TSC lett, Csömör KSK a második helyen végzett.

 

  1. ) Fejlesztések, jelentősebb felújítások:

 

  1. 1.) Intézményi felújítások, fejlesztések
  2. 1.1.) A Csömöri Egészségház téglaburkolata hamarosan elkészül, a belső munkálatok zajlanak.
  3. 1.2.) A Laky utcai óvodában a teraszok bontása, víz- és hőszigetelése elkészült, az összköltség bruttó 1.340.000,- Ft.

 

  1. 2.) Közterületi felújítások, fejlesztések
  2. 2.1.) A Határ úton folyamatban van a padkarendezés, valamint az árok kialakítása.
  3. 2.2.) A Boglárka utca- Árpádföldi út vízelvezető cseréje megtörtént, bruttó 190.000,- Ft értékben.
  4. 2.3.) A Csömöri Horgásztónál pin-pong asztal került kihelyezésre, mintegy bruttó 300.000,- Ft értékben.
  5. 2.4.) A Panoráma utca aszfaltozásával elkészült az Aszfalt és Bontás Kft. A pályázati pénzből készült beruházás bruttó 9.500.000,- Ft-ba került.
  6. 2.5.) Elkészült Rigó utca aszfaltozása, az Útkellene Kft. kivitelezésében, önerős útépítés, mintegy bruttó 4.590.000, Ft értékben.
  7. 2.6.) A Laky utca útfelújítási munkáit a Relid-Bau Közműépítő Kft. végezte el, összesen bruttó 32.300.000,- Ft értékben, melyből 25.000.000,- Ft volt pályázati pénz a többit önerőből biztosította az önkormányzat.
  8. 2.7.) A Bajcsy-Zsilinszky utca útépítési munkái befejeződtek. A kivitelezést az Útkellene Kft. végezte, bruttó 14.650.000,- Ft értékben.
  9. 2.8.) Az alumínium hídhoz vezető kerékpárút elkészült, bruttó 6.500.000,- Ft értékben az Adlerberg Kft. kivitelezésében.
  10. 2.9.) A Jókai utca és a Major út – Vágóhíd utca és az általános iskola közötti szakaszán elkészült a járdafelújítás. A beruházást a Komjáti-Design Kft. végezte, bruttó 6.700.000,- Ft értékben.
  11. 2.10.) A Kistarcsai út és a Szent László utca járdaépítési munkálatai elkészültek a Komjáti-Design Kft. kivitelezésében, mintegy 9.100.000,- Ft értékben.
  12. 2.11.) A Sportcsarnok parkolójának bővítése zajlik a Viavox Kft. kivitelezésében.
  13. 2.12.) Az Állomás utcában és a Szabadság úton a parkoló- és járdaépítési munkák megkezdődtek, amelyet a Komjáti-Design Kft. végez.

 

 

*****

 

 

–  Szeptember 8-9-én Csömör szlovákiai testvértelepülésén, Mojmirovcén (Ürményben) rendezik a község legnagyobb eseményeként a Falunapokat, melyre a 15 éves testvértelepülési kapcsolat jegyében Csömörről is népes küldöttség utazik el.

 

–  Szeptember 8-án kerül Középhegyi piknik, szeptember 15-én  Béke téri esték településrészi közösségi események lesznek.

 

— A következő rendes képviselő-testületi ülést 2018. szeptember 20-án tartja az önkormányzat.

 

 

Fábri István s. k.

polgármester

Megszakítás