Fábri István polgármester beszámolója a 2018. július 4.– 2019. szeptember 5. közötti időszakról.
(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. szeptember 5-i ülésére.)
– Összefoglalás –
- ) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete július 4-én tartotta rendes ülését, melyen a képviselők döntöttek a Szociális Alapszolgáltatási Központ szakmai programjának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Major úti udvarának felújításához szükséges kivitelezők kiválasztásáról, továbbá a Laky-park és Corvina tér fejlesztésének kapcsán kivitelező kiválasztásáról.
2.) Július 6-án megtartották a kedvezőtlen időjárás miatt korábban elhalasztott Szentivánéji éjszakai túrát, melyen közel 100 fő vett részt.
3.) Július 7-én a Csömöri Evangélikus Egyház finnországi Loviisa testvérgyülekezetének Csömörön vendégeskedő csoportját és azok helyi vendéglátóit fogadta és köszöntötte Fábri István polgármester a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Seppo Apajalahti Loviisa lelkésze és Johann Gyula, csömöri evangélikus egyház lelkésze társaságában.
4.) Július 16-án a Középhegy utca érintett ingatlantulajdonosaival Fábri István polgármester és Benkó Gábor műszaki osztályvezető egyeztetett az útfelújítás részleteiről a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.
5.) Július 17-én rendkívüli Képviselő-testületi ülést tartottak, melyen a képviselők kivitelezőt választottak a Közösségi tér és közterület-fejlesztési program 2017-2021. II. 4. Járda- és kerékpárút építési program Major úti járda felújításához, valamint játszóterek fejlesztése – közvilágítás kiépítéséhez a Corvina téren, Laky-parkban és a Majorszegi-ligetben. Döntöttek pályázati önerő növeléséről önkormányzati közösségi célú ingatlan bővítésére, valamint Közösségi tér és közterület-fejlesztési program 2017-2021. II. 2. Útépítések, fejlesztendő településrészek – Középhegyi út martaszfalt közbeszerzési eljárásáról.
6.) Július 19-én Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartotta rendkívüli ülését Eigler Tamás elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola udvar térbetonozás térburkolás
7.) Július 22. – augusztus 4. között hivatali szünetet tartottak a Polgármesteri Hivatalban.
8.) Július – augusztus hó folyamán több ingatlanvásárlási szerződéskötésre is sor került: a Palotai úton, a labdarúgópálya melletti területet ily módon sikerült bővíteni. A Pataksétány fahíd melletti szakasza önkormányzati tulajdonba került, ezzel biztosítva a sétány használatát, a Majorszegi erdőben további ingatlanrész megvásárlásával sikerült bővíteni a zöldfelületi területrészt.
9.) Augusztus 15-én rendkívüli Képviselő-testületi ülést tartottak, melyen a képviselők döntöttek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választására helyi választási bizottság tagjainak és póttagjainak, szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztásáról, a Településrendezési szerződés – Csömöri-patak forrásvölgy turisztikai erdő kialakításáról, Közösségi tér és közterület-fejlesztési program 2017-2021. II. 2. Útépítések, fejlesztendő településrészek – Béke téri hátsó utca, Mandulás utca – Vasút sor aszfaltozása – kivitelező kiválasztásáról.
10.) Augusztus 16-án Fábri István polgármester a szép korú Tóth István Csömör, Nagy Sándor u. 52. szám alatti lakost 90. születésnapja alkalmából köszöntötte és adta át Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő oklevelét.
11.) Az augusztus 20-i Szent István-napi községi ünnepi programok a hagyományoknak megfelelően több helyszínen zajlottak Csömörön. A Csömöri Tót Hagyományaink Házában ökumenikus imaórát tartottak a szlovák hagyományőrző Furmicska Néptánccsoport közreműködésével. Az új kenyeret Fábri István polgármester és Szabó Erzsébet szlovák nemzetiségi önkormányzati elnök jelenlétében Bese Gergő áldozópap szentelte és Rózsa Katalin váci református lelkész, illetve Johann Gyula evangélikus lelkész áldotta meg. Az ünnephez kapcsolódó gondolatait Takács László karnagy mondta el. A látogatókat a csömöri népviseletet bemutató fotókiállítás és szeretetebéd fogadta, közreműködött a Vox Animi Vegyeskar.
A községi ünnepi rendezvényen Fábri István, Csömör Nagyközség polgármestere mondott ünnepi beszédet. Az új kenyeret Bokros Levente római katolikus plébános szentelte meg. Az Önkormányzat és a Művelődési Ház által szervezett ünnepi műsorban a Báló Lipót Népdalkör, Solymár Tímea gitárművész és Szegedi Nóra, Sárkány Krisztián a Fedák Sári Színház művészei léptek színpadra. A Petőfi Sándor Művelődési Házban egész nap várta az érdeklődőket a Turnovszky István Kertbarát Kör által szervezett hagyományos termény- és virágkiállítás. Ezenkívül a Hősök terén népi játszótér, hagyományőrző játékok, és kézműves foglalkozások várták a kisgyermekes családokat.
12.) Augusztus 22-én egy fő, Csömörön élő erdélyi lakos tett ünnepélyes állampolgársági esküt Fábri István polgármester előtt.
13.) Augusztus 26-án a Béke tér érintett ingatlantulajdonosaival Fábri István polgármester és Benkó Gábor műszaki osztályvezető egyeztetett az aszfaltozási munkálatokról a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.
14.) Augusztus 27-én a Tervtanács tartotta ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Király Noémi főépítész vezetésével.
15.) Augusztus 28-án a Középhegyi utcában hatalmas tűzkár keletkezett, két szomszédos ingatlan egyike teljesen, a másiknak tetőszerkezete égett le. A Csömöri Közbiztonsági Bűnmegelőző Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület ért ki elsőként a helyszínre, de érkeztek tűzoltók a Budapest, XIV., XVII. kerületéből is. Széleskörű lakossági összefogás indult a romeltakarítástól, a tárgyi és emberi segítségnyújtáson túl, az önkormányzati tulajdonú Csömöri Családsegítő Közalapítvány pénzbeli adományok fogadására közzétette számlaszámát.
16.) Augusztus 29-én Fábri István polgármester és Szabóné Forgács Gabriella a Dunakeszi Tankerületi Központ megbízott tankerületi igazgatója a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola területén meglévő konténer tanterem fennmaradásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás és szerződéskötés ügyében tartottak egyeztetést a helyszínen.
17.) Augusztus 29-én a Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Szántóné Hermányos Mária elnökhelyettes vezetésével.
18.) Augusztus 31-én a Csömöri Horgásztó kialakításának 30. évfordulója alkalmából hagyományteremtő céllal került megrendezésre az I. Csömöri Tófesztivál a horgásztónál. A nyárbúcsúztató rendezvényhez kapcsolódóan augusztus 30-án, pénteken fogadást tartottak a horgásztó létrejöttében és működtetésében közreműködők számára, melynek házigazdája Radványi Róbert, a Csömöri Horgászegyesület elnöke és az Önkormányzat volt. Az augusztus 31-i, nagysikerű rendezvényen fényképes kiállítást láthattak a horgásztó elmúlt 30 éves történetéből, valamint egy nagytestű, édesvízi halakkal teli óriás akváriumot is megtekinthettek. Gyermekprogramokkal, gasztroudvarral, csónakázási lehetőséggel és koncertekkel várták a kilátógató közönséget.
19.) Augusztus 31-én ötödször rendezték meg Csömörön a Tóth Ilona Kézilabda Emléktornát, ahol Turák Csaba vezetésével bronzérmesként végzett a női utánpótláscsapat.
20.) Szeptember 1-én a Csömöri Sportcsarnokban került megrendezésre a VIII. Fábián Ferenc-emléktorna. Az idén két Fábián Ferenc díj került kiosztásra az egyiket Agárdi Mihálynak ítélték oda, aki annak idején az ifjúsági csapat kapusa, majd az elmúlt évtizedekben a női csapat fő támogatójaként szerepelt. A másik díjat Turák Csabának ítélték legendás vezetői és játékosi eredményeiért. A díjat az alapító család részéről Fábián Ferenc és Fábián Pál közösen adták át Fábri István polgármesterrel.
21.) Szeptember 2-án tartották a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola tanévnyitó ünnepségét, melyen Bátovszky János igazgató hivatalosan is megnyitotta a 2019/2020. tanévet. Csömör Nagyközség Önkormányzatát Fábri István polgármester képviselte.
- ) Sport:
Megkezdődött a 2019-2020-as bajnoki idény
Kézilabda:
A női csapat a Pest megye I. osztály A csoportjában, a férfiak az NB-II, Északi csoportjában kezdték az idényt.
Foci:
az RFC Csömör a futsal az NB I-ben, míg a Csömör KSK nagypályás focicsapata a megye II-es bajnokságában szerepel – három meccs után 100%-os teljesítménnyel listavezető a gárda.
Tenisz:
A csömöri Jánosi Lucával felálló U18-as lányválogatott az Európa-bajnokság döntőjében a 7. legjobb csapatként zárt. Jánosi Luca a hazai Országos Bajnokságon egy ezüst és egy bronzérmet nyert.
Kerékpár:
Az országúti kerékpársport egyértelműen legfontosabb és legnehezebb versenye a 23 év alatti korosztály számára a mini Tour de France-nak tartott Tour de l’Avenir. Itt nyert szakaszt Valter Attila.
A svájci Lenzerheidében rendezett hegyibringás Világkupán a Cube-Csömör versenyzője, Schmidel Regina az U23-as korosztályban a 17. helyen végzett.
Atlétika:
A 3. atlétikai junior és ifjúsági magyar ligadöntőn, ahová versenyszámonként a legjobb nyolc atléta juthatott be, Csák Tamás a Csömör KSK színeiben mindkét számban (800 m, 1500 m) dobogóra állhatott.
Kajak-kenu:
Fantasztikus magyar sikerrel zárult a szegedi gyorsasági kajak-kenu világbajnokság! A csömöri Balaska Márk Apagyi Leventével bronzérmet szerzett a kajakpárosok 200 méteres számában.
- ) Fejlesztések, jelentősebb felújítások:
- 1.) Közterületi felújítások, fejlesztések
- 1.1.). Befejezte a Corvina utca és Corvina köz aszfaltozását az Úttengely Kft, bruttó 11.087.169,- Ft értékben.
- 1.2.) A Zrínyi Miklós utca járdaépítése befejeződött, a Komjáti Design Kft. kivitelezésében, bruttó 4.400.000,- Ft értékben.
- 1.3.) Elkészült a Mária utca aszfaltozása az Aszfalt és Bontás Kft kivitelezésében, bruttó 7.450.000,- Ft összegben.
- 1.4.) A Középhegyen a Meredek és a Harangláb utca közötti szakaszon befejeződött a csatornaépítés a Galgaépszer Kft. kivitelezésében, bruttó 8.670.000,- Ft értékben.
- 1.5.) A Középhegyen a Meredek és a Harangláb utca közötti szakaszon befejeződött az aszfaltozás. A beruházást az Aszfalt és Bontás Kft. végezte, bruttó 35.650.000,- Ft értékben.
- 1.6.) A Széchényi utcában elkezdődött a DMRV által a vízgerinc vezeték cseréje és kezdődik az útépítés az Aszfalt és Bontás Kft. kivitelezésében.
- 1.7.) Befejeződött az iskolai ebédlő és udvar felújítása. Az ebédlő felújítását az Amecod Zrt. végezte, bruttó 25.000.000,- Ft értékben, a konyha felújítását a Fabi Group és a Csömöri Községgondnokság végezte el közösen, bruttó 15.700.000,- Ft értékben. Az udvar felújítási munkálatokat az Uhrinwest Kft. és az Úttengely Kft. végezte el, összesen, bruttó 27.500.000,- Ft értékben.
- 1.8.) Elkészült a Major úti járda felújítása az iskola és a Hév átjáró közötti szakasza, a -Bauman Construct Kft. kivitelezésében, bruttó – 3.500.000,- Ft értékben.
- 1.9.) A Laky óvoda parkoló építése befejeződött, a beruházást az Uhrinwest Kft. végezte, bruttó 4.870.000,- Ft értékben.
- 1.10.) Elkezdődött a Laky parkon a gyermek kresszpálya építése. A kivitelezést a Komjáti Design Kft. végzi.
- 1.11.) Megkezdődött a Béke tér útfelújítása, a kivitelező cég a -Komjáti-Design Kft.
- 1.12.) Elkezdődött a Corvina téren a gyermek kresszpálya építése. A kivitelezést a Komjáti Design Kft. végzi.
23.1.13.) Napelemes lámpák elhelyezése a Majorszegi játszótéren, a Laky parkban és a Corvina téren lévő játszótéren elkészültek. Az alapozást a Csömöri Községgondnokság végezte, bruttó 27.000,- Ft értékben, a lámpatesteket a Bravolight Kft. szállította és szerelte fel, bruttó 2.600.000,- Ft értékben.
- 2.) A Csömöri Községgondnokság és a Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. kivitelezésében zajló jelentősebb karbantartási, felújítási munkák:
– A Határ úton a padkarendezés, valamint az árok kialakítása folyamatban van.
– A Csömöri Horgásztó közösségi- és játszóterének fejlesztése folyamatban van.
– A sportpálya lelátó karbantartása folyamatban van.
– A Horgásztónál a felnőtt kondipark telepítése és a terület rendezése elkészült, burttó 7.000.000,- Ft értékben
– A Rákóczi úti szolgálati lakások kivitelezése, vállalkozók bevonásával még zajlik.
– Az Ady Endre utcai vendégház átalakítása, építése vállalkozók bevonásával zajlik.
– A Csömöri Egészségház külső udvar építése még zajlik.
– Laky ovi belső festésének első üteme, bruttó 15.000,- Ft összegért elkészült.
– Erzsébet köz esővízrács újragyártása, telepítése elkészült, bruttó 80.000,- Ft értékben.
– Szalagkorlát építése a Könyves Kálmán utca végén elkészült, bruttó 50.000,- Ft értékben.
******
Településrészi közösségi események:
—Szeptember 7-én Középhegyi piknik a Laky sarkon.
—Szeptember 14-én Béke téri esték a Béke téren.
—A következő rendes Képviselő-testületi ülést 2019. szeptember 19-én tartja az önkormányzat.
Fábri István s. k.
polgármester