Üdvözöljük!

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2023 október 03. –
Polgármesteri beszámolók

Fábri István polgármester beszámolója a 2023. augusztus 24– szeptember 21. közötti időszakról.

(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2023. szeptember 21-i ülésére.)

– Összefoglalás –

1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 24-én tartotta rendes ülését, amelyen a képviselők döntöttek a védőnői szolgálat államosítását követő, állami fenntartóval történő szerződés aláírásának feltételeiről és megerősítették, hogy továbbra is kérik az önkormányzati fenntartás visszaállítását. Emellett határoztak közösségi célú erdővásárlásról; meghosszabbították a nemzetiségi óvónő Major úti szolgálati lakásának bérleti szerződését.

A képviselő-testületi ülésen az önkormányzat köszöntötte a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Csömöri Polgárőr Egyesület, valamint a Csömöri Községgondnokság és Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. azon munkatársait, akik az augusztus eleji vihar hétvégéjén a kárelhárításban vettek részt.

2.) Augusztus 26-án ötödik alkalommal búcsúztattuk a nyarat a Csömöri Tófesztiválon, a horgásztónál. Az egész napos eseményen számos gyermekprogram, népi játékok, és koncert, valamint táncbemutatók várták a látogatókat. Ismét népszerű volt a csónakázás a tavon. A rendezvény szervezői Csömör Nagyközség Önkormányzata és a Petőfi Sándor Művelődési Ház voltak.

3.) Augusztus 29-én a Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett Szántóné Hermányos Mária elnökvezetésével.

4.) Augusztus 31-én a Határ úti közműfejlesztési lehetőségekről tartottak többoldalú egyeztetést a Polgármesteri Hivatalban. A DMRV Zrt.-t Palkovics Judit, a Gödöllői Igazgatóság üzemvezető-helyettese és munkatársai, a DPMV Zrt.-t Király Csaba üzemigazgató és munkatársai képviselték, az Önkormányzat részéről Fábri István polgármester, dr. Katona Péter jegyző, Boros Gábor műszaki osztályvezető és Benkó Gábor leköszönő műszaki osztályvezető, Kistarcsa Város Önkormányzatától Villám Péter műszaki ügyintéző vett részt.

5.) Augusztus 31-én a Csömört is érintő nagyfeszültségű villamosvezeték-fejlesztés ügyében tartottak egyeztetést a Polgármesteri Hivatalban. A Középhegy településrész érintett utcáinak képviseletében megjelent lakókkal Eigler Tamás képviselő, beruházási tanácsnok, dr. Katona Péter jegyző és Boros Gábor műszaki osztályvezető egyeztetett.

6.) Szeptember 1-jén a Csömör Sportcsarnokban tartotta tanévnyitó ünnepségét a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola. Az előző évekhez képest csökkent a gyereklétszám: 654 diák jár az intézménybe. Az elsősök száma is csökkent, 87 tanuló kezdte el tanulmányait. Az iskolában a korábbi évekkel ellentétben az első évfolyamon négy helyett három osztályt indítottak. Az országos pedagógushiány a helyi intézményben is érezhetővé vált, a felmondó vagy nyugdíjba menő tanárok pótlása részben sikerült.

7.) Szeptember 1-jén Évszázadok hitélete címmel nyílt kiállítás a csömöri római katolikus egyházközség történelmi emlékeiből a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A Szentháromság-templom megszentelésének 250. évfordulójára rendezett emlékév eseményét Nagy Éva iparművész, Deák Csaba karvezető és a Csömöri Római Katolikus Egyházközség rendezte.  A kiállítást Muntagné Tabajdi Zsuzsanna néprajzkutató nyitotta meg.

8.) Szeptember 2-án a hagyományokhoz híven megtartották a Középhegyi pikniket a Laky-parkban, ahol a Tefe-fere Klub és Csömöri Civil Egyesület várta finomságokkal a látogatókat. A közösségi eseményen gyerekeknek szóló foglalkozások, műsor, este pedig koncert szórakoztatta a közönséget. A civil összefogással és az önkormányzat, valamint a művelődési ház szervezésében megvalósuló esemény már kilencedik éve valósul meg minden szeptember elején.

9.) Szeptember 3-án Fúvószenekari találkozót rendeztek a Hősök terén. A Krammer Teréz Zeneiskola által 7. alkalommal megrendezett esemény résztvevői: Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar, Gödöllői Fúvószenekar, Ossó János Fúvószenekar, Gyáli Tűzmadarak Mazsorett Csoport, Göd és Dunakeszi Összevont Ifjúsági Fúvószenekar. A résztvevőket Ráduly Ildikó igazgató, az esemény fő szervezője, és Fábri István polgármester köszöntötte. Az önkormányzat részéről Tormay-Lesták Mária alpolgármester is jelen volt a rendezvényen.

10.) Szeptember 4-én a Szabadság úti „kisiskolában” (zeneiskola épülete) a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör a hagyományokhoz híven Schultüte ünnepségen köszöntötte azt a 32 kisdiákot, akik német nemzetiségi osztályban kezdték el iskolai tanulmányaikat.

11.) Szeptember 4-én az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság tartotta ülését Pásztor Sándor elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

12.) Szeptember 5-én a Környezetvédelmi, Településfejlesztési és Sport Bizottság tartotta ülését Onhausz Erzsébet bizottsági elnökhelyettes vezetésével.

13.) Szeptember 7-én a Fenntartható Önkormányzatok Konferencia – a WWF (Természetvédelmi Világalap) magyarországi szervezetének – résztvevői érkeztek Csömörre. A 18 fős nemzetközi csapat a patakrehabilitációs projekt területeit látogatta meg. Az önkormányzat képviseletében Fábri István polgármester, Onhausz Erzsébet képviselő, környezetvédelmi tanácsnok és Epres Csilla, a CSÖTESZ Nonprofit Kft. vezetője mutatta be a tavalyi és az idei évben végzett önerős patakmeder rendezési munkálatokat, melynek köszönhetően a természetvédelmi terület vízellátása jelentősen javult.

14.) Szeptember 7-én a Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett Szántóné Hermányos Mária elnökvezetésével.

15.) Szeptember 10-én Holokauszt megemlékezést tartottak a 79 éve Csömörről elhurcolt zsidó származású polgárok emlékére a Csömöri Zsidó Sírkertben volt a ZSIT Egylet (Baráti társaság a zsidó temetőkért) szervezésében. Az eseményen Hantos Péter (ZSIT), Fábri István polgármester, Fináli Péter, a MAZSIHISZ, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőségi tagja és Pécsi Tibor, az Élet Menete Alapítvány képviselője mondott beszédet. A program végén Verő Tamás, a Frankel Zsinagóga főrabbija fohászkodott az áldozatokért.

A helyi egyházak képviseletében Kendeh K. Péter evangélikus, Esztergály Előd Gábor  református lelkész szólt az egybegyűltekhez, jelen volt Pető Gábor római katolikus plébános is. Az eseményen Tormay-Lesták Mária alpolgármester, valamint dr. Fábri György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének felügyelője is részt vett. Az emlékezésen személyesen köszöntötték Burdza Emilné csömöri holokauszt túlélőt. A műsorban a Krammer Teréz Zeneiskola növendékei, Miklós Daniella, az önkormányzat kommunikációs vezetője és Balogh Imre lépett fel, míg az alkalom háziasszonya Hantos Erika volt.

16.) Szeptember 11-én az önkormányzati bölcsőde vezetői álláshelyére jelentkező pályázókat Szántóné Hermányos Mária képviselő, Népjóléti és Kulturális Bizottsági elnök és Tormay-Lesták Mária alpolgármester vezetésével szakértői bizottság hallgatta meg az a Polgármesteri Hivatalban, melyre a Magyar Bölcsődék Egyesülete Bölcsődei Módszertani Szervezete is delegálta képviselőjét.

17.) Szeptember 11-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartotta ülését Eigler Tamás elnökletével.

18.) Szeptember 15-én hagyományos autómentes napot hirdetett az önkormányzat az általános iskolai diákok részére. Az őszi autómentes napon több mint 450 tanuló érkezett autó nélkül – gyalog, bringával, rollerrel – iskolába. Több osztály is magas részvételi aránnyal vett részt az akcióban.

19.) Szeptember 15-én a Körmendi-hegy településrészen lakók hagyományos utcabálját rendezték meg. A teljesen alulról szerveződő, zenés lakossági közösségi program helyszíne most nem a Csalogány utca, hanem a Körmendi utca volt.

20.) Szeptember 2-án és 16-án Termelői és bolhapiac várta a vásárlókat a Hősök terén. A termelői piac idén szeptemberben ünnepelte alapításának 10. évfordulóját, melyről Ujszászi Erika szervező és több termelő közösen emlékezett meg.

21.) Szeptember 16-án 11. alkalommal rendezték meg a Béke téri estéket, az Újtelep-Hőstelep népszerű közösségi–közösségépítő eseményét. A településrészi rendezvényen fellépett a Vivo Brass Quintett, a Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar, a Furmicska Néptánc Egyesület, a Vox Animi Vegyeskar, Széki József, a Korona Trió. A házigazdák Felvári Péter és a Vox Animi Vegyeskar, az esemény szervezője Ráduly Ildikó volt, fő támogatója pedig Csömör Nagyközség Önkormányzata.

22.) Szeptember 16-án a római katolikus templomban templomsétát tartottak az országos Templomok éjszakája című rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

23.) Szeptember 17-én hagyományos Sportnapot rendezett az önkormányzati Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. Felvezető programként szeptember 16-án, szombaton helyismereti kerékpártúrára került sor. Vasárnap számos sportágban, több mint félezren próbálták ki magukat: atlétika, asztalitenisz, karate, kerékpár, kézilabda, labdarúgás, laser run, tenisz sportágban. A legnagyobb létszámú programsorozatot, az atlétika versenyeket a Futapest Klub Egyesülettel közösen szervezték meg. A Sportnap fő szervezői Solti László és Válé Flórián sport kft. ügyvezetők voltak.

24.) Szeptember 17-én a Duna Televízió Ízőrzők: Csömör műsora bemutatta, hogyan készülnek az autentikus csömöri tót és sváb ételek, bemutatkoztak többek között a hagyományőrző csoportok, betekintést kaphattak a nézők a néprajzi magángyűjtemény kiállításba, és Csömör néhány kivételes természeti helyszínét is megörökítették.

25.) Szeptember 18-án idénynyitó intézményvezetői értekezletet tartottak a Polgármesteri Hivatalban a csömöri fenntartású és tulajdonú intézmények és gazdasági társaságok vezetői részére.

26.) Szeptember 20-án a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolában szülői szervezeti értekezletet tartottak az új elnöke, Sisán Mónika Emese vezetésével. A megbeszélésen meghívottként részt vett Bátovszky János igazgató, Fábri István polgármester, Drahos Réka, a Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Szabó Erzsébet, a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Hrabovszky Tünde, a Diákönkormányzat vezetője és Varga Edit, a Mátyás Király Alapítvány elnöke.

27.) Szeptember 21-én a Népjóléti és Kulturális Bizottság tartotta ülését Szántóné Hermányos Mária elnök vezetésével.

28.) Szeptember 21-én a képviselő-testületi ülésen gyertyagyújtással emlékeznek a múlt héten, hosszan tartó betegség után, 78 éves korában elhunyt Bátovszki Ferencre, a Csömör KSK korábbi kézilabdázójára, legendás csapatkapitányára. A Csömör Községért Emlékéremmel kitüntetett egykori sportolót Csömör Nagyközség Önkormányzata saját halottjának tekinti.

29.) Sport

Augusztus 26-án tartották a XII. Fábián Ferenc emléktornát a Csömöri Sportcsarnokban. A Csömör KSK férfi kézilabdacsapata mellett a Diósgyőri VTK, a Dunaharaszti MTK és a Ferencvárosi TC U21 lépett pályára. A győzelmet a diósgyőriek szerezték meg, a csömöriek ezüstéremmel zártak. A torna legjobb mezőnyjátékosa a csömöri Gulyás Gergő lett. A díjakat Fábri István, Csömör Nagyközség polgármestere és Válé Flórián, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át. Az emléktornán a névadó Fábián Ferenc fiai, Ferenc és Pál átadták a Fábián Ferenc-díjat: az idei díjazottak a 2003-ban Magyar Kupa-bronzérmes csapat tagjai.

Augusztus 27-én a női kézilabdacsapatok léptek pályára a Csömöri Sportcsarnokban, kilencedszer rendezték meg a Tóth Ilona kézilabda emléktornát, amelyen a Szent István SE, a címvédő FTC Kézilabda Akadémia, a XVI. kerületi KMSE együttese és a Csömör KSK játszott. Az aranyérmet a Szent István SE szerezte meg.

Két győzelemmel indította a bajnoki idényt a Csömör KSK férfi kézilabdacsapata az NB II G-csoportjában. A PLER-Budapest U21 ellen egyetlen góllal nyert a csapat, a Szolnoki KCSE-t négy góllal múltuk fölül. A Magyar Kupa 1. fordulójában a Martonvásári KSE ellen nyertünk, és jutottunk tovább.

A Csömör KSK női kézilabdacsapata a Pest megyei II. osztályú bajnokságban a Vácrátót KSE elleni hazai győzelemmel kezdte a bajnoki idényt. A mérkőzés végén elbúcsúzott az aktív pályafutásától a csömöri csapatot 2009 óta szolgáló Kavrán Andrea játékos, edző.

A Pest megyei II. osztályú bajnokságban hazai pályán a Bagi TC legyőzése mellett, döntetlent játszott a Csömör KSK nagypályás futballcsapata az Isaszegi SE gárdájával, Valkón és Pomázon kikaptunk. A Pest Megyei Kupában azonban sporttörténelmet írt futballcsapatunk: a srácok a Nagytarcsa FC, a Maglódi TC és a Szadai SE legyőzésével a klub története során először jutottak be a kiírás legjobb 16 csapata közé. A kupaküzdelmek tavasszal folytatódnak.

A csömöri kötődésű Valter Attila csapata, a Jumbo-Visma idén történelmet írt: mindhárom nagy kerékpáros körversenyt – a Giro d’Italiát, a Tour de France-t és a Vuelta a Espanát is  – megnyerték, ehhez Valter Attila remekelésére is szükség volt. Valter a spanyol körversenyen a 22. helyen végzett összetettben.

A Békéscsabán rendezett kritérium országos bajnokságon a Cube-Csömör kerékpárversenyzője, Tóth Márkó megvédte U19-es bajnoki címét.

30.1.) Közterületi felújítások, fejlesztések

30.1.1.) A Vörösmarty 2. sz. alatti ingatlan felújítása önkormányzati önerős beruházásként a tetőszerkezet és a kerítés javításával zajlik az Euroinvest Kft. és FabiGrup Kft. kivitelezésében.

30.1.2.) Befejeződött a csömöri térfigyelő rendszer modernizálása. A kivitelezést a KBSZ Monitoring Kft végezte. A projekt teljes költsége: bruttó 6.802.611 Ft volt, melyet az önkormányzat saját erőből finanszírozott.

30.1.3.) Hamarosan befejeződik a DMRV Zrt. európai uniós finanszírozású fejlesztése, amelynek keretében felújítják a Csömörre bejövő fővezetéket, és a víztoronynál kapacitásbővítést végeznek. A Hegyalja közben szintén a fővezeték felújítási munkálatai zajlanak.

30.1.4.) Lezárult a belterületi szennyvízhálózat-tervezés a még nem csatornázott néhány utcában, amely az önkormányzat és a DMRV Zrt. közötti szerződésnek köszönhetően valósult meg.

30.1.5.) Elkészült a Csömörön is áthaladó Ócsa-Budapest Zugló közötti 220 kv-os elektromos távvezeték bővítése az MVM kivitelezésében.

30.2.) Az önkormányzati Csömöri Községgondnokság és Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. kivitelezésében zajló egyéb jelentősebb karbantartási, felújítási munkák:

30.2.1.) A Hársfa Önkormányzati Bölcsőde parkolójának építése és további építő munkálatok (kerítés, tereprendezés) kivitelezése is elkezdődött önkormányzati önerős finanszírozásban, a Csömöri Községgondnokság kivitelezésében.

30.2.2.)  A horgásztónál megkezdte működését a „Tó büfé” (Sramkó János egyéni vállalkozó üzemeltetésében). Kialakításában a Polgármesteri Hivatal műszaki osztálya és a Csömöri Községgondnokság működött közre.

30.2.3.) A Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft.munkatársai folyamatosan dolgoznak a korábbi óriási viharkár során kidőlt fák feldolgozásán és elszállításán.

*****

  • Szeptember 25-én a Más Kép – Szemtől szembe új évadában Huszárik Kata színművésznő első vendége Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lesz.
  • Szeptember 26-án Sinka István születésnapjára emlékezve emlékünnepség lesz a Sinka-tanyán.
  • Szeptember 30-án Szüreti mulatság és főzőversenyt tartanak a Hősök terén. Az eseményhez kapcsolódóan szeptember 29-én Csömöri sváb őseink nyomában fotó- és eszközkiállítás, és Szombati Klára: Cifraságok című kiállításmegnyitója lesz a Petőfi Sándor Művelődési Házban.
  • Október 6-án, az aradi vértanúkra emlékezve, gyertyagyújtás lesz a Petőfi-emléktáblánál.
  • A következő rendes képviselő-testületi ülést 2023. október 19-én tartja az önkormányzat.

Fábri István s. k. polgármester

Megszakítás