Fábri István polgármester beszámolója a 2023. december 7–2024. január 18. közötti időszakról.
(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2024. január 18-i ülésére.)
– Összefoglalás –
1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete december 7-én tartotta az év utolsó rendes ülését, amelyen a képviselők döntöttek egy helyi idősotthon megvalósításához kapcsolódó koncepcióterv és a tervezési folyamatok elindításáról; a Csömöri Községgondnokság részére gépjármű beszerzés támogatásáról; a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. (CSÖTESZ Kft.) és a Csömöri Községgondnokság intézményi átszervezésről; valamint kivitelező cég megbízásáról a Főnix utcába kandeláberek telepítéséhez.
2.) December 6-án és 7-én szánkózásra alkalmas mennyiségű hó esett Csömörön. A Kálvária-dombon és a település egyes lejtős részein a gyerekek és a felnőttek 1 hétig hódolhattak eme téli sport örömeinek.
3.) December 9-én rendezték meg az Idősek szeretetünnepét a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A résztvevőket Hegyesiné Nagy Ibolya, a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője, Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti Bizottság elnöke és Fábri István polgármester köszöntötte. Lelki útravalóval Pethő Gábor katolikus plébános szolgált. Az ünnepi műsorban a Krammer Teréz Zeneiskola növendékei, Szántó Dóra Viola működött közre, a Furmicska Néptánc Egyesület fiataljai szlovák nyelvű betlehemes előadást mutattak be.
4.) December 10-én tartották a második adventi gyertyagyújtást a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. Az ünnepi alkalmon a Mátyás Király Általános Iskola német nemzetiségi tanulóinak közreműködése mellett a Baptista Gyülekezet és Eszes Zoltán baptista lelkipásztor szolgált.
5.) December 10-én a XXIII. Adventi hangversenyen az aknaszlatinai és a római katolikus templom kórusa adott koncertet a Szentháromság templomban.
6.) December 10-én a Tót Hagyományok Háza udvarán a hagyományőrző csoportok szlovák nyelven előadott pásztorjátékát nézhették meg az érdeklődők.
7.) December 11-én az Ófalu településrész lakóinak tartott településrészi fórumot az önkormányzat a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Fábri István polgármester, Szántóné Hermányos Mária és Tihanyi Ferenc településrészi képviselőismertették a civil önkormányzat Közösségi tér és Közterület-fejlesztési Programjának megvalósult és tervezett fejlesztéseit.
8.) December 12-én megnyílt a Kentucky Fried Chicken gyorsétterem az Auchan Csömör parkolójában. A KFC termékei az Auchan Korzón korábban is elérhetőek voltak, mostantól önálló étteremmel várja vendégeit.
9.) December 13-án évzáró intézményvezetői értekezletet tartott Fábri István polgármester a Csömör Sportcsarnokban, amelyen az önkormányzati intézmények és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetői vettek részt.
10.) December 14-én hivatalosan is átvette a gyorsbeavatkozó tűzoltóautót a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A gépjárművet egy éves tesztelésre kapták a tűzoltók a BM Heros Zrt.-től. Az eseményen az Önkormányzat részéről Fábri István polgármester, Pásztor Sándor közbiztonsági bizottsági elnök, képviselő, Onhausz Erzsébet önkormányzati képviselő, dr. Katona Péter jegyző, Tótpál Szabolcs pénzügyi osztályvezető és Vermes Péter, a Csömöri Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumi elnöke vett részt.
11.) December 14-én rendkívüli képviselő-testületi ülésre került sor, amelyen a képviselők döntöttek a Hársfa Önkormányzati Bölcsőde beiratkozási rendjéről és feltételeiről, valamint a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. és a Csömöri Községgondnokság intézményi átszervezéséről.
12.) December 15-én, a II. világháború csömöri emléknapja alkalmából ünnepi rendezvényt tartottak a II. világháborús csömöri emlékhelyen, a Szent István-hegyen. A megemlékezésen beszédet mondott Fábri István polgármester és Aranyossy-Péter Máté, a Magyar Katonasírokért Alapítvány kurátora. A 2021-ben felállított emlékhelynél az önkormányzat részéről Onhausz Erzsébet önkormányzati képviselő és Fábri István polgármester, Csömör legnagyobb civil szervezete, a Turnovszky István Kertbarát Kör képviseletében Puzder Tamás, a Gloria Victis Alapítvány kuratóriumának elnöke Mátyás Sándor, Gyuricza László Kerepes polgármestere és Aranyossy-Péter Máté, a Magyar Katonasírokért Alapítvány kurátora helyezett el koszorút.
Az eseményen Tihanyi Ferenc önkormányzati képviselő, dr. Katona Péter jegyző, Ráduly Ildikó, a zeneiskola igazgatója, Bátovszky János iskolaigazgató, Jagielloné Erős Erzsébet tanárnő és a 8. osztályos tanulók egy csoportja, valamint Ecsedi Tamás, Nagytarcsa önkormányzatának honvédelmi referense, és a II. világháborús csömöri események katonája, Szokolai Ferenc hozzátartozói is részt vettek. A megemlékezést Csömör Nagyközség Önkormányzata és Magyar Katonasírokért Alapítvány szervezte.
13.) December 15-én, a hagyományokhoz híven fogadó házaknál tartott betlehemezést a Csicsörke Néptáncegyüttes.
14.) December 16-án tartották a Mindenki karácsonya ünnepi rendezvényt a Hősök terén, ahol idén is csömöri alkotók által készített ajándéktárgyak vásárával, civil egyesületek és csoportok vendéglátásával egybekötött egész napos ünnepi műsorral várták az érdeklődőket.
A rendezvényen a helyi közösségek közreműködésével feldíszítették Csömör karácsonyfáját a Hősök terén. Az esemény szervezője a Petőfi Sándor Művelődési Ház volt.
15.) December 17-én a 150 éves evangélikus templomban templomszentelési hálaadó istentiszteletet tartottak. Az alkalmon Gáncs Péter nyugalmazott püspök és Kendeh K. Péter lelkész hirdetett igét. Az Evangélikus Gyülekezet a koronavírus járvány időszakában ünnepelte csömöri megalakulásának 300. évfordulóját.
16.) December 17-én a Vox Animi Vegyeskar hagyományos adventi koncertet adott az evangélikus templomban Ráduly Ildikó karnagy vezetésével.
17.) December 17-én került sor a harmadik adventi gyertyagyújtásra a Hősök terén a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör szervezésében. Drahos Réka önkormányzati elnök köszöntője után a Református Egyházközség kórusa és a Báló Lipót Népdalkör énekelt. Adventi gondolatait Esztergály Előd Gábor református lelkész osztotta meg a jelenlévőkkel.
18.) December 18-án a Csömör Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületi ülést és közmeghallgatást tartott Szabó Erzsébet elnök vezetésével a Tót Hagyományok Házában.
19.) December 21–január 1. között a Csömöri Polgármesteri Hivatal igazgatási szünetet tartott. Az önkormányzati intézmények a meghosszabbított iskolai szünethez igazodva január 8-án nyitottak ki.
20.) December 23-án gyönyörű hóesésben gyújtották meg a negyedik adventi gyertyát a Hősök terén a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör szervezésében. Az alkalmon a katolikus egyházközség énekkara énekelt Deák Csaba karnagy vezényletével, valamint a Freundeskreis Kórus és a XVI. kerületi Rosmarin Chor. Adventi gondolatokat Olgyay Bálint diakónus mondott. Az ünnepségsorozat Fábri István polgármester gondolataival zárult. A szervezők teával és kaláccsal kedveskedtek a jelenlévőknek. A rendezvénysorozat szervezői nevében Drahos Réka német nemzetiségi önkormányzati elnök köszönte meg az érdeklődök jelenlétét.
21.) December 23-án zárult a Csömöri adventi kalendárium közösségi kezdeményezés: az adventi időszak minden napján más és más csömöri ház vagy intézmény, szolgáltatás ablakában gyúltak fel az erre alkalomra készített fények, több helyszínen a házigazdák teával, forralt borral és teával várták az érdeklődőket. A kezdeményezés elindítója Nahalka Judit volt.
22.) December 24-én szentesti hagyományos egyházi alkalmakon vettek részt a település templomaiban, közösségi házaiban a római katolikus, az evangélikus, a baptista és a református hívek. Szenteste más közösségi alkalmak nem voltak, a csömöri polgárok otthonaikban, családi körben ünnepelték a Karácsonyt.
December 25-én és 26-án egyházi ünnepi alkalmak zajlottak.
23.) December 31-én a hagyományos FutaPest Csömör – évzáró futással sportosan zárult az év a Csömöri Sportközpontban. A Csömör KSK atlétái mellett a labdarúgó-, öttusa- és kerékpárszakosztály is szép számmal képviseltette magát a közösségi mozgás alkalmával. A profi és amatőr futók az ország számos településéről és sportklubjából érkeztek. A mezőny 1, 4,3 és 15 kilométeres távon mérethette meg magát. A közel félezer futóval zajló eseményen a csömöri versenyzők közül többen is dobogóra állhattak. A díjakat Fábri István polgármester adta át a dobogós helyezetteknek.
24.) A Szilvesztert döntően családi és baráti körben ünnepelték a csömöriek, néhányan a viszonylag enyhe időben az utcán is mulatták az időt az éjszaka folyamán. A művelődési házban hagyományos szilveszteri bált tartottak lakossági szervezésben. A rendkívül sok petárda és pirotechnikai eszköz használata ellenére nem volt érdemi közbiztonsági ügy vagy sérülés a településen, a hangkeltések a háziállatok körében ugyanakkor komoly riadalmat okoztak.
25.) Január 8-án az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság ülésezett Pásztor Sándor elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.
26.) Január 9-én a Környezetvédelmi, Településfejlesztési és Sport Bizottság tartotta ülését Tihanyi Ferenc elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.
27.) Január 10-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság ülésezett Eigler Tamás elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban.
28.) Január 11-én a Népjóléti és Kulturális Bizottság tartotta ülését Szántóné Hermányos Mária elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.
29.) Január 11-én tartották az év első képviselő-testületi ülését, amelya hagyományokhoz híven a himnusz eléneklésével kezdődött, majd Fábri István polgármester megtartotta éves összefoglalóját 2023 legfontosabb települési eseményeiről és önkormányzati munkájáról. A testületi ülésen köszöntötték a nemzetközi és országos elismerésben részesült csömöri polgárokat: Mátyás Sándort, dr. Marinovich Endrét és Fábián Pált, aGloria Victis Alapítvány kuratóriumi tagjait, Szeltner László művelődési ház igazgatót, Tóth Krisztián cselgáncsozót; a távollévő Valter Attila kerékpárversenyző nevében édesapja, Valter Tibor edző fogadta személyesen a köszöntést. Az ajándékokat Fábri István polgármester, Szántóné Hermányos Mária kulturális bizottsági elnök és Tihanyi Ferenc sportbizottsági elnök adták át.
A képviselő-testületi ülésen ünnepélyes keretek között átadták a Csömör Kincse díjakat. Az idei elismerést Bihari Réka és Lencsés Szilvia az „Olvasni jó — Mesélj, Csömör! — Olvass velünk” kulturális kezdeményezésekért, valamint dr. Baranyai Eszter, Kovácsné Epres Csilla és Onhausz Erzsébet „Csömör vízmegtartási programjai és Vizes tanösvény kialakítása” szakmai koordinálásáért, és az ezekhez kapcsolódó közösségi kezdeményezések támogatásáért kapta.
A 2015-ben alapított Csömör Kincse díjjal az önkormányzat azoknak a polgároknak a tevékenységét ismeri el, akik újszerű és értékteremtő kezdeményezéssel gazdagították a helyi közösségiéletet. A díjakat Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester adta át.
30.) Január 13-án Termelői- és bolhapiac volt a Hősök terén.
31.) Január 13-án az egészségügyi dolgozók báljával elkezdődött Csömörön a báli szezon. A színvonalas programot is nyújtó „első bál” házigazdája dr. Kakuk Tímea háziorvos volt, a szervezést dr. Molnár Viktória fogorvos vállalta.
32.) Január 17-én lakossági egyeztetést tartottak a Tücsökdomb utca aszfaltozása kapcsán a Polgármesteri Hivatalban. Az egyeztetést az Önkormányzat részéről Eigler Tamás képviselő, beruházási tanácsnok, Rajnai Henrik településrészi képviselő és Boros Gábor műszaki osztályvezető vezette.
33.) Január 17-én Lassan Mihálynét, Erzsébetet 90. születésnapja alkalmából köszöntötte otthonában Fábri István polgármester és dr. Kovács Lajos aljegyző.
34.) Sport
– A Csömör KSK férfi kézilabdacsapata decemberben, a törökszentmiklósiak elleni rangadón aratott sikert, így győzelemmel zárta az évet az NB II-ben. Kovács István együttese: a tabella élén zárta az őszi idényt.
– A hazai szövetségek 1964 óta minden évben eldöntik a Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére, kik voltak sportágukban a legjobbak. Idén a csömöri kerékpárost, Valter Attilát, és Tóth Krisztián cselgáncsozót is az év legjobbjának választották sportágukban.
– Újabb ragyogó sikerre lehet büszke a Cube-Csömör versenyzője, Vas Barnabás, aki a hollandiai Hulstben rendezett cyclocross Világkupán a harmadik helyen zárt a juniorok 90 fős mezőnyében.
– Nagyszabású díjátadó gálán köszöntötte az elmúlt év kiemelkedő versenyzőit a Magyar Kerékpáros Szövetség. A csömöriek közül ketten is díjazottak lettek: a felnőtteknél, országúton Valter Attila, míg utánpótlásban, a hegyi bringásoknál Vas Barnabás, a Cube-Csömör versenyzőjenyert.
– A Debrecenben rendezett cyclocross országos bajnokságon, amelyet január 14-én rendeztek,a Cube-Csömör bringásai két arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárták az eseményt. Hegedűs Heléna az U15-ös, míg Burgermeister Balázs a Master2-es korosztályban állhatott fel a dobogó tetejére.
35.1.) Közterületi felújítások, fejlesztések
35.1.1.) Befejeződött az Árpádföldi út Asztag utca és Csömöri út közötti szakaszának útfelújítása. A beruházás 19 millió Ft-ba került, 50% önkormányzati és 50% lakossági hozzájárulással épült. A kivitelező cég az Útépítő és Bontás Kft.
35.1.2.) Elkészült a Szedervölgyi út aszfaltozása a Tücsökdomb utca és a Staub Móric utca közötti szakaszán. A beruházás 11,5 millió Ft önkormányzati önerőből valósult meg az Ár-La Magyarország Kft. kivitelezésében.
A fejlesztéshez kapcsolódóan a külterületi Páskom utcában az ingatlantulajdonosok finanszírozásában valósult meg az aszfaltozás.
35.1.3.) A Vízműsor utcában a Panoráma utca-Vízmű köz közötti szakasz önkormányzati önerős beruházásban teljesen új aszfaltburkolatot kapott. A beruházás költsége 25 millió Ft volt. A kivitelező cég az Ár-La Magyarország Kft.
35.1.4.) Befejeződött a Nektár köz aszfaltozása. A beruházás kivitelezője az Útépítő és Bontás Kft. volt. A munkálatok 9,2 millió Ft-ba kerültek, 75%-os lakossági, 25%-os önkormányzati finanszírozással.
35.1.5.) Leaszfaltozták a Fekete István utcát 75% lakossági, 25% önkormányzati önerős beruházásként. Az Útépítő és Bontás Kft. 6,5 millió Ft-ért végezte el a munkát.
35.2.) Az önkormányzati Csömöri Községgondnokság és Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. kivitelezésében zajló egyéb jelentősebb karbantartási, felújítási munkák:
35.2.1.) Elkészült a Laky-parki játszótéren a játékvár felújítása. Az elkorhadt gerendák cseréje bruttó 444.322 Ft-ba került.
35.2.2.) Több földút gréderezése készült el (Hársfa, Vadvirág, Vasútsor, Kacérgiliszta, Staub Móric, Erdő u., Apróka, Meredek, Tulipán, Pipacs, Szegfű, Kamilla, Lilliom, Levendula, Szüret köz, Páskom, Híd, Palotai út Laky bekötőút felőli vége, Kistarcsai utca). A munkálatok bruttó 300.000 Ft-ba kerültek.
35.2.3.) Elkészült az Emlékmű köz végén lévő HÉV-híd betonelemekkel való leszűkítése, bruttó 600.000 Ft értékben.
35.2.4.) Elkészült a MÁV-HÉV átjárónál közlekedési baleset következtében megrongálódott t szalagkorlátjavítása a Hunyadi utca végén. A helyreállítás bruttó 200.000 Ft-ba került.
35.2.5.) Az Árpád utcában az útbeszakadás felbontását és betonozását követően befejeződött az út helyreállítása az eredeti útburkolattal. A munkálatok 100.000 Ft-ba kerültek.
35.2.7.) Képviselő-testületi döntés értelmében, az illegális hulladéklerakás megakadályozása céljából a Labdarózsa utca-Határ út kereszteződésében a Községgondnokság útlezáró sorompót helyezett ki.
35.2.8.) Lakossági bejelentések alapján kisebb gallyazásokat végzett a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. A bejelentések azon részénél, amelyekhez kosaras kocsi kellett, a munkák vállalkozó megbízásával készültek el. A vállalkozási díj 373.000 Ft volt.
35.2.9.) Vállalkozó bevonásával kivágták a Pipacs utca–Középhegy utca közötti akácos részt, mivel az elektromos és távközlési vezetékeket már teljesen körbenőtték a fák. A munkálatok 550.000 Ft-ba kerültek.
35.2.10.) A szociális segély céljára szánt tűzifa aprítása folyamatosan zajlik a Községgondnokság telephelyén
*****
- Január 20-án lesz a Csömöri Nefelejcs Művészeti Óvoda jótékonysági bálja;
- Január 26-án tartja bálját a Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda;
- Január 27-én szervezik meg a szlovák batyus bált;
- Január 28-án Málenkij Robot Emléknapot tart a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör;
- Február 3-án lesz a Kertbarát Kör farsangi bálja;
- Február 9-én tartják a Sportbált, amelyen átadják az év legjobbjainak járó díjakat;
- Február 10-én kerül sor 25. alkalommal a Hájastészta- és fánksütő versenyre;
- Február 11-én a Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett Farsang farka eseménnyelér végét az idei farsangi szezon.
- A következő rendes képviselő-testületi ülést 2024. február 22-én tartja az Önkormányzat.
Fábri István s. k.
polgármester