Fábri István polgármester beszámolója a 2025. február 20.– március 20. közötti időszakról.
(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. március 20-i ülésére.)
– Összefoglalás –
1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete február 20-án tartotta rendes testületi ülését, amelyen a képviselők elfogadták a Községgondnokság, a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. (CSÖTESZ), a Petőfi Sándor Művelődési Ház 2024. évi éves beszámolóját, és a művelődési ház 2025. évi éves munkatervét; döntöttek pénzügyi forrás biztosításáról a Kultúr 2 Bisztró kertjének és udvarának befejezési munkálataihoz; megszavazták a Turnovszky István Kertbarát Kör 50 éves jubileumi rendezvényének támogatását; és módosították az adórendeletet az ingatlanadó egységessé tételével.
2.) Február 20-án a Történelem házhoz jön előadássorozat keretén belül Magyarics Tamás történész, korábbi nagykövet „Az amerikai külpolitika jellegzetességei és változásai. Trump második elnöksége” címmel tartott előadást. A programsorozat házigazdája dr. Garadnai Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezetője.
3.) Február 20-án a Premier Színház előadásában a Szegény kis betörő zenével és krimivel fűszerezett vígjátékát láthatták a nézők a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az előadást Jónás Szabolcs rendezte, főszereplője Magyar Attila volt.
4.) Február 21-én tartotta tisztújító ülését a Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda igazgatótanácsa. Tormay-Lesták Mária alpolgármester elfogadta az óvodavezetés felkérését, így a következő 5 éves ciklusban igazgatótanácsi tagként képviseli az önkormányzatot.
5.) Február 22-én borversenyt tartottak a Turnovszky István Kertbarát Kör szervezésében a Petőfi Sándor Művelődési Házban.
6.) Február 22-én hagyományőrző disznóvágás (Zabjačka) volt a Csömöri Tót Hagyományok Háza udvarán a szlovák nemzetiségi önkormányzat szervezésében.
7.) Február 22-én hetedik alkalommal rendezték meg a Nefelejcs Óvoda jótékonysági bálját a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az eseményt Böde Julianna óvodavezető nyitotta meg.
8.) Február 24-én a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás (FAÖT) véleménykérő fórumot tartott Gyálon a Versenyképes Járások Program végrehajtási rendszerével kapcsolatos, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által jegyzett miniszteri rendelet-tervezetről.
A Pápai Mihály, Gyál polgármestere, a FAÖT elnöke vezetésével tartott egyeztetésen dr. Kővári Alexandra, Pécel polgármestere, Tormay-Lesták Mária, Csömör alpolgármestere, dr. Csőzik László, Érd polgármestere, dr. Tüske Zoltán, Alsónémedi polgármestere és dr. Lukács László, Tárnok polgármestere vett részt. A Társuláshoz tartozó összes település önkormányzata írásban is véleményezte a rendelet-tervezetet, amelyeket a FAÖT egységes keretbe foglalva beépítette állásfoglalásába.
A Versenyképes Járások Programot a vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és falvak kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében hozta létre a kormány.
9.) Február 26-án a Szalonka Zene keretein belül a Csömörön élő Ferenczi György érdemes művész, lánya, Ferenczi Bora és Pintér Zsolt adott koncertet a Kultúr 2 Bisztróban.
10.) Február 27-én a Kálvária-erdő vízmegtartási programjáról egyeztetett a Polgármesteri Hivatalban Fábri István polgármester, Onhausz Erzsébet környezetvédelmi tanácsnok, Gubek Nóra, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság külső tagja, Székely Zsolt erdész, Epres Csilla kertészmérnök és Karácsony Bence, a 10 Millió Fa csömöri csoportjának képviselője.
11.) Február 27–március 2. között hagyományőrző Téltemető rendezvényt tartottak Torockón, Csömör erdélyi testvértelepülésén. Az eseményen Deák-Székely Szilárd Levente torockói polgármester meghívására a csömöri küldöttség tagjaként Tihanyi Ferenc és Sipos Tamás önkormányzati képviselők, dr. Katona Péter jegyző és Magyar Dávid, Csömör Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának képviselője vett részt.
12.) Március 2-án tartotta télbúcsúztató Farsang farka rendezvényét a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör. Az esemény kétségkívül leglátványosabb része a hagyományos farsangi felvonulás Csömör főútján, majd a bábúégetés, amelyet idén új helyszínen, a Bulgárkertben tartottak meg. A sváb farsangon Drahos Réka nemzetiségi elnök, Lencsés Szilvia, Sisán Mónika és Lichi Gabriella nemzetiségi képviselők és segítőik vendéglátással is várták az érdeklődőket. A rendezvényt az önkéntes tűzoltók és a polgárőrök biztosították.
13.) Március 3-án az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság tartotta ülését Pásztor Sándor elnökletével a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.
14.) Március 3–7. között tartották a több mint 70 éves múltra visszatekintő farsangi imahét alkalmait a Csömöri Evangélikus Gyülekezeti és Ifjúsági Házban. Kendeh K. Péter evangélikus lelkész meghívására minden este más-más településről érkező evangélikus lelkész volt a vendég és igehirdető. Március 6-án a hamarosan nyugdíjba vonuló Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdetett igét, akit a csömöri gyülekezet nevében Kendeh K. Péter lelkész, Tenki Réka színművésznő és Fábri István polgármester köszöntött.
Az alkalmon részt vett a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének felügyelője, dr. Fábri György is. A hagyományoknak megfelelően házi sütemények és tea került az asztalokra.
15.) Március 4-én Érden tartotta a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖSZ) elnökségi ülésétdr. Gémesi György elnök vezetésével. A tanácskozáson a Versenyképes Járások Programról, a szolidaritási adóelvonásokról, az önkormányzati számlavezetés központosításáról és a településvédelmi törvénytervezetről egyeztettek az önkormányzati vezetők. Az ülésen a MÖSZ felügyelőbizottságának elnökeként Fábri István, Csömörpolgármestere is részt vett.
16.) Március 4-én a Környezetvédelmi, Településfejlesztési és Sport Bizottság ülésezett Tihanyi Ferenc elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.
17.) Március 5-én a csömöri illetőségű Stockmeier Food Kft. fejlesztési terveiről egyeztetett a Polgármesteri Hivatalban Fábri István polgármester és Virág Gergely ügyvezető.
18.) Március 5-én térségi településvédelmi egyeztetést tartottak Szadán katasztrófahelyzetekre való felkészülés és közbiztonsági együttműködés témakörében. A megbeszélésen, amelyen dr. Diószegi Gábor és dr. Nagy István nyugalmazott rendőr alezredesek tartottak tájékoztatót, Szada, Erdőkertes, Mogyoród, Veresegyház és Csömör települések vezetői vettek részt. Csömör nagyközséget Tormay-Lesták Mária alpolgármester képviselte.
19.) Március 6-án a Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett Szántóné Hermányos Mária elnökletével a Polgármesteri Hivatalban.
20.) Március 6-án Jövőnk az oktatás címmel az oktatás helyzetéről és jövőjéről szervezett fórumot a Csömöri Forrás Tisza Sziget. A Petőfi Sándor Művelődési Házban tartott teltházas rendezvényen – amelynek moderátora Nahalka István Csömörön élő neves oktatáskutató volt – Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója és vezetője, Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke, az Európai Unió Kulturális Bizottságának tagja és Tóth Bence, a Tanítanék Mozgalom munkatársa folytatott tartalmas beszélgetést a hazai közoktatásról, az oktatásügy problémáiról. A fórum második részében az előadók a közönség kérdéseire válaszoltak. A településen régóta nem kísért ekkora érdeklődés társadalompolitikai fórumot, amelyen sok szülő, helyi értelmiségi, közéleti személyiség, aktív helyi polgár volt jelen.
21.) Március 8-án megnyílt a Hátsó-füves fotókiállítás a Csömöri Sportcsarnokban. A Nemzeti Sport, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kazinczy Ferenc Múzeum közreműködésében létrejött utazó kiállítás képei társadalmi megközelítéssel dokumentálják a falusi labdarúgás világát. A válogatás a tíz éve indult, immár több mint háromszáz települést érintő, a Nemzeti Sport felületein riportokkal kísért országjárás vizuális lenyomata.
A kiállítást Fábri István polgármester nyitotta meg, köszöntőt mondott Csillag Péter, a Hátsó füves szerkesztője, a Nemzeti Sport újságírója és Válé Flórián, a Csömöri Sport-és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője.
22.) Március 10-én a Krammer Teréz Zeneiskola jótékonysági hangversenyt tartotta Magvető Házában. A zeneiskola tanárai és zenei pályára lépett régi növendékei koncertjén adományokat fogadtak, amelyeket a zeneiskola hangszerbeszerzésére fordítanak.
23.) Március 11-én a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács (BAFT) munkaszervezete, a Pro Régió Nonprofit Kft. agglomerációs problémák és fejlesztések témakörében tartott egyeztetéstKistarcsán, amelyen Csömör nagyközséget Fábri István polgármester képviselte.
24.) Március 11-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartott ülést Eigler Tamás elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.
25.) Március 11-én a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör képviselő-testületi ülést tartott Drahos Réka elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban. Az ülésen a csömöri önkormányzat képviseletében Fábri István polgármester volt jelen.
26.) Március 14-én tartották az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója emlékére rendezett ünnepséget a Hősök terén és a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A megemlékezés koszorúzással vette kezdetét a Petőfi-emléktáblánál, a Krammer Teréz Zeneiskola Fúvószenekarának közreműködésével. A Petőfi-emléktáblánál a helyi szervezetek koszorúzással rótták le tiszteletüket. Az Önkormányzat nevében Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester, a Polgármesteri Hivatal nevében dr. Katona Péter koszorúzott. A Nemzeti Dalt Bíró Levente, a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola tanulójának előadásában hallhattuk. A Petőfi Sándor Művelődési Házban tartott ünnepség Papp János színművész Petőfi Sándor: Respublica versének szavalatával vette kezdetét. Ezt követően Eigler Tamás önkormányzati képviselő, a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség háziasszonya Huszárik Kata színművésznő, Csömör díszpolgára volt.
Az ünnepi műsor részeként a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola 3. évfolyamának tanulói, szlovák nemzetiségi oktatásban résztvevő diákok, a Malá Furmicska táncosai, illetve a Csicsörke Néptáncegyüttes lépett színpadra. A hagyományokhoz híven az ünnepségen adták át a Csömör Községért Emlékérem és Csömör Díszpolgára kitüntetéseket. Idén az emlékérmet az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft. és Eva Kantorova-Kozarova – Kántor Éva – kapta, a díszpolgári elismerést Makai Rezső és Makai Magdolna, a Kürcsi Őskalács készítői vehették át. A kitüntetetteket Tormay-Lesták Mária alpolgármester, Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnöke és Fábri István polgármester méltatta.
Március 15-én dr. Budaházi Árpád, Isaszeg polgármestere meghívására, az isaszegi Honvéd-szobornál – amely a térség legismertebb szabadságharcos emlékhelye – Fábri István polgármester és dr. Katona Péter helyezett el koszorút, így tisztelegve a hősök emléke előtt.
27.) Március 15-én termelői- és bolhapiac volt a Hősök terén.
28.) Március 18-án járási szintű vízgazdálkodási workshopnak és tereplátogatásnak adott otthont Csömör. A Polgármesteri Hivatalban rendezett eseményt a Klímabarát Települések Szövetsége, az Urbavis Kft., a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a Life Logos 4 Waters partnerszervezetei: a WWF, az Országos Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Mérnöki Kamara szervezte Csömör nagyközség közreműködésével. Az eseményt Porhajas Gábor László, a Klímabarát Települések Szövetségének szakmai referense nyitotta meg. A helyi jó gyakorlatok példájaként a résztvevők megtekintették az önkormányzati vízmegtartási program fejlesztéseit a Természetismereti parkban és a horgásztónál, ezen kívül a magánkézben lévő Édenliget Központban tettek látogatást. A konferencián Fábri István polgármester mondott köszöntőt, részt vett Tormay-Lesták Mária alpolgármester, Onhausz Erzsébet környezetvédelmi tanácsnok, Tihanyi Ferenc, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság elnöke, Gubek Nóra, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság külső tagja és dr. Bándi Gyula zöldombudsman.
29.) Március 20-án Önkormányzati Csúcstalálkozót tartott az Egyensúly Intézet és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Nyírbátorban. Az esemény résztvevőit Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója, dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke és Máté Antal, Nyírbátor polgármestere köszöntötte. A konferencia kiemelt célja az önkormányzatok közötti együttműködés erősítése és a tapasztalatcserében rejlő fejlődési lehetőségek kiaknázása volt. Csömör Nagyközség Önkormányzatát Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester képviselte.
30.) Március 20-án a Népjóléti és Kulturális Bizottság tartotta ülését Szántóné Hermányos Mária elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban.
31.) Sport
– Három vereséggel folytatta az NB I/B-s bajnokság tavaszi szezonját a Csömör KSK férfi kézilabdacsapat: Debrecenben, illetve kétszer hazai pályán kaptak ki, előbb a veszprémiektől, majd a szegediektől.
– A Leányfalui SE elleni pomázi döntetlennel rajtolt a Csömör KSK nagypályás focicsapat a Pest megyei II. osztályú bajnokság tavaszi szezonjában. Ezt követően két vereség következett: hazai pályán a listavezető szentendreiektől, idegenben pedig Veresegyházon kaptak ki.
– Hagyományt teremtett a Csömör KSK atlétika szakosztályának vezetője, Berendi Antal: a csömöri horgásztónál először rendezték meg a Tavaszváró terepfutóversenyt. A nap folyamán minden korosztályban indítottak futamokat.
– A BOK Sportcsarnokban tartott szenior fedettpályás országos bajnokságon a Csömör KSK atlétái Komka Zsuzsanna, Lóczy Mária, Borda Lajos, Mihálovits Tamás, Pásztor Attila és Török Csaba is dobogós helyezést értek el.
– A Bakonyban rendezett félmaratoni hegyifutó országos bajnokságon a Csömör KSK versenyzője, Takács Balázs bronzérmet szerzett, a Szentgálon tartott országos bajnokságon az U16-os atlétikacsapat harmadik helyen zárt.
32.1.) Az önkormányzati Csömöri Községgondnokság kivitelezésében zajló egyéb jelentősebb karbantartási, felújítási munkák:
32.1.1.) Elkezdődött a mellékutcák tavaszi kátyúzása. Az anyagköltség bruttó 150.000 Ft-ba került.
32.1.2.) Megjavították a Majorszegiligeti játszótér megrongált kerítését. A munkálatok bruttó anyagköltsége 100.000 Ft volt.
32.1.3.) Kicserélték a Géza fejedelem utca 3. szám alatti önkormányzat ingatlan utcafronti kerítését, bruttó 200.000 Ft anyagköltségből.
32.1.4.) A vízmegtartás érdekében több rönkgát épült külterületi erdős területen, ahol több mint 200 facsemete pótlása is megtörtént.
32.1.5.) Több mint 30 m³ szemetet szedtek össze a Községgondnokság munkatársai külterületről. A szállítás és a lerakás díja bruttó 350.000 Ft-ba került.
32.1.6.) Befejeződött a téli időszakban végzett űrszelvények gallyazása.
*****
- Április 16-án Csuja Imre színművész önálló estet tart a Kultúr 2 Bisztróban;
- A következő rendes képviselő-testületi ülésre 2025. április 17-én kerül sor.
Fábri István s. k.
polgármester