Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2013 február 06. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester beszámolója a 2012. augusztus 9-szeptember 6. közötti időszakról.

(Készült Csömör
Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

2012. szeptember
6-i rendkívüli ülésére.)

 

– Összefoglalás –

 

1.) Csömör
Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 9-én rendkívüli testületi ülést tartott. Az ülésen a
képviselők döntöttek a Major úti szolgálati lakás felújításáról és egy színházi
társulat támogatásáról.

 

2.) A Londoni Olimpián, augusztus 12-én a hegyi kerékpárosok között
versenyzett a csömöri székhelyű, Valter
Tibor
edző által irányított EuroOne
Waberer´s Cube Pro MTB Team csapat tagja, Parti
András. A csömöri önkormányzat által is
támogatott versenyző a
középmezőnyben haladt, amikor sajnos bukott és a verseny feladására
kényszerült. Szerencsére a kezdetben súlyosnak tűnő sérülése után hamar
felépült és már egészséges.

 

3.) Augusztus
16-tól állt munkába a Petőfi Sándor
Művelődési Ház
új igazgatója, Szeltner
László
. Az intézmény kötelező átadása-átvétele megtörtént a leköszönő
igazgató, G. Tóháti Ilona és a négy
hónapos próbaidejét megkezdő új vezető között.

 

4.)
Augusztus 19-én és 20-án Szent István-napi
ünnepi rendezvénysorozatra
volt a községben. Vasárnap a Petőfi Sándor
Művelődési Házban a Turnovszky István Kertbarát Kör (vezetők: Fogd József elnök és Nagy Imre elnökhelyettes) szervezésében
hagyományos kertbarát terménybemutatót és virágkiállítást tartottak, délután a
Hősök terén ünnepi műsorra került sor. Az ünnepi köszöntőt Hegyesiné Nagy Ibolya, a Szociális Alapszolgáltatási Központ
vezetője mondta. Hétfőn délelőtt a Szlovák Házban a római katolikus, az
evangélikus és a református helyi egyházi felekezet részvételével ökumenikus
imaórát tartottak a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében
(házigazda: Szabó Erzsébet elnök),
amely az élő csömöri népviselet ünnepe is volt egyben. A hagyományos
kenyérszentelés során Fábri István
polgármester és Bíró Attila
alpolgármester működött közre.

 

5.)
Augusztus 30-án tartotta ülését a Népjóléti
Bizottság
dr. Szarka Zsuzsanna
bizottsági elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.

 

6.)
Szeptember 1-től Miklós Daniella
tölti be az önkormányzat kommunikációs
vezetői poszt
ját. Ezzel egy időben a Csömöri
Hírmondó
és az önkormányzati honlap
felelős szerkesztői feladatait Félegyházy-Sütő
Eszter
vette át, aki korábban önkormányzati munkatársként dolgozott a
kommunikációs poszton.

 

7.)
Szeptember 2-án Fábián Ferenc férfi
kézilabda emléktornára
került sor a hetvenes
évek legendás első osztályú csömöri kézilabdacsapat nemrég elhunyt vezetőjének,
Csömör Díszpolgárának tiszteletére. A helyi csapat mellett a MAFC, a
Ferencváros és a Gödöllő együttese vett részt a tornán. A győzelmet a csömör
kézilabdások szerezték meg, akik a Magyar Kézilabda Szövetség által felajánlott
vándorserleget Szabó „Bomba" Jánostól,
a megyei szövetség elnökétől vehették át. A Fábián család ezen a tornán adta át
az általuk alapított Fábián Ferenc-díjat
Simó László testnevelő tanárnak, aki
hosszú évek óta neveli az újabb és újabb csömöri kézilabdás tehetségeket a
helyi Mátyás Király Általános Iskolában. A döntő mérkőzés előtt köszöntötték a
helyi kézilabdacsapat korábbi számos neves játékosát, edzőjét és vezetőjét,
köztük többek között Bátovszki Ferencet,
Bagyánszki Györgyöt, Mihályi Jánost, Tóth-Fekete Sándort. A csömöri legendáknak Fábri István polgármester és Válé
Flórián
, a Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője örökös bérletet és archív
fotókollekciót adott át.

 

8.)
Szeptember 3-án intézményvezetői megbeszélést tartottunk, amelyen a
helyi általános iskola, óvoda, zeneiskola, művelődési ház, könyvtár, Szociális Alapszolgáltatási
Központ, Községgondnokság és nonprofit sport kft. vezetőivel a nyári időszak
lezárultával és az őszi tanévkezdéssel összefüggő aktuális kérdéseket
egyeztettük. Az általános iskola tanévnyitó ünnepségén Fábri István polgármester és Tormay-Lesták
Mária
oktatási bizottsági elnök képviselte az önkormányzatot.

 

9.)
Szeptember 4-én az Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság ülésére
került sor, melyet Tormay-Lesták Mária bizottsági elnök vezetett a helyi
hivatalban.

 

10.) A 3-as számú (Rét utcai) bekötőút építése
ügyében számos egyeztetésre került sor augusztusban és szeptember első
napjaiban (augusztus 13.: Pro Régió, Budapest; augusztus 28.: Polgármesteri
Hivatal, augusztus 29.: kivitelező Vágóhíd utcai székhelye, szeptember 5.:
Polgármesteri Hivatal). A megbeszéléseken résztvevő felek: Pro Régió Közép-Magyarországi
Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft., Nemzeti
Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Colas Út Zrt., Swietelsky Magyarország Kft., Metrober
Kft. Jelenleg is zajlik az út áttervezése, amelynek során az önkormányzat célja
számos közlekedésbiztonsági és a gépjármű forgalom melletti alternatív közlekedési
szempontok érvényesítése.

 

11.)
Szeptember 5-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartotta
ülését Eigler Tamás elnöklete mellett. A Polgármesteri Hivatalban
megtartott ülésen többek között a kiírandó őszi közbeszerzésekről és jelentős
fejlesztési keretösszegek meghatározásáról volt szó.

 

12.)
Szeptember 6-án közbeszerzési bíráló bizottsági ülésekre került sor a
Polgármesteri Hivatalban, a Csömöri út építése és a gyermekétkeztetés ajánlati
felhívásának tárgyában. A bizottságok elnöke dr. Katona Péter
jegyző.

 

*****

 


Szeptember 8-án bolhapiac lesz a Hősök terén, szeptember 15-én „Béke téri esték"
néven szabadtéri rendezvényt szerveznek az újtelepi-hőstelepi lakók.

 

– A nyári
szünet utáni első, rendes testületi ülésére várhatóan szeptember 20-án,
csütörtökön kerül sor.

 

 

Fábri
István s. k.

polgármester

Megszakítás