Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A major úti épületben kezdik az elsősök a tanévet

2011 augusztus 17. –
Önkormányzati, települési hírek

Az Önkormányzat és az általános iskola vezetése közötti augusztus 16-i egyeztetésen eldőlt, hogy a Major úti Mátyás Király Általános Iskola épületében kezdik majd a tanévet az elsősök.

Ez azonban csak úgy valósulhat meg, ha az iskolával egybeépített sportcsarnok épületének három termét (amelyből kettő jelenleg tanácsterem, illetve klubszoba) egy évre ideiglenesen megkapja használatra az általános iskola különböző, eddig a főépületben tartott foglalkozások céljaira. 

 

A zeneiskola vezetőjével történt egyeztetés eredményeként a több mint kétszáz fő részvételével zajló alapfokú zeneoktatást átmenetileg továbbra is részben az általános iskola Major úti, főépületében oldják meg a késő délutáni és esti órákban (bár a korábbiakhoz képest mostantól több órát tartanak itt is). Ezenkívül a művelődési ház épületében nemrég felszabadult régi könyvtár termeit is igénybe veheti a zeneiskola. 

 

A kialakult helyzet előzménye az volt, hogy rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze augusztus 12-re Fábri István polgármester a veszélyessé vált zeneiskola ügyében, amelyre az érintett intézmények vezetői is meghívást kaptak.

 

Az ülésen megállapodtak abban, hogy a bejárást követően minél előbb döntenek majd az elsős diákok, valamint a zeneiskolai oktatás helyszínéről. 

 

Az augusztus 12-i rendkívüli ülésen Dr. Katona Péter jegyző tájékoztatta a testületet arról, hogy nyár elején megcsúszott a Szabadság úti iskolaépület tetőszerkezete, ezért műszaki szakértői állásfoglalást kért a Polgármesteri Hivatal. Több, független szakértői vélemény is veszélyesnek minősítette a tetőszerkezetet, jóllehet azt 5 évvel ezelőtt teljesen felújították. Hivatalvezetőként így nem tehetett mást, mint lezáratta az épületet.

Biró Attila alpolgármester és Juhos Dávid műszaki vezető fényképekkel illusztrálta a zeneiskolai oktatás mellett az első osztályosok tanításának is helyszínéül szolgáló épület rendkívül rossz állapotúvá vált tetőszerkezetét. A képviselők a szakértői vélemények és a tervezői álláspontok megismerése után egyhangúlag úgy határoztak, hogy teljes tetőfelújítást kell végezni. A Műszaki Osztály és a Pénzügyi Bizottság feladata lesz, hogy a következő ülésre terveket és költségbecslést készítsen, valamint az épület hosszú távú működtetésére is alternatív javaslatokat fogalmazzon meg. Jelenleg 20—35 millió Ft-ra becsülik a felújítási munkák költségét.

Mivel a tervek elkészítése, az engedélyeztetési eljárás, a pályáztatás és a kivitelezés legkorábban év végére tud elkészülni, ezért a 2011-2012-es tanév első félévében a zeneiskolai oktatás és az első osztályosok tanítása is más helyszínen zajlik majd. Az ülésen is megjelent intézményvezetők bevonásával néhány napon belül döntés születik az átmeneti megoldásról, ami azonban valószínűleg nem csak az első félévre, hanem a teljes iskolaévre vonatkozik majd.

Ezután Fábri István polgármester rövid tájékoztatást adott arról, hogy az 5 éve végzett, ám mint kiderült, szakmailag teljesen elhibázott és életveszélyes állapotokat teremtő tetőfelújítással kapcsolatos garanciák érvényesítése komoly nehézségekbe ütközik. Ennek oka, hogy a kivitelező cég, a csömöri székhelyű ADI&GE Építészeti és Szolgáltató Bt. (cégvezetője Toderascu Gelu), már megszűnt, ráadásul mint kiderült, tervdokumentációja, építési engedélye és felelős műszaki vezetője sem volt a beruházásnak. Dr. Katona Péter ezért polgári peres eljárás indításáról tájékoztatta a testület tagjait. Mivel az ügynek több személyi érintettje is van (cégvezető, illetve az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal korábbi vezetői), ezért Fábri István polgármester az önkormányzati törvény értelmében zárt ülést rendelt el, de mint mondta, rövidesen tájékoztatják a lakosságot a fejleményekről. 

A tetőszerkezetről készített fotók alábbi képgalériánkban  tekinthetők meg.

Megszakítás