Üdvözöljük!

A sportcsarnok és a művelődési ház nagyobb rendezvényeit is elhalasztják

2020 március 11. –
Önkormányzati, települési hírek

Elmarad a péntekre tervezett férfi kézilabda bajnoki mérkőzés és a vasárnapra meghirdetett játszóház a sportcsarnokban. A jövő keddi első szülői tájékoztató fórumot sem tartják meg a művelődési házban.

Ugyan még ma délelőtt nem születtek központi irányelvek az országban, a helyi önkormányzat, közösen a szervezőkkel, több fontos döntést hozott zárt terekbe szervezett nagyrendezvényekkel kapcsolatban. Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester a két legnagyobb helyi rendezvényszervező létesítmény, a sportcsarnok és a művelődési ház vezetőjével közösen tekintette át az elkövetkező egy hét eseményeit.

Válé Flóriánnal, a Csömöri Sport-és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetőjével egyeztetve úgy döntöttek, hogy elhalasztják a március 14-i szombati Csömör-Budakalász NB/II-es férfi kézilabda mérkőzést és nem tartják meg a március 15-i vasárnapi Ramazuri játszóház rendezvényt sem. A többi kisebb eseményt, illetve edzést megtartják a sportcsarnokban, és nem marad el a nagypályás Csömör-Vác-Deákvár Pest Megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzés sem az élőfüves pályán.

Szeltner Lászlóval, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával egyetértésben a következő döntéseket hozták a település vezetői: a tegnap lemondott március 15-i ünnepi rendezvényen kívül az e heti kisebb rendezvényeket, előadásokat, klubokat megtartják a kultúrházban. Elhalasztják ugyanakkor a március 17-ére, keddre szervezett nagytermi elsős szülői fórumot. Az intézkedést egyeztették Bátovszky János iskolaigazgatóval és  Böde Julianna óvodaigazgatóval is.

A Sinka István Községi Könyvtár vezetőjével, Veresné Boda Máriával egyeztetve úgy döntöttek, hogy az intézmény rendezvényeit (klubok, előadások) megtartják.

Az önkormányzati intézményvezetőkkel napi szinten folyamatos az egyeztetés, illetve a Kormány központi intézkedéseit és ajánlásait is figyelembe véve születnek a helyi döntések. A rendezvények szervezői arra kérnek mindenkit, hogy a megtartott közösségi eseményeken fokozottan tartsák be a higiéniai előírásokat.

Megszakítás