Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A vírus elleni védekezés aktuális szabályai a csömöri intézményeknél november 29-étől

2021 október 18. –
Önkormányzati, települési hírek

November 29-étől a művelődési ház rendezvényei közül csak a szabadtéri események tarthatóak meg. A zárt térbe tervezett programok elhalasztását a jelenlegi komoly vírushelyzet indokolja. Az intézmény zárt terében csak az állandó csoportok működhetnek, ugyanakkor nagyobb létszámú foglalkozások elsősorban a nagyteremben tarthatóak, a kisebb termeket egyelőre lezárják. Ugyanez vonatkozik a sportcsarnokra is, a kisebb termeket lezárják, és a nagy sportcsarnokba igyekeznek átterelni a zárt terű edzéseket. A könyvtár is csak az alapműködést látja el, rendezvényeket az épületen belül nem tartanak.

November 15. Az egészségházba receptért, beutalóért és vizsgálat céljából is csak a háziorvossal, asszisztensekkel előre egyeztetett időpontba mehetnek a páciensek! Időpont telefonon  rendelési időben, illetve e-mailben is kérhető.

November 8.   Az önkormányzat egyeztetést tartott az intézményvezetőkkel, melyen azt a döntést hozták, hogy az esetszámok folyamatos emelkedése miatt az önkormányzati intézményekben  bálok és zenés-táncos rendezvények  nem tarthatóak. Az ültetett kulturális rendezvényeknél a maszk viselése kötelező.

November 2.  A csömöri általános iskolában is elrendelték a maszk használatát, melyet a gyerekeknek és az iskolai dolgozóknak, az intézménybe betérő felnőtteknek zárt térben viselniük kell. Az udvaron egyelőre nem  szükséges a maszk viselése.

November 1. Budapest után minden tömegközlekedési eszközön és megállóban,  így a csömöri Weekendbusz járatain  és buszmegállóiban is kötelező az  utasok számára a maszk viselése.

 

Október 19-ei információk:

Polgármesteri Hivatal – az ügyfelek számára a hivatalban a maszk használata kötelező, éppúgy, mint ahogy az ügyintézőknek is viselniük kell az ügyfelekkel való találkozáskor.

Petőfi Sándor Művelődési Ház– az érvényben lévő központi szabályozásoknak megfelelően a táncos-zenés programok pl.  bálok csak védettségi igazolvánnyal látogathatóak. A karanténba került osztályok tanulói és családtagjai a karantén ideje alatt nem látogathatják a művelődési házat. Az intézmény területén kötelező a maszk használata, kivéve csoportfoglalkozások alatt.

Szociális Alapszolgáltatási Központ – az idősek védettségi igazolvánnyal látogatatják az intézményt,a SZAK-ba érkező ügyfelek számára a maszk használata kötelező.

Községi könyvtár –  a  maszk és kézfertőtlenítés használata kötelező, a visszavitt könyveket néhány napig karanténban tárolják.

Óvodai intézmények – a Laky utcai és Kacsóh P. utcai intézményekbe a szülők számára a maszk használata ajánlott.

Általános iskola –az iskolában ma rendkívüli szünetet rendeltek el, miután négy osztály karanténba került. Október 19-étől a karanténba került osztályok kivételével zavartalanul folyik a tanítás. November 2-ától azonban az épületen belül kötelező a gyermekek és felnőttek számára is a maszk viselése.

Sportcsarnok – az intézményben a védettségi igazolvány felmutatása és maszk használata kötelező. Az iskolai karanténba került osztályok tanulói és családtagjai a karantén ideje alatt nem látogathatják a sportcsarnokot.

Zeneiskola-  az iskolai karanténba került tanulók,  illetve családtagjaik a karantén ideje alatt nem léphetnek az épületbe.

Megszakítás