Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A zeneiskola szolfézs tanulóinak sikere

2011 október 10. –
Önkormányzati, települési hírek

Biztos Önök közül is sokan tudják, hogy 2011-ben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. És ünnepeljük azt a hat zeneiskolást is, akik a neves jubileum alkalmából rendezett Liszt-Erkel vetélkedő első fordulóját megnyerték. 

Johann Anikó, Johann Panna, Johann Bálint, Lösch Maximilián, Meszlényi Ambrus és Soós Csaba, a csömöri zeneiskola diákjai, 2011. október 3-án a budakeszi Erkel Ferenc  Művelődési Ház által szervezett vetélkedőn nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

 

Érdemes néhány szót szólni arról, miért is nagy dolog ez az első helyezés. Először is, ezek a gyerekek biztos, határozott tudással nyerték meg a versenyt. Egy olyan versenyt, ahol a csapatok közül a csömöriekében ("Hang-szín-világ") volt a legalacsonyabb az átlagéletkor. Egy olyan versenyt, ahol két olyan zeneszerzőről folyt vetélkedés, akikről – valljuk be  – nem csak e korosztály, hanem – annak ellenére, hogy magyar szerzőkről van szó – a felnőttek sem tudnak igazán sokat. Hiszen mit is tudunk Erkelről? Ő Kölcsey Himnuszának megzenésítője és a magyar nemzeti opera megteremtője. És Liszt Ferencről? Aki büszkén tartotta magát magyarnak, noha nem beszélt magyarul? Hallották már az elbűvölő Villa d´Este szökőkútjai című zongoraművét vagy Magyar Rapszódiáit? Ha megkérdeznénk ezeket a gyerekeket, érdemes volt-e ezekkel a művekkel megismerkedni, biztos, hogy a válasz határozott igen lenne. Időt, fáradságot nem sajnálva, még a nyári szünetben is, készült a csapat a versenyre. Munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel a csömöri zeneiskola hírnevét öregbítették.

 

Köszönet Bedécs Brigittának, aki kreatív ötleteivel segítette a felkészülést és Tanai Róbertnek, aki biztos volt benne, hogy a kis csapatnak ott a helye a versenyen. Köszönet Soós Tündének is, Csabi anyukájának, aki elszállította a csapatot Budakeszire.

Megszakítás