Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Átadták a laky utcai óvoda két új csoportszobáját

2013 október 19. –
Önkormányzati, települési hírek

Szeptember 27-én Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Faith Éva, a Pest Megyei Bázisóvoda igazgatója és Fábri István polgármester ünnepélyes keretek között adták át az óvoda két új csoportszobáját. 

 

 

Az eseményen többek között részt vett Dr. Varga Zoltán, a Gödöllői Járási Hivatal vezető-helyettese, a szülői szervezet vezetői, az új csoportszobákban elhelyezett gyermekek szülei, a csömöri intézmények vezetői, jelenlegi és korábbi önkormányzati képviselők, valamint a projektben részt vevő cégek, illetve a Polgármesteri Hivatal vezetői is.

 

A nagyrészt európai uniós, kisebb részben állami támogatással megvalósuló, 100 millió Ft értékű óvodabővítés eredményeként községünkben idén ősztől 50 fővel nőtt az óvodai férőhelyek száma. „Ezzel hosszú évek óta először valósulhatott meg, hogy a folyamatosan növekvő gyermeklétszám ellenére nem kellett visszautasítanunk egyetlen óvodai jelentkezést sem” – mondta a megnyitón Lukács Lászlóné, a Nefelejcs Művészeti Óvoda igazgatója. 

Dr.Tarnai Richárd megnyitóbeszédében elmondta, hogy öt gyermekes apukaként is jól tudja, mennyire nagy szerepe van a családok életében az óvodának, az óvodai nevelésnek. A kormánymegbízott hangsúlyozta, nagy örömmel fogadta el a csömöri meghívást, hiszen az általa vezetett hivatal kiemelten fontosnak tartja a Pest megyei oktatási és nevelési intézmények magas színvonalú működését. Fait Éva, a Pest Megyei Bázisóvoda vezetője a csömöri Nefelejcs Művészeti Óvoda magas színvonalú művészeti nevelését méltatta, míg Fábri István arról osztotta meg gondolatait, hogy a civil önkormányzat számára a csömöri gyerekek és fiatalok, így az őket nevelő, oktató intézmények is kiemelten fontosak.

 

Az átadóünnepségről további képes  beszámoló az alábbi oldalon   található: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/hirek/atadtak-a-megujult-csomori-ovodat

 

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás