Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Az önkormányzati választások eredményei

2024 június 10. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester (Csömöri Civil Egyesület) 70%-os győzelme mellett szintén nagy arányban nyerték a választást az egyesület civil képviselői is mindegyik egyéni választókerületben. Ezzel 2010-óta Csömörön töretlenül civilek vezetik a települést.

A mostani 9 fős testület minden tagját újraválasztották a csömöriek. Az új testület októberben lép majd munkába, a korábbi 9 képviselői hely helyett pedig tizenkét fős lesz a testület. A Csömöri  Civil Egyesület jelöltjei mellett a vesztes fél, a Közösségünkért Egyesület töredékszavazatok alapján három helyhez jut a csömöri képviselő-testületben.


A mostani választáson országosan is rekord magas volt a részvétel, így Csömörön is, ahol 5 186 fő ment el szavazni, ami 65,53%-os részvételnek felel meg. Ezzel nem csak minden korábbi települési rekordot döntöttek meg a csömöriek, hanem ismét jóval meghaladták az országos átlagot, ami 58,10% volt.

A nemzetiségi választások is lezajlottak, Csömörön a szlovák és német nemzetiségi önkormányzat is 5-5 fővel kezdni meg majd a munkát.

EREDMÉNYEK

Polgármesterválasztás

1.Fábri István Csömöri Civil Egyesület353069%
2.Mátyás Sándor158331%

Képviselőválasztás

 1. körzetszavazatok számaszavazatok aránya
1.Pásztor SándorCsömöri Civil Egyesület41865,4%
2.Dr. Garadnai ZoltánKözösségünkért Egyesület 15424,1%
3.Szuhai János Független 335,2%
4.Dr. Tóth LajosnéDemokratikus  Koalíció 182,8%
5.Veres ZoltánFüggetlen 162,5%
 
 2. körzet   
1.Onhausz ErzsébetCsömöri Civil Egyesület35866,4%
2.Fábiánné Varga Mária Közösségünkért Egyesület 16731,0%
3.Rovó Ferenc Demokratikus  Koalíció 142,6%
 
 3. körzet   
1.Szántóné Hermányos MáriaCsömöri Civil Egyesület41664,3%
2.Soós Árpád Közösségünkért Egyesület 21433,1%
3.Varga Gabriella Demokratikus  Koalíció 172,6%
 
 4. körzet   
1.Tihanyi FerencCsömöri Civil Egyesület42462,3%
2.Olgyay Bálint Közösségünkért Egyesület 23534,5%
3.Nickmann Marianna Demokratikus  Koalíció 223,2%
 
 5. körzet   
1.Sipos TamásCsömöri Civil Egyesület49467,9%
2.Illés Gyula Közösségünkért Egyesület 20628,3%
3.Antal Tibor Demokratikus Koalíció 283,8%
 
 6. körzet   
1.Tormay-Lesták MáriaCsömöri Civil Egyesület34755,9%
2.Deli István Közösségünkért Egyesület 12119,5%
3.Lefánti Oszkár Független 8313,4%
4.Kovács Tamás Mihály Független 467,4%
5.Nagy György Demokratikus Koalíció 243,9%
 
 7. körzet   
1.Eigler TamásCsömöri Civil Egyesület41872,7%
2.Farkas Mihály Közösségünkért Egyesület 13723,8%
3.Dr.Kóródi Éva Demokratikus  Koalíció 203,5%
 
 8. körzet   
1.Rajnai HenrikCsömöri Civil Egyesület42066,9%
2.Szemler István Közösségünkért Egyesület 18229,0%
3.Gyimesi Erzsébet Demokratikus  Koalíció 264,1%

Nemzetiségi önkormányzati választás

Szlovák nemzetiségi önkormányzati választás
  szavazatok összesenszavazatok aránya
1.Szabó Erzsébet 20685,4%
2.Magyar Dávid 15363,5%
3.Katona József13455,6%
4.Horváthné Szántó Mária 13254,8%
5.Balázs Zoltán 11547,7%
Német nemzetiségi önkormányzati választás
  szavazatok összesenszavazatok aránya
1.Drahos Réka Dalma 10774,3%
2.Lencsés Szilvia 10069,4%
3.Lichi Gabriella 8659,7%
4.Nyikos Edit 8156,2%
5.Sisán Mónika 7149,3%
Pest megyei listás szavazás csömöri adatai 
  érvényes szavazatok5 000 
1.FIDESZ- KDNP 187237,4% 
2.MOMENTUM 132926,6% 
3.DK97419,0% 
4.MI HAZÁNK 85217,0% 
Pest megyei listás szavazás teljes megyei adatai 
  érvényes szavazatok559 504Mandátumok száma
1.FIDESZ- KDNP 255 33045,6%21
2.MOMENTUM 116 46120,8%10
3.DK96 50517,2%8
4.MI HAZÁNK 91 20416,3%7
Megszakítás