Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Beszámoló a gödöllői rendőrkapitányság vezetőjének csömöri látogatásáról

2010 november 23. –
Önkormányzati, települési hírek

Csömör Nagyközség képviselő-testületi ülésének vendége volt 2010. november 9-én Bozsó Zoltán r. dandártábornok, aki ez alkalommal számos, településünket is érintő információval szolgált.

A tábornok arról tájékoztatta az ülés résztvevőit, hogy a Gödöllői Rendőrkapitányság országos összehasonlításban nem számít problémásnak. A rendőrkapitányság területén a vagyon elleni bűncselekmények és a szabálysértések jellemzőek leginkább. Csömör területéről évente 200-250 bűncselekményt jelentenek, ezek többségét a bevásárlóközpontok környékéről. A településen jelenleg a betöréses lopások okozzák a legnagyobb gondot.

Hozzátette, hogy a felderítési mutató a bűncselekmények tekintetében 40% körüli, ami országos összehasonlításban jónak számít.

 

A Gödöllői Rendőrkapitányságra az elkövetkező évben számos többletfeladat hárul a soros uniós elnökség kapcsán, melynek központja Gödöllő lesz. 2011 folyamán 33 rendezvénynek – ebből 21 kiemelt – ad otthont a város. Emiatt megnövekedett forgalomra, a nemzetközi delegációk miatti forgalomkorlátozásra, valamint esetleges tiltakozásokra lehet számítani a környéken, ezek érinthetik Csömört is. Természetesen a rendőrség felkészült a többletfeladatokra: a térségben több száz fővel nő a rendőri állomány, fokozott rendőri jelenlét lesz mindenhol. Örvendetes, hogy a soros uniós elnökség kapcsán létrejövő technikai fejlesztés egy része várhatóan a rendezvények után is a rendőrkapitányságon marad.

 

A testületi ülésen elhangzott kérdésre, mely szerint várható-e, hogy a közeljövőben Csömörön önálló rendőrőrs létesüljön, a tábornok nem zárta ki ennek lehetőségét, de hozzátette, rövid időn belül nem várható, mivel a jelenlegi létszám ezt nem teszi lehetővé.

Véleménye szerint ugyanis a kisebb létszámú rendőrőrsök nem töltik be megfelelően a funkciójukat, ezért a körzeti megbízottak létszámát próbálják emelni.

Megszakítás