A képviselő-testület 12 fő részvételével tartotta meg rendes ülését.
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az év első képviselő-testületi ülése a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét.
1.) Összefoglaló a 2024. évi legfontosabb települési eseményeiről és önkormányzati munkájáról
Fábri István polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet az elmúlt év legfontosabb eseményeiről.
2.) Csömör Kincse-díjak átadása
Fábri István polgármester felidézte, hogy a Csömör Kincse-díjat 2015-ben alapította az önkormányzat azzal a céllal, hogy elismerjék mindazon közösségi kezdeményezéseket, amelyek magánszemélyek, intézmények, közösségek részéről fogalmazódnak és valósulnak meg a településen. Bár az elmúlt két év nem kedvezett a közösségi kezdeményezéseknek, ám még így is akadtak elismerésre méltó események.
Az idei évben a Csömör Kincse-díjat kaptak a csömöri közösségi és iskolai Tankert kialakításában való aktív részvételéért Kovácsné Epres Csilla, Horváth Edit, dr. Gubek Nóra, Takács Judit, Patakosné Tóth Emese, Onhausz Erzsébet, Zoltáni Mária ; az Éjszakai csillagnéző túra Csömörön történő elindításáért és szervező munkájáért Klacsán Péter, illetve a túra csömöri szervező munkájáért és az abban való közreműködéséért Tőkés Bertalan, valamint a Szent Iván-éji csömöri túra elindításáért és szervező munkájáért Sipos Tamás. (A díjazott kezdeményezésekről részletesen itt olvashatnak.)
3.) Csömöri Hársfa Önkormányzati Bölcsőde zárva tartási idejének meghatározása
Tormay-Lesták Mária alpolgármester ismertette, hogy a 6/2016. (III. 24.) EMMI „A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet” módosításáról szóló rendelet 37. § (3) bekezdése értelmében: „(3) A fenntartó minden év február 15-éig tájékoztatja a szülőket a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató nyári nyitvatartási rendjéről. A nyári zárva tartás időtartamát a fenntartó legfeljebb öt hétben határozhatja meg.”
A fenti jogszabályi előírásra figyelemmel a bölcsőde vezetője – az óvoda vezetőjével egyeztetve – a nyitva-zárva tartási időponttal/időtartammal kapcsolatban az alábbi javaslatot tette:
A nyári zárás időpontját az óvodával összhangban határozza meg a testület, 2025-ben ne három hét, hanem négy hét legyen annak hossza. A szabadság kiadásának szabályai szerint a munkavállalót illető szabadságot úgy kell kiadni, hogy abból 15 nap egybefüggően álljon a dolgozó rendelkezésére.
Ha a zárás 15 nap, akkor a technikai állomány számára nem adható ki a fenti szabály alapján a szabadság, mert a bölcsődében (az intézmény jellege miatt) a nyári zárás alatt a fertőtlenítő nagytakarításnak is meg kell történnie. Ez általában egy hetet vesz igénybe, így a technikai állománynak a 15 napos zárás alatt 10 nap szabadság adható ki. A kérést még az is indokolja, hogy a kisgyermeknevelőket pótszabadság is megilleti, így magas az éves keret. A plusz 5 nap azt is jelenti, hogy üzemidőben ennyivel kevesebbet kell kiadni a dolgozók számára, ennyivel kevesebb a helyettesítés is. A Népjóléti és Kulturális Bizottság 2025. január 9-én megtartott ülésen megvitatta az előterjesztést és 5 igen, 0 nem, és 0 tartózkodás mellett támogatta az alábbi határozati javaslatot.
Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és fogadja el. A testületi egyhangúlag az alábbiak szerint döntött: A Csömöri Hársfa Önkormányzati Bölcsőde 2025. július 28.-tól augusztus 24., valamint 2025. december 22.-től 2026. január 2.-ig tart majd zárva.
4.) Csömöri Hársfa Önkormányzati Bölcsőde Adatvédelmi Szabályzatának megalkotása
Tormay-Lesták Mária alpolgármester elmondta, hogy „a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény” (a továbbiakban: Gyvt.) értelmében a gyermekek napközbeni ellátására esetében „Ha a bölcsődei ellátásra az adott településen legalább öt gyermek tekintetében igény jelentkezik, vagy a település – jogszabályban meghatározottak szerint megállapított – 3 év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt, a (3) bekezdés a) pontja alá nem tartozó települési önkormányzat köteles gondoskodni a gyermekek bölcsődei ellátásáról a 42. § (2) bekezdése szerinti bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások bármelyik formájának biztosításával, önállóan, társulásban vagy ellátási szerződés útján.” Az önkormányzati bölcsőde 28 férőhellyel kezdte meg működését a magánbölcsődei ellátás mellett. Az önkormányzat a bölcsőde nyitásakor valamennyi szükséges törvényi előírásnak maradéktalanul eleget tett, többek között megalkotta az un. bölcsőde rendeletet, elkészült a Bölcsőde SZMSZ-e, házirendje, beiratkozási szabályzat, stb. A közel 1 éves bölcsődei működési tapasztalatok után szükségessé vált egy bölcsődei adatvédelmi szabályzat elkészítése is. Ezen szabályzat indokoltságát a kiskorú gyermeket személyiségi jogainak, adatainak fokozott védelme adja meg. A Népjóléti és Kulturális Bizottság 2025. január 9-én megtartott ülésen megvitatta az előterjesztést egyhangúlag támogatta. A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a szabályzatot.
5.) Csömör Szabadság út 36. 1052/2 hrsz. alatti ingatlanra vonatkozó településrendezési szerződés megkötése, valamint a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 27/2023. (X.31.) önkormányzati rendelet módosítása
Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 27/2023. (X.31.) számú döntésével változtatási tilalmat rendelt el a csömöri polgárok családiházas építkezésének támogatása céljából. Egy lakó 2024. december 12-én nyújtott be kérelmet, hogy a Csömör, Szabadság út 36. szám (1052/2 hrsz.) alatti ingatlanra vonatkozóan oldja fel az önkormányzat a változtatási tilalmat. A telek osztatlan közös tulajdon, ügyvédi használati megállapodással rendelkezik. A telken jelenleg 1 főépületből áll, amelyben 2 lakó rendeltetés található. A Szabadság út 36. szám alatti ingatlan a helyi építési szabályzat szerint Lke-2/2 jelű Kertvárosias lakóterület 25 %-os beépíthetőséggel, 50% legkisebb megengedett zöldfelülettel és 5,0 m épületmagassággal. A kérelmező által benyújtott terv dokumentációt a tervtanács több ízben tárgyalta. A tervtanács 2024.12.03-án adta ki pozitív tervtanácsi véleményét. A Kérelmező végül a főépület és abban 2 lakórendeltetés megtartása mellett döntött, műszaki okokból az „A” épület teljes újjáépítésével. A tervezett új épület településképi szempontból sokkal kedvezőbb, mint a meglévő állapot. Nem csupán az utcaképben eddig két épületként megjelenő épületrész kelti ténylegesen egy épületegyüttes hatását, hanem hagyományos építészeti formanyelv használatával is hozzájárul a pozitív utcakép megjelenéséhez, és tömegformálásában visszaköszön a szemközti oldalon megjelenő Egészségház épületegyüttese is. A tervtanács engedélyezésre javasolta a tervet, amely az előterjesztés mellékletét képezi. A megvalósítani tervezett épület nem veszélyezteti a csömöri polgárok családiházas építkezéseit, ezért a változtatási tilalom feloldása az érintett ingatlan vonatkozásában indokolt. Lényegében egy már meglévő, jogilag telekmegosztással kialakított állapot őrződne meg az egyik épület teljes újjáépítésével. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta a Csömör, 1052/2 hrsz. alatti ingatlan tulajdonosaival a településrendezési szerződést megkötését.
6.) Az építményadóról szóló 24/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása —szociális alapú adókedvezmények
Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnöke tájékoztatást nyújtott arról, hogy az önkormányzat az évek óta egyre nehezedő költségvetési helyzetre, valamint az adótörvényekben szerepló szigorú törvényi határidőkre tekintettel úgy döntött, hogy költségvetése egyensúlyának fenntartása és a település működtetésének magas színvonalú fenntartása érdekében a helyi adókról szóló rendeleteit 2024. november végén módosítja. Ennek keretében került sor – az önkormányzat 2024. november 26-i ülésén – az építményadóról szóló 24/2012. (XI.30.) számú önkormányzati rendelet módosításáról is, amely az ingatlantulajdonosok részére határoz meg – sávosan – adófizetési kötelezettséget. A fenti rendelet elfogadásával egyidőben az önkormányzat elfogadta a 263/2024. (IX.26.) számú határozatát is, melyben többek között felkérte a Népjóléti és Kulturális Bizottságot, hogy 2025. január 31-ig vizsgálja felül az elfogadott adórendeleteket a csömöri polgárok szociális jellegű szempontjaira figyelemmel, s tegyen javaslatot ezen szempontok érvényesíthetőségének mikéntjére a képviselő-testület felé. A Népjóléti és Kulturális Bizottság több ülésén is tárgyalta az adórendelet szociális jellegű módosítását, a jelen előterjesztés tartalmazza a bizottság által elfogadott javaslatot. A testület egyhangúlag elfogadta a bizottság által tett javaslatot az szociális adókedvezményekre vonatkozóan.
7.) A könyvtári tevékenységről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnöke ismertette, hogy a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény vonatkozó rendelkezései szerint az önkormányzatoknak a helyi közművelődésről szóló rendeleteiket 5 évente felül kell vizsgálnia, így Csömör Nagyközség Önkormányzatának a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló 22//2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelete is felülvizsgálatra szorul. A rendelet felülvizsgálatához a Nemzeti Művelődési Intézet részletes iránymutatást adott ki, melynek pontjait a felülvizsgálat során figyelembe kell venni. Legfontosabb javasolt változtatási előírás, hogy a rendeletben a művelődési ház és a könyvtár közművelődési tevékenységeit külön kell választani, külön helyi jogszabályban kell szabályozni. A kiadott iránymutatás alapján a művelődési ház igazgatójának közreműködésével a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendelet felülvizsgálata megtörtént, melynek eredményeként elkészült a helyi közművelődésről szóló rendelettervezet. Azonban ez azt eredményezte, hogy a könyvtári tevékenység helyi szintű szabályozása kimarad a fenti rendelettervezetből. A most tárgyalt rendelettervezetben arra tettek javaslatot, hogy a könyvtári tevékenységet külön, önálló önkormányzati rendeletben kerüljön szabályozásra. A Népjóléti és Kulturális Bizottság 2025. január 9-én megtartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta, s egyhangúlag elfogadásra javasolta azt. A testület egyhangúlag elfogadta a rendelettervezetet.
8.) A helyi közművelődésről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnöke elmondta, hogy a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény vonatkozó rendelkezései szerint az önkormányzatoknak a helyi közművelődésről szóló rendeleteiket 5 évente felül kell vizsgálnia, így Csömör Nagyközség Önkormányzatának a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló 22/2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelete is felülvizsgálatra szorul. A rendelet felülvizsgálatához a Nemzeti Művelődési Intézet részletes iránymutatást adott ki, melynek pontjait a felülvizsgálat során figyelembe kell venni. Legfontosabb javasolt változtatási előírás, hogy a rendeletben a művelődési ház és a könyvtár közművelődési tevékenységeit külön kell választani, külön helyi jogszabályban kell szabályozni. A kiadott iránymutatás alapján a művelődési ház igazgatójának közreműködésével a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendelet felülvizsgálata megtörtént, melynek eredményeként elkészült a mellékelt rendelettervezet. A tervezetben arra tettek javaslatot, hogy a jelentős mennyiségű módosításra figyelemmel új rendelet kerüljön megalkotásra, amely már mindenben megfelel a Nemzeti Művelődési Intézet iránymutatásaiban elvártaknak. A Népjóléti és Kulturális Bizottság 2025. január 9-én megtartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta, s egyhangúlag elfogadását javasolta. A testület egyhangúlag úgy dönt, hogy a helyi közművelődésről szóló önkormányzati rendeletet megalkotja, egyúttal a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló 22//2019. (XII. 16.) önkormányzati rendeletét hatályon kívül helyezi.
9.) Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. 2024. évi szakmai beszámolója
Tihanyi Ferenc, a Környezetvédelmi, Településfejlesztési és Sport Bizottság elnöke tájékoztatta a testületet arról, hogy a Csömöri Sport- és Szabadidő Szervező Nonprofit Kft.-nek a tulajdonos felé minden évben beszámolási kötelezettsége van, mind szakmai és mind pénzügyi szempontból. A kft. ügyvezetője a szakmai beszámolót elkészítette és a bizottság előtt bemutatta, mely egyhangúlag elfogadásra javasolta azt. A képviselő-testület 9 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót.
10.) A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 10/2013. (II. 27.) rendelet módosításának megvitatása — szabálytalan parkolás szankcionálása
Pásztor Sándor az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság elnöke ismertette, hogy a k épviselő-testület a 2024. november 14-i ülésén módosította a helyi közlekedésről, a közterületek rendjéről és használatáról szóló rendeletet oly módon, hogy az önkormányzat által kialakított helyeken meghatározta a gépjárművel történő parkolás szabályait. A rendelkezés érvényesítése céljából módosítani kell a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 10/2013. (II. 27.) önkormányzati rendeletet. A rendelet 7/A. §-alegészül ki azzal a ponttal, amely kimondja, hogy közösségi együttélés szabályaival ellentétes magatartást követ el az, aki a parkolási szabályokat megszegi. Ennek alapján a közterület-felügyelő figyelmeztethet, helyszíni bírságot szabhat ki, vagy feljelentést tehet a Polgármesteri Hivatalnál. Ugyanígy módosítani szükséges a lovas közlekedésre vonatkozó rendelkezést is, mert a helyi közlekedésről, a közterületek rendjéről és használatáról szóló 31/2022. (XII. 15.) rendelet meghatározta azokat a területeket, ahol nem lehet lóval közlekedni. A rendelet 2. §, és 4. §-ban hibásan szerepel a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény száma, így ezt korrigálni kell. A rendelet átvizsgálása során kiderült, hogy pontosításra szorul az eljárások során keletkezett határozatok végrehajtásának menete. A kiszabott bírságokat a Csömör Nagyközség Önkormányzatának adóhatósága hajtja be. Az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság az előterjesztést a 2025. január 6-án tartott ülésén megvitatta és egyhangúan úgy döntött, hogy elfogadásra javasolja azt. A rendelet módosítását a testület egyhangúlag támogatta
11.) A helyi közlekedésről, a közterületek rendjéről és használatáról szóló 31/2022 (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosításának megtárgyalása – behajtási díjak meghatározása
Pásztor Sándor az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság elnöke tájékoztatást nyújtott arról, hogy az önkormányzat hosszú éveken keresztül csak úgy adott engedélyt a 3,5 tonna össztömegfeletti tehergépjárművek behajtására, ha ezért a kérelmező díjat fizetett. Az ebből származó bevételt az önkormányzat az utak fejlesztésére fordította. A koronavírus járvány idején az állam a gépjármű adót megvonta az önkormányzatoktól, továbbá a Pest Megyei Kormányhivatal 2022-ben törvényességi felhívást küldött Csömör Nagyközség Önkormányzathoz, amelyben előadta, hogy a behajtási díjak beszedésének nincs meg a jogszabályi háttere. Ennek alapján az önkormányzat a díjakra vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte. Ezután rövid időre regisztrációs díj bevezetésére is sor került, de jogszabályi felhatalmazás hiánya miatt ezt is meg kellett szüntetni. Ennek eredményeképpen a nagy teherbírású gépjárművek engedéllyel, de ellenszolgáltatás nélkül közlekedtek a település utcáin, amely jelentős károkat okozott az úthálózatban. Az országgyűlés 2025. január 1-i hatállyal módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt, amelyben felhatalmazzák az önkormányzatokat a behajtási díjak alkalmazására. A díjak megállapításánál figyelembe kellett venni azt, hogy 2021 óta jelentősen növekedett az infláció. A behajtási díjak felsorolása miatt a rendelet újabb melléklettel egészül ki. A módosítás arról is szól, hogy a díjbefizetésről szólóigazolása kérelem részét képezi, és a 30 napos engedély helyett egy nap, negyedév, félév, illetve egy év időtartamra ad ki engedélyt a Polgármesteri Hivatal. A csömöri cégek, vállalkozók és magánszemélyek a kérelem elbírásánál kedvezményben részesülnek. A bizottság az előterjesztést a 2025. január 13-án tartott ülésén vitatta meg, és egyhangúlag elfogadásra javasolta. A képviselő-testület 9 igen és 3 nem mellett elfogadta a helyi közlekedésről, a közterületek rendjéről és használatáról szóló 31/2022 (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosítását.
12.) A Csömöri Közbiztonsági Alapítvány megszüntetéséről szóló tájékoztatás
Pásztor Sándor az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság elnöke elmondta, hogy a testület 2015-ben alapította meg a Csömöri Közbiztonsági Alapítványt, a kuratórium elnökévé dr. Vermes Pétert választották. Az alapítványt a Budapest Környéki Törvényszék 2016-ban a nyilvántartásába bejegyezte. Az Alapítvány célja a csömöri közbiztonság és közlekedésbiztonság helyi feladatainak ellátása és az ehhez szükséges technikai eszközök beszerzése, folyamatos felhasználásának biztosítása, szükség szerinti pótlása, korszerűsítése volt. Az alapítvány az önkormányzattól kapott juttatás segítségével támogatta a Csömöri Polgárőr Egyesületet és a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. A két egyesület a támogatások révén különböző eszközöket, illetve a feladat ellátáshoz szükséges felszereléseket vásárolt magának. Az alapítvány minden évben a nyári szünetben a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal és a Gödöllői Rendőrkapitánysággal közösen közlekedésbiztonsági tábort szervezett a csömöri gyerekeknek. Sajnos az alapítvány a működése során a helyi gazdasági társaságoktól, vállalkozóktól, és magánszemélyektől semmilyen adományt nem kapott, azt kizárólag az önkormányzat támogatta. A kuratórium elnöke szerint az alapítvány az alapszabályzatában megfogalmazott céljait a fenti körülmények miatt a jövőben nem tudja teljesíteni, ezért a Polgári Törvénykönyv előírásai alapján úgy döntött, hogy a Csömöri Közbiztonsági Alapítványt megszünteti, és az erről szóló nyilatkozatát 2024. december 20-án megküldte a Budapest Környéki Törvényszéknek. A bíróság az Alapítványt várhatóan törölni fogja a nyilvántartásből. A testület elfogadta a tájékoztatást.
13.) Csömör Nagyközség Önkormányzata 2025. évi Költségvetési Rendeletének megalkotása
Ezen a napirendben belül több költségvetéssel összefüggő témát is tárgyalt a testület. A rendeletet 9 igen és 3 nem mellett elfogadták. Az alábbiakban a napirenden belül tárgyalt az egyes témákról olvashatnak.
A.)2025. évi intézményvezetői, ügyvezető igazgatói illetmények/bérek meghatározása
Fábri István polgármester ismertette, hogy az intézményvezetők béremelésének meghatározása a dolgozói emelésen kívül a képviselő-testület hatásköre. Az önkormányzati tulajdonú két nonprofit kft. ügyvezetőjének béremelését szintén a képviselő-testület dönti el. Erre való tekintettel a polgármester azt javasolta, hogy a vezetők bérét általában —a többi dolgozóhoz hasonlóan —a 2025. évi költségvetési rendeletben szereplő 5%-kal emeljék meg idén januártól. Ehhez képest eltérnének a CSÖTESZ Kft. esetében, ahol a cég 2024. évben munkába állt ügyvezetőjének az emelésénél, mivel az kezdeti „próbaidős” bérét 20 %-kal növelnénk, figyelembe véve, hogy az ellátandó feladat komplexitása a Kultúr 2 Bisztró elindításával jelentősen nőtt, az elmúlt időszakban a már korábban rábízott vendégház és a horgásztó melletti közösségi épület működtetésében pozitív változások indultak meg.
A bölcsőde és az óvodaintézményvezetőjének az illetményét jogszabályi előírás miatt nagyobb mértékben kell emelni az általánosnál. A Polgármesteri Hivatal jegyzőjének és aljegyzőjének a béremelését részben a törvényi előírások határozzák meg (a dolgozói illetményalap változásának megfelelően nő a jegyző illetménye is), részben a képviselő-testület dönt erről a többi vezetőhöz hasonlóan (aljegyző bére).
Fentiekre való tekintettel a képviselő-testület döntött arról, hogy a Csömöri Sport-és Szabadidő-Szervező Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Válé Flórián bérét bruttó 872.550,-Ft/hó összegben; a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója, Szeltner László bruttó 854.966,-Ft/hó. összegben; a Csömöri Sport-és Szabadidő-Szervező Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Solti László bérét bruttó 721.875,-Ft/hó összegben; a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Szőke Balázs a bérét bruttó 720.000,-Ft/hó; a Sinka István Községi Könyvtár vezetője Veresné Boda Mária bérét bruttó 637.963,-Ft/hó; a Nefelejcs Művészeti Óvoda igazgatója, Böde Julianna bruttó illetményét 1.081.509,-Ft/hó összegben; a Csömöri Polgármesteri Hivatal aljegyzője, dr. Kovács Lajos illetményét bruttó 968.696,-Ft/hó összegben; a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője Hegyesiné Nagy Ibolya bruttó illetményét 870.786,-Ft/hó összegben; a Csömöri Községgondnokság vezetője, Schinkasek Zoltán a bruttó illetményét 840.000,-Ft/hó összegben; míg a Csömöri Hársfa Önkormányzati Bölcsődeintézményvezetője, Körmöci Krisztina bruttó illetményét 829.700,-Ft/hó összegben határozták meg.
B.)Javaslat a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola tanulóinak a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartott testnevelési órái terembérleti díjának kedvezményére
Fábri István polgármester elmondta, hogy a képviselő-testület 2024. december 12-i ülésén döntött a Petőfi Sándor Művelődési Ház terembérleti díjairól a 281/2024.(XII.12.) számú határozatával. Más, önkormányzati tulajdonú ingatlanokhoz hasonlóan itt is szigorúbbá és szabályozottabbá tették az ingatlanhasználatot, illetve csökkentették a kedvezményeket a racionálisabb gazdálkodás érdekében is. Az önkormányzati intézmények, beleértve a jelenleg nem önkormányzati fenntartásúakat is (általános iskola, zeneiskola, evangélikus óvoda) több kezdvezményt kaptak, közte ingyenes teremhasználatot is az éves-féléves vagy hagyományos rendezvényeik (pl. bálok, évnyitó-évszak indító közösségi vagy szakami alkalmak) esetében. Igény érkezett a Dunakeszi Tankerület részéről, hogy a közeli épületben tanuló első osztályosok részére kedvezményes terembérleti díj lehetőséget adjon a művelődési ház a viszonylag rendszeresen itt megtartott testnevelési óráihoz. Az elsős diákoknak kora ősszel és késő tavasszal szabadtéren, más helyszínen, illetve kedvezményes bérleti díj (pontosabban: rezsihozzájárulási díj) mellett az önkormányzati Sportcsarnokban és a Szabadtéri Sportközpontban tartják a testnevelési órákat. Figyelembe véve, hogy a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolába döntően a csömöri lakosok gyermekei járnak és az ő testnevelési óráikról van szó – bár az önkormányzat gazdálkodási helyzete a növekvő állami elvonások következtében folyamatosan nehezedik —, a polgármester azt javasolta, hogy a település 50%-os kedvezményt biztosítson a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola testnevelési óráinak megtartásához szükséges terembérletre vonatkozóan a Petőfi Sándor Művelődési Házban heti 14 X 1 órás alkalomra. A képviselő-testület 11 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
C.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának 2025 évi Közbeszerzési terve
Eigler Tamás, a Pénzügyi-,Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság elnöke elmondta, hogy a Közbeszerzési törvény (2015.évi CXLIII.tv.)előírja a Közbeszerzési terv elkészítésének kötelezettségét. Csömöri Önkormányzatra vonatkozó Közbeszerzési tervet elkészítették, mely szükség szerint módosítható, bővíthető. Az önkormányzatra vonatkozó értékhatárok a nemzeti eljárásrendben az árubeszerzés és szolgáltatás esetében nettó 20millió Ft, az építési beruházások esetében nettó 60 millió Ft. Jelenlegi ismereteink szerint1db építési beruházás közbeszerzés köteles 2025. évben, a csömöri kilátó építése. A Pénzügyi-, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tárgyalta és egyhangúlag javasolta a Képviselő-testületnek az terv elfogadását. A tervet az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR)és a saját honlapon kell megjelentetni. A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az idei közbeszerzési tervet.
D.)Javaslat feleslegessé vált vagyonelem értékesítésére – Régi mezőőri gépjármű eladása
Fábri István polgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy az önkormányzat 2024-ben döntött új (használt) mezőőri gépjármű beszerzéséről, mely gépjárművet a mezőőr már használatba is vette, jelenleg is azzal látja el munkáját. A cserét az indokolta, hogy a korábban használt autó fenntartása a rendszeres és nagy költségű javítások miatt már nem volt gazdaságos. A régi gépjármű feleslegessé vált, így célszerű annak értékesítése (kora és állapota miatt már lenullázódott az értéke a könyvelésben). Az elmúlt hetekben érkezett egy 800 000 Ft-os ajánlat a megvételére. A Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság a január 13-án megtartott ülésén tárgyalta a kérdést, és egyhangúlag támogatta a gépjármű értékesítését. A képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy a PVS-951 frsz.-ú Lada Niva típusú gépjármű a mezőőri feladat ellátásához feleslegessé vált. A Képviselő-testület támogatta, hogy a gépjármű értékesítésre kerüljön.
E.) Csömör Nagyközség 24/2015. sz. (X. 16.) Helyi építészeti-műszaki tervtanácsának létrehozásáról, működési és eljárási szabályairól szóló rendelet módosítása — tervtanácsi tagokkal kapcsolatos döntések
Fábri István polgármestertájékoztatást nyújtott arról, hogy a Helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról, működési és eljárási szabályairól szóló 24/2015. sz. (X.16.) rendeletet aktualizálni szükséges. Ennek legfőbb oka, ami képviselő-testületi hatáskör, a Tervtanács tagjainak díjazása. A tervtanácsi tagok díjazásának módosítása (emelése) legutóbb 2020-ban történt meg, azóta változatlan, ám az elmúlt négy év inflációja a meghatározott összegek vásárlóértékén jelentősen rontott. Fontos azt is figyelembe venni, hogy 2025-től elkezdődik a radikálisan új logikájú Helyi Építési Szabályzat teljes felülvizsgálata-megalkotása, ami a Tervtanács számára is plusz feladatot jelent majd, mivel azt tervezzük, hogy az egyes településrészek külön-külön szabályozásához rendszeresen kikérjük majd a komoly szakmai grémiumot képviselő testület véleményét, javaslatait. Ez a folyamatos főépítészi munkát is jóval komplexebb teszi, így az ő esetében is díjtétel emelés javasolt. (Ez utóbbihoz a 2025. évi költségvetés tervezetben rendelkezésre áll a forrás.) Fontos megjegyezni, hogy személyi változások is történtek. A Tervtanács korábbi, komoly szakmai és emberi megbecsülésnek örvendő elnöke, Király Noémi főépítész tragikus, hirtelen halála után Károlyfi Leventét választottuk főépítésznek; Benkó Gábor műszaki vezető munkahelyet váltott 2023-ban, helyette az új műszaki vezető, Boros Gábor lett tag; Onhausz Erzsébet lemondott a tervtanácsi munkáról 2024-ben. A fentiekben már jelezett új HÉSZ-módosítási projekt érdekében javasolt helyben lakó tervtanácsi tag megválasztása is, így esett a választás a már egy ideje a főépítész mellett dolgozó és két éve helyben lakó Turóczi Tímeára. A képviselő-testület 9 igen és 3 nem mellett úgy döntött, hogy a Helyi építészeti-műszaki tervtanácsának létrehozásáról, működési és eljárási szabályairól szóló 24/2015. (X. 16.) Csömör Nagyközség önkormányzati rendelet módosítását elfogadja.
14.) Ingatlan haszon kölcsön szerződés meghosszabbítása az Árpád utcai játszótér további működtetésére
Fábri István polgármester ismertette, hogy az önkormányzata Csömöri Római Katolikus Egyházközséggel a Szabadság út-Árpád utca sarkán lévő ingatlan hasznosítására 2015 januárjában 10 éves haszon kölcsön szerződést kötött. Az ingatlanon az önkormányzat játszóteret alakított ki. A szerződés ezekben a hetekben járt le. Az egyházközség részéről Pető Gábor plébános levelet írt az önkormányzathoz, amelyben javasolja a szerződés meghosszabbítását újabb 10 évre.
A település fő útján, a falu egyik központi részén elhelyezkedő terület hosszú évtizedeken át egy érdemi funkció nélküli, elhanyagolt, földes-füves-gazos és bekerítetlen terület volt. Alkalmanként volt itt vurstli-búcsú a Falunapok idején. 2010-ben, egy rövid időre átmeneti funkciót kapott az ingatlan, amikor a főtér európai uniós támogatással történő felújítása alatt az ottani, hétköznap működő kis piacot átköltöztette az önkormányzat, ami mindössze azt jelentette, hogy kb. szűk egy évig áthelyezték ide az árusító asztalokat és kicsit rendezték a területet. A tér elkészülte után a piac visszaköltözött és maradt a funkció nélküli, ám ami még ennél is nagyobb probléma volt közösségi szempontból: rendezetlen, településképi szempontból nem túl szép állapot. A civil önkormányzati vezetés és az ingatlan tulajdonos egyházközség részéről egyeztetések kezdődtek bő egy évtizede a terület közös hasznosításáról, a megállapodások pedig végül szerződésekben és konkrét területfejlesztésekben öltöttek testet a következők szerint:
1. Az önkormányzat saját forrásból, mintegy tízmillió forintos összegből rendezte a területet (mivel a munkák nagy részét a Községgondnokság és a Csötesz Nonprofit Kft. munkatársai végezték, a beruházás értéke ennél lényegesen nagyobb volt). Ennek részeként: jelenős földmunkákat végzett; bevezette a vizet a (a később megosztott ingatlanra két beállással); körbe kerítette a területet áttört, rácsos kerítéssel; a Szabadság úti és az Árpád utcai oldalon is térköves köz parkolókat épített (az adottságok okán a Szabadság úti oldalon közforgalomnak megnyitott magán-bérelt területen); az Árpád utcai részen a közlekedés biztonságának növelése céljából térköves útkiemelést végzett. Ezen felül, a megállapodás értelmében, tíz évre (és a tervek szerint valójában ennél hosszabb távra) közfunkciót adott a területnek, amelynek részeként parkot-tematikus játszóteret épített, ivókutat telepített. Az ingatlan tulajdonosi-történeti adottságaira tekintettel a tematikus játszóteret úgy alakította ki a Csötesz Nonprofit Kft. (Kulich Gábor tájtervező mérnök koncepciója nyomán), hogy az ottani növények (amelyek a szomszédos kertészet felajánlásaként kerültek ide) mind egy-egy bibliai igehelyre utaltak, amelyet ismeretterjesztő kis táblákon jelöltek. Ezenkívül a komoly gyűjtő munka eredményeként elhelyeztünk egy szép ismeretterjesztő táblát, amelyen Csömör összes jelentősebb egyházi ingatlanát fényképpel és leírással bemutattuk. A tábla a Csömöri körtúra programhoz is kapcsolódik, jelölt látnivalóként.
2. Az egyháztól a terület nagyobb részét bérlő vállalkozó kertészetet alakított ki a főút felé: saját beruházásként (együttműködve az önkormányzattal) rendezte a területet. A Szabadság úton a bérelt terület szélén biztosította, hogy az önkormányzat által megépített parkolót a vásárlók használhassák, nyitvatartási időn túl pedig közfunkciójú parkolóként üzemelhet.
Így a szóban forgó terület sokkal rendezettebb, a településkép szempontjából igen fontos és látványosan pozitív változás következett be a faluközponti területen, ahol ráadásul több közparkoló is létesült. Ugyanakkor az Ófalu településrész is gazdagodott egy közösségi térrel, ahol minőségi játszótér jött létre, amely az egyetlen errefelé. A közkedvelt játszótér ráadásul egyházi-bibliai-természeti tematikájával különleges értéket képvisel, az egyházi épületeket-emlékhelyeket bemutató tábla pedig a — a Csömöri körtúra útvonal gazdagítása mellett — településismereti szempontból is nagy jelenőséggel bír. A főúton található, minőségi kertészet létrejöttével mind szolgáltatási, mind településképi szempontból igen pozitív vállalkozás működhet az ingatlanon, amely emellett a legnagyobb helyi egyházi közösség számára is rendszeres és hosszú távú bevételi forrást jelent.
Fentiekre tekintettel a képviselő-testület 11 igen és 1 nem mellett a korábbi szerződés újabb 10 éves meghosszabbításáról döntött.
Zárt ülés
1.) Csömör Díszpolgára címre és a Csömör Községért emlékéremre javaslattétel
A képviselő-testület két díszpolgári és két emlékérem adományozásáról döntött. A díjakat a hagyományokhoz híven a március 15-e alkalmából rendezendő ünnepségen adják majd át. A díjazottakról a Csömöri Hírmondó márciusi számában olvashatnak.