A képviselő-testület 8 fő részvételével tartotta meg ülését.
1.)Tájékoztató a rendkívüli időjárási körülmények miatt meghozott vízügyi és energiafelhasználást érintő önkormányzati előkészületekről
Fábri István polgármester tájékoztatást nyújtott az aszályhelyzet elleni védekezésről. A polgármester ismertette, milyen víz- és árammegtakarítási intézkedéseket tettek az önkormányzatnál és intézményeinél, valamint arról is beszélt, hogy a helyi nagyfogyasztók is mérsékelték fogyasztásukat az időszakban.
2.) Csömöri Községgondnokság rendkívüli eszközbeszerzése— nagyteljesítményű ágdaráló gépre érkezett árajánlatok megtárgyalása
Fábri István polgármester ismertette, hogy a település zöldterületi munkáit korábban végző Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. 2017. november 10-én bruttó 4 375 150 Ft értékben vásárolt egy használt állapotú, Lombardini típusú ágaprító gépet. A gépen az üzemeltetés során a szükséges karbantartásokat és rendszeres szervizeléseket folyamatosan elvégezték. 2026 júniusának elején munkavédelmi ellenőrzésre került sor, amelynek során a J-1 azonosítójú ellenőrzési jegyzőkönyv megállapította, hogy az ágaprító gép –a rendszeres szervizelések ellenére –balesetveszélyes állapotú, ezért annak üzemeltetése nem engedélyezett, jelenleg nem használható.A Községgondnokság zöldterületi szakemberei végzik a településen az űrszelvénygallyazást, alakossági bejelentések alapján szükségessé váló fakivágásokat és gallyazásokat, valamint az erdészeti fenntartási feladatokat. E munkavégzések során évente több köbméter zöldhulladék keletkezik. A levágott, 15 cm-nél kisebb átmérőjű ágakat aprítógép segítségével mulccsá darálják, amit a közterületi növényágyásokban hasznosítanak. A mulcs alkalmazása csökkenti a talaj párolgási veszteségét, javítja a talaj vízmegtartó képességét, visszaszorítja a gyomosodást, valamint lebomlása során szerves anyaggal gazdagítja a talajt. Ennek eredményeként növekszik a növényállomány ellenálló képessége, csökken az öntözési igény, és a kezelt felületek esztétikusabb megjelenést biztosítanak. A Községgondnokság emellett rendszeresen biztosít mulcsot az iskolai tankert számára, támogatva annak gazdaságos és ökologikus szemléletű fenntartását, de alkalmilag az egyes önkormányzati intézmények növénytelepítéseihez is. Az aprítás elmaradása esetén a keletkező zöldhulladékot konténeres elszállítással kell kezelni, amely jelentős többletköltséget jelent az önkormányzat számára, azon felül, hogy ez a megoldás települési környezetvédelmi szempontból sem szerencsés. Mindezekre tekintettel szükségessé vált új ágaprító gép beszerzése. Az árajánlatok kiértékelése alapján a Fapásztor Tree Expert Kft.által forgalmazott Timberwolf TW230HBP típusú ágaprító gép érte el a legmagasabb pontszámot.A képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy támogatja a Csömöri Községgondnokság részére 1 db ágdaráló munkagép biztosítását. Az egyszerű beszerzési eljárás keretében beérkezett és kiértékelt ajánlatok alapján a Fapásztor Tree Expert Kft.-vel kötnek szerződést, az árajánlatban szereplő bruttó 12 millió forintos áron.
3.) Tájékoztatás sebességmérő traffipax készülékek beszerzéséről
Pásztor Sándor képviselő ismertette, hogy a Versenyképes Járások Program keretében közös beszerzésben megkapta az önkormányzat a visszaigazolást, így hamarosan 2 darab traffipax készüléket helyeznek el . Egyiket a Széchenyi utcán, a másik a Patakhídnál a vendéglő előtti oszlopra telepítik. A képviselő arról is tájékoztatást adott, hogy az önkormányzat külön költséget biztosított másik 2 darab véda rendszerű traffipax készülék beszerzésére. A telepítésükhöz szükséges rendőségi bejárás már megtörtént, ennek alapján az önkormányzat megkapta a Pest Megyei Rendőrfőkapitányságtól az engedélyező okiratot, melyben elfogadták a javasolt telepítési helyeket, valamint tájékoztatást adtak arról, hogy működtetése milyen kötelezettségekkel jár, illetve a beüzemelésről is felvilágosítást nyújtottak. Jelenleg a működéshez szükséges informatikai rendszer és a szükséges áram biztosításának folyamata zajlik az EON-nal való együttműködésben.