Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Biztonságos közlekedés

2020 június 02. –
Önkormányzati, települési hírek

Sipos Tamást, az Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság elnök-helyettesét a közelmúlt közlekedésbiztonsági fejlesztéseiről kérdeztük.

  • A karantén idején lényegesen kevesebb autót láttunk a település utcáin. Hogy változtatta meg ez az időszak a szokásainkat?
  • Szívmelengető látni, hogy a három belterületi kerékpáros út forgalma, és a kültéri gyalogos és kerékpáros túraútvonal népszerűsége mekkorát nőtt az elmúlt hónapokban. Bringásokkal, görkorisokkal, rolleresekkel, kutyasétáltatókkal és túrázókkal lehetett találkozni mindenhol, persze a biztonsági előírások szabtak némi korlátot. Természetbarátként és a körtúra lelkes felelőseként nagy öröm látni, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt az információs táblák körül mindenhol letaposott fű van, azaz, a tőrázók olvassák ezeket.
  • Vessünk egy pillantást az autós utakra is. A Széchenyi utca felújítása hamarosan a végéhez ér. Minden a tervek szerint alakult?
  • Most már felkerült rá a végső burkolat, és a megrongálódott szegélyeket is megjavították. A Rozmaring utca kereszteződésénél a korábbi tapasztalatok alapján az útpadka süllyesztett lett. A középszigetet szintén régebbi tanulságok miatt átalakították, megépült a két gyalogos átkelőhely, jelenleg az utolsó simítások zajlanak.
  • Az Emlékmű köznél található HÉV-felüljárónál is változások történtek. Mi indokolta a betontömbök kihelyezését?
  • A HÉV felüljáróhoz az 1900-as években történt átadása óta nem igazán nyúlt senki. Amikor a BKV kezelésében volt a HÉV, készült egy statikai tanulmány, ekkor került rá súlykorlátozó tábla, ennek ellenére teherautók, munkagépek jártak itt rendszeresen. Most, hogy az Emlékmű köz aszfaltozása elkészült, meg kellett oldanunk, hogy a megújult, parkkal, parkolókkal is rendezetté tett részen ne közlekedjenek nehézgépjárművek. Amíg várjuk a MÁV-HÉV Zrt. szakvéleményét a felüljáró statikai állapotára vonatkozóan, ezt az átmeneti megoldást választottuk, később természetesen szeretnénk esztétikusan, a környezethez illően megoldani a problémát.
  • A település több utcájában nem a súly-, hanem a sebesség túllépés okoz gondot. Mik a tapasztalatok a kihelyezett virágládákkal kapcsolatban?
  • A virágládákat több környező településen, például a XVI. kerület madárdombi részén is sikerrel alkalmazzák forgalomlassításra. Kísérletképpen először három utcában helyeztünk ki ládákat, és mint mindennek, ennek is vegyes volt a fogadtatása. Ma már a visszajelzések azt mutatják, örülnek neki a lakók, sokan maguk ültetnek bele virágot vagy gondozzák a CSÖTESZ által ültetett növényeket. Számos utcából érkezik igény virágládákra, ezek javarészt indokoltak, így elindítottuk az új ládák beszerzését.
  • A baleseti statisztikák, számok tükrében hogy áll Csömör?
  • A belterületen elenyésző számban történnek balesetek, apró koccanások, ezek oka a figyelmetlenség, a KRESZ be nem tartása, és sajnos az ittas vezetés. A bekötőúton ennél szomorúbb a helyzet, több tragikus balesetnek is kellett történnie ahhoz, hogy a Magyar Közút Zrt. komolyan vegye a változtatás szükségességét. Ami a mi hatáskörünkben megoldható volt, azt átvállaltuk, javasoltuk és saját költségen megterveztettük a körforgalmat, de a kivitelezésre nincs jogosultságunk. Folyamatosak az egyeztetések, és most már a Magyar Közút Zrt.-nél is kiemelt helyen van, hogy megépüljön a körforgalom. Amellett, hogy mindent megteszünk, hogy jó minőségű, biztonságos utakon közlekedhessenek a csömöriek, fontos, hogy mindannyian felelősen viselkedjünk, és belássuk, hogy a szabályok betartásával tudunk vigyázni magunkra, egymásra. Ez egyben kérés is lenne minden gépjárművezetőhöz: lassítsunk, vezessünk óvatosan!
Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás