Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Deutsche selbstverwaltun

2011 május 26. –
Önkormányzati, települési hírek

„A munka láthatóvá tett szeretet” – ezzel a lelkülettel szervezte meg közösségünk május közepén az első sváb majálist.

Sokan és sokat tettünk azért, hogy közösen ünnepelhessünk. Kezdtük azzal, hogy a majálist megelőző pénteken egy lelkes csapattal rendbe hoztuk Csömör egyetlen műemlék szobrának, a XVIII. század óta a patak partján álló, barokk stílusú Nepomuki Szt.János-szobornak a környékét. Virágot ültettünk és megkoszorúztuk. Tettük ezt mindazért, mert május 16-án van a szent ünnepe és fontos üzenete van a mai ember számára is. A gyónási titok megtartásáért halt vértanúságot. Ujját a szája elé emelő szent számunkra is jel lehet, hogy szavaink áradatát helyes mederben vezessük embertársaink felé.

 

 

 

 

Programunkat vasárnap délután folytattuk. Az előkészületek még kellemes, kissé szeles, napos időben kezdődtek, így a kinti program mellett döntöttünk. Fábri István polgármester köszöntő szavai után, a műsor kezdetére már erős szél fújt, a hőmérő higanyszála egyre lejjebb kúszott és beborult az ég. Mindez azonban nem zavarta a Krammer Teréz Zeneiskola fúvós zenekarát, szólistáit és mazsorett csoportját. Színvonalas zenélésükkel a térre csalogatták a hideg ellenére a csömörieket.

Majálisunk szervező stábja pedig továbbra is azon munkálkodott, hogy mindenki jól érezze magát, aki kijött a térre. Jenő kínálta a pálinkát, Illés osztotta a pereceket, sült a finom bajor kolbász és működött a sörcsap. A Freundes Kreis asszonyai által készített süteményeket kínálták a szereplőknek és a barátoknak.

Mire az általános iskola német nyelvet tanuló kis diákjai és felkészítő tanáruk, Kántor Kata színre léptek, teljesen megtelt a tér.
Ezután meghívott vendégeink, az ikladi sváb zenekar és tánckar vette birtokba a színpadot.
Színvonalas táncaikkal, szép ruháikkal elkápráztatták a közönséget.

 

 

 

 

Az időjárás zordabbá válása miatt mindenki sürgette az értékes tombolatárgyak kisorsolását.
A fődíj borral és pereccel feldíszített májusfa volt, melyet egy szerencsés ikladi család nyert, majd úgy döntöttek, hogy a fát ültessük el első sváb majálisunk emlékére.

Ha az időjárás kellemesebb lett volna, 9 óráig utcabállal folytattuk volna programunkat.
Úgy, mint a pécsi kirándulásunk végén, most is eleredt az eső, és a sátorbontók már sűrű esőben végezték az utolsó simításokat.
Úgy érzem, hogy a szeretettel végzett sok munkával sikerült kellemessé tennünk ezt a vasárnap délutánt.

Fogd Mihályné

Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik segítséget nyújtottak első majálisunk megrendezéséhez.
Támogatóink:
Boross Jenő – Nosztalgia Étterem
Dunavölgyi Illés – Erzsébet Királyné Étterem, Gödöllő
Bátovszki György – Zöldfa Étterem
Krammer Teréz Zeneiskola fúvószenekara és a mazsorettek
Veresné Boda Mária – Sinka István Községi Könyvtár
Petőfi Sándor Művelődési Ház
Nyilas Imréné virágkertészete
Korbadits Katalin kozmetikája
Winkler Patika
Szedervölgyi Kertészet
Virágliget Kertészeti Áruda – Petőfi u.
Vetőmag bolt – Széchenyi u.
Tajti Zöldség- és Gyümölcsbolt – Széchenyi u.
Reszler Tünde Fodrászat – Rákóczi u.
Coop 47-es számú üzlet
Szilágyi Sándor kertész
Neda Bau Kft.- 1164 Bp. Vidámvásár u. 76.
Beauty World Kft. Thai masszázs szalon
Böjthe Anna Petra Papír Bt.
Pötyi Mama Sajtbolt
Bavi 97 Kft.- Baksa zöldséges
Guttyán Viktória – Virágállomás
Caprigianni fagyizó – Privileg Kft.
Tihanyi Ferencné – Kossuth u.
Községgondnokság
Polgárőrség
A „Baráti Kör” asszonyai süteménnyel

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás