Robitschek Andrea
1966-ban születtem Budapesten, és mai napig a XVI. kerületben élek, bár lélekben egyre inkább csömörinek érzem magam. Családunkban volt egy inspiráló gyerekorvos, aki sokat mesélt arról, mennyire szereti a hivatását, és azt, hogy gyerekek között lehet. Ez nagy hatással volt rám, orvosnak készültem. A fizika felvételim az általános orvosi karra nem volt elég, így az Egészségügyi Főiskolai Karon végeztem 1994-ben. Később családi nyomásra közgazdász lettem, majd otthon voltam a gyerekekkel. Amikor ők nagyobbak lettek egy kétéves képzés keretében aromaterapeuta vizsgát tettem, és baba-mama klubokban, különböző rendezvényeken kezdtem workshopokat tartani. 2014-ben jöttem Csömörre, azt éreztem, nekem itt a helyem ebben a csodálatos faluban. Mivel hosszú évekre eltávolodtam a hivatásomtól, elméleti képzés, gyakorlat következett mentor támogatása mellett. 2015 augusztusától újra védőnő lettem. És pontosan azt érzem, amiről az egykori gyerekorvos mesélt: nem munka, amit csinálok, hiszen minden percét élvezem. A terhesgondozástól az óvoda végéig kísérni a családokat rendkívül összetett feladat, minden napunk változatos. Ráadásul mindezt gyönyörű környezetben végezhetjük, ez is sokat jelent számunkra.
Kun Evelyn
1995-ben születettem, a gyerekkoromat Újhartyánban töltöttem. Az egészségügy mindig is vonzott, a gyerekeket is nagyon szeretem, így érettségi után édesapám biztatására fordultam a védőnői hivatás felé. A Debreceni Egyetem nyílt napján végleg eldőlt számomra, hogy jelentkezem a szakra, védőnő szeretnék lenni. 2018-ban diplomáztam, majd Budapesten a magánegészségügyben helyezkedtem el nőgyógyászati asszisztensként. 2021 áprilisában költöztem Csömörre a páromhoz, azonnal megkedveltem ezt a szép, családias települést. Vágytam rá, hogy újra a hivatásomban helyezkedhessek el, így amikor lehetőség adódott rá, azonnal beadtam a pályázatomat a védőnői állásra. 2021 októberben kezdtem el dolgozni, némi izgalommal a visszatérést illetően, de nagy meglepetésemre minden egyik napról a másikra felelevenedett bennem. A kolleganők is nagyon kedvesek, azonnal befogadtak. Örülök, hogy a családok is szeretettel várnak, kérdeznek, hívnak.
Berta Mónika
1982-ben születtem Ózdon, Járdánházán nőttem fel. Általános iskolában, amikor csak tehettem, a védőnő közelében voltam, már akkor magával ragadott ez a hivatás. Így egészségügyi szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat, majd Miskolcon az Egészségügyi Karon szereztem diplomát 2005-ben. Ezután éltem Szolnokon, majd Skóciában. Később a gyerekeimmel Budapest közelébe költöztem, és a főváros vonzáskörzetében kezdtem állást keresni. 2017-ben érkeztem Csömörre és a település azonnal pozitív benyomást tett rám. Most már két éve itt is lakunk, otthonra leltünk Csömörön. A kollegákkal nagyon jó a kapcsolatom, szeretek velük dolgozni és egyre több család van, akiknél már nem az első kisbaba születik, amióta megismertük egymást.
Védőnői szolgálat
2141 Csömör, HÉV-Állomás 2.
Telefon: 28/446-278
Védőnői Tanácsadás
1. Körzet: Robitschek Andrea
várandós tanácsadás
hétfő: 13.00 – 16.00
csecsemő tanácsadás
páratlan hét szerda: 12.00 – 14.00
Elérhetőség: 0670/399-2852
2. Körzet: Kun Evelyn
csecsemő és várandós tanácsadás
Páratlan hét szerda: 13.00 – 16.00
Elérhetőség: 06-30/333-7092
3. Körzet: Berta Mónika
Várandós tanácsadás:
Kedd: 13.00-16.00
csecsemő tanácsadás
Páratlan hét péntek: 14.00 – 16.00
Elérhetőség: 0620/557-3082
4. Körzet: Román Nóra
Várandós tanácsadás:
Csütörtök: 13.00-16.00
csecsemő tanácsadás
Páros hét péntek:14.00-16.00
Elérhetőség: 06-30/480-2438
Megjelenés bejelentkezés alapján.