Üdvözöljük!

Együtt a zeneiskoláért

2011 november 16. –
Önkormányzati, települési hírek

Jótékonysági számlát nyitott az önkormányzat a zeneiskola tetőszerkezetének újjáépítésére, amelyre magánszemélyek, vállalkozások, cégek juttathatják el felajánlásaikat, adományaikat. 

A november 3-i képviselő-testületi ülésen terjesztette be Boross Jenő a számlanyitással kapcsolatos indítványát. A képviselők az előterjesztést egyöntetűen támogatták és a nyitóösszeghez felajánlották tiszteletdíjaik egy részét. A számlán így már több, mint negyed millió forint van.

 

A tető újjáépítése a becslések szerint 10-15 millió forint lesz. Az önkormányzat nyáron szembesült azzal, hogy a zeneiskola tetőszerkezete megcsúszott, majd a szakértői vizsgálatokból kiderült, az épület életveszélyes. A tetőszerkezet 5 éves, tehát elvben nem lenne indokolt a meghibásodás, de megdöbbenve szembesült a jelenlegi vezetés azzal, hogy kivitelezési terv és engedélyeztetési eljárás nélkül készült. A váratlan kiadás nehéz helyzetet teremt, hiszen fejlesztésekre is szűkös keret jutott a 2011-es évben. 

 

A csömöri székhelyű P&G Hyginett Kft., valamint a Ker-Hu Kft. októberben már jelentős támogatást nyújtott a tetőszerkezet ideiglenes megerősítéséhez, a födémszerkezet feltárásához.

A jótékonysági számlára átutalással vagy személyes befizetéssel juttathatják el felajánlásaikat.

 

Számlaszám: 65600144-11071936

Személyes befizetés:

Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet

2141 Csömör, Szabadság út 16.

Tel/Fax: (28) 543-450; (28) 543-451

E-mail: csomor@pecel.tksz.hu

Nyitva tartás:

Pénztár: hétfő: 12.00-17.30; kedd-péntek: 8.00-15.30

(Ebédidő: hétfő: nincs; kedd-péntek: 12.00-12.20)

Támogatásukat köszönjük!

Megszakítás