Március 30-án útjára indult a csömöri segélyszállítmány. Az önkormányzat szervezésében a háború kirobbanásakor meghirdetett lakossági adománygyűjtési akció során több mint 2 tonna tartós élelmiszerből, tisztálkodószerekből és némi ruhaneműból álló adományt szerdán pakolták be az önkormányzati mikrobuszokba a Szociális Alapszolgáltatási Központ udvarán. A hárombusznyi adományt a Máltai Szeretetszolgálathoz szállították be, akik továbbviszik azokat Kárpátaljára és a háború sújtotta övezetbe.
Az önkormányzat által nyitott bankszámlán eddig több mint egymillió forint gyűlt össze, ennek fele a csömöri katolikus közösség testvértelepülésére, a részben magyarok által lakott Aknaszlatinára, másik fele pedig szintén a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a háborús területekre jut el.
Az adományszámla továbbra is él, ahova az elkövetkező hetekben is várják a kisebb, vagy nagyobb pénzbeli adományokat a 12001008-00190149-00100007 bankszámlaszámon.
Mindenkinek köszönjük a támogatást!