Üdvözöljük!

Faluvezetői beszélgetés Csömör elmúlt 50 évéről

2015 október 21. –
Önkormányzati, települési hírek

A településünk újjátelepítésének 300. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi programsorozat keretében október 16-án l Csömör elmúlt öt évtizedére emlékeztek vissza a falu volt és jelenlegi vezetői a művelődési házban.

Az olykor kedélyes, adomázós, olykor komolyabb hangvételű, sebeket is feltépő beszélgetésnek a Petőfi Sándor Művelődési Ház adott otthont, ahol a sarokterem falain a csömöri polgárok fényképeiből összeállított „Csömör 300 éve” című kiállítás fotói autentikus hátteret biztosítottak a beszélgetéshez.

Az est házigazdája és moderátora Takács László pedagógus volt, aki személyes visszaemlékezéseivel maga is színesítette a múltidéző beszélgetést. Csömör történetének XX. századi kiemelkedő eseményeit dr. Paulovics Mihály, egykori tanácselnök, a rendszerváltást követő időszakban 20 évig polgármesteri tisztséget betöltő Bátovszki György, valamint Csömör jelenlegi polgármestere, Fábri István idézte fel.

A beszélgetés során körvonalazódott a település fejlődése a II. világháborútól kezdődően. A településvezetők sorra idézték fel azokat a történeteket, melyek Csömör fejlődésének legfontosabb eseményeihez kapcsolódtak. A volt tanácselnök kiemelte, hogy a település az itt élő lakosság, a családok fejlődő igényeinek köszönhetően tudott jelentős ütemben gyarapodni, hiszen a megnövekedett igények magukkal hozták a haladás szükségét is. Ilyen volt például a vízvezeték bevezetése, amely előtt már évekkel korábban megjelentek a fürdőszobás házak a faluban.

A településvezetők visszaemlékezései által szinte időutazáson vehetett részt az a több tucat érdeklődő, akik megtöltötték a művelődési ház saroktermét, megismerve az események hátterét, izgalmas vonatkozásait. A múltidézés során a tényadatok mellett gyakran előkerültek olyan „kulisszatitkok”, érdekes és gyakran mosolyt fakasztó vonatkozások, amelyek feltárták a közelmúlt helyi történelmének emberi oldalát. A beszélgetés résztvevői maguk is személyes érintettségük, egyéni élettörténetük oldaláról közelítették meg az eseményeket. A visszaemlékezések révén szinte megelevenedett a XX. Csömör, az egykori üzletekkel, ma már nem üzemelő vendéglátóipari egységekkel; kézzelfoghatóvá vált a folyamatos bővülés és fejlődés, amely a település jelenlegi arculatát meghatározza.

 

Megszakítás