Üdvözöljük!

Fejlesztések a nagyközségben – február

2023 február 14. –
Önkormányzati, települési hírek

Az év elején is folytatódtak a megkezdett fejlesztések, és több épületenergetikai beruházás is elkezdődött, vagy már előkészítés alatt áll.

Épül a bölcsőde

Az önkormányzat a bölcsőde megépítését a korábban elnyert   100%-os támogatásból tervezte megvalósítani, azonban a napi szinten emelkedő építőanyagárak miatt mintegy kétszázmillió forintos nagyságrendű plusz költséget kell majd a településnek hozzáadnia saját forrásaiból. A bölcsőde a Laky-kúria eredeti homlokzatának helyreállításával valósul meg, így megőrizve a település egyik legrégebbi és legszebb épületét.  A település múlt század eleji építészeti emlékét megőrző épület és parkja, a lakosság számára is megtekinthető lesz az építkezés befejezését követően. Fontos cél az építészeti értékek, a településképi funkció és a jövőbeni közösségi célú hasznosítás is.

 

Felújítják a horgásztónál lévő házat

Az önkormányzat a Községgondnokság bevonásával felújítja a horgásztó elején található épületet, mely a rekonstrukciót követően a lakosok számára is bérbe vehető lesz kisebb rendezvényekre. Az épületen a tó felé nagyobb nyílászárókat építenek be, illetve új konyhát alakítanak ki, valamint 30-40 fő leültetésére alkalmas bútorokat vásárolnak, Az önkormányzat célja, hogy tavasztól őszig a helyi lakosok, baráti társaságok is használhassák a tóra néző teraszos épületet. A felújítás azok után kezdődött meg, hogy azt önkormányzat még tavaly visszavette kezelésébe a horgásztavat és környékét.

 

Strand tér tanösvény

A tavaly elkészült tanösvény környékén még több kisebb bővítést tervez az önkormányzat a Csömöri Települési Szolgáltató Kft. (CSÖTESZ) kivitelezésében. A tervek szerint a gyerekeknek kis gémeskutat és pancsoló is kialakítanak majd.

 

Közműkiépítés sport

Az önkormányzat még ősszel telepített mosdó- és öltözőkonténereket a műfüves labdarúgó edzőpálya, a teniszpálya és atlétikapálya környékére, melyekhez a szüksége közműkiépítésen már dolgoznak a szakemberek annak érdekében, hogy a tavaszi szezonra már használhatóak legyenek a helyiségek.

 

Épületenergetika

Az előző években megkezdett épületenergetikai korszerűsítések idén is folytatódna a településen. Jelenleg a Csömöri Vendégház nyílászáróinak cseréje, valamint fűtésének korszerűsítése zajlik, ugyanakkor előkészítés alatt áll a Laky utcai óvoda energetikai korszerűsítése is.

 

Megszakítás