Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Fejlesztések a nagyközségben – október

2024 október 10. –
Önkormányzati, települési hírek

Októberben megkezdődött a minikörforgalom átépítése, elkezdődött a Panoráma utca egy szakaszának aszfaltozása, valamint kiválasztották a kivitelezőt a Csendes utca felújításához. Mindezek mellett több közösségi terület felújítása is zajlik.

Megkezdődött a Széchenyi utca-Rákóczi utca kereszteződésében a minikörforgalom átalakítása, melynek során térköves burkolattal kiemelik, kiszélesítik a jelenlegi körforgalmat. A beruházás környékén közlekedésbiztonsági fejlesztések is megvalósulnak, így  a Széchenyi utcán  és Rákóczi utcán  is  felfestett zebrák biztosítják majd a gyalogos közlekedést. Mindezek mellett a meglévő buszmegállókat is kicsit arrébb helyezik. A beruházást az ÁR-LA Magyarország Kft. végzi, bruttó 55,5 millió forintos önkormányzati költségvetésből. A munkálatok első heteiben a Hegyalja közbe nem lehet majd behajtani, míg a Széchenyi és Rákóczi utcában a munkálatok teljes ideje alatt  félpályás, lámpás útlezárás, illetve néhány napra forgalomelterelés is várható. Kérjük az autósokat, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek, valamint felhívjuk a figyelmüket arra, hogy amennyiben a mellékutcákban kerülnek, figyeljék a sebességkorlátozó táblákat, hiszen a legtöbb ilyen utcában 30 vagy 40 km/h a megengedett sebesség! A fejlesztéssel előre várhatóan novemberben készülnek el.

Fákat ültetett és járdát újított fel az önkormányzat a Kacsóh utcai óvoda előtt, ahol az új burkolatot úgy alakították ki, hogy az az újonnan ültetett fákhoz terelje a vizet.

Leaszfaltozzák a Panoráma utca meredek szakaszát, az önkormányzati önerőből megvalósuló útépítést a KM Road Kft. végzi 4,3 millió forint értékben.

Lezárult a lakossági egyeztetés a Csendes utca útépítésével kapcsolatban, valamint a kivitelezőt is kiválasztották. A munkálatok a lakossági hozzájárulások beérkezését követően kezdődnek el, az Úttengely Kft. kivitelezésében, 23,3 millió forint értékben. A beruházás 25%-os önkormányzati és 75%-os lakossági önerőből valósul meg.

Elkészült a Vörösmarty u. 2. sz. ingaltan felújítása, jelenleg a kert kialakítása, valamint az épület belsőrészében a konyha és vendégterek bútorozása zajlik. Mint arról már többször beszámoltunk, az önkormányzat hamarosan megnyitja az új gasztro-kulturális közösségi terét az épületben.

Az őszre készülve, a Községgondnokság megújította a főutak melletti virágágyásokat, ahova a hidegebb időt tűrő virágokat ültettek 150 ezer forint értékben.  

Megszakítás