Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Felavatták a Csömöri gyalogos körtúra útvonalát

2016 szeptember 26. –
Önkormányzati, települési hírek

Szeptember 25-én, vasárnap mintegy százan indultak útnak a 18 kilométeres Csömöri gyalogos körtúra avató kirándulásán.

Az út során a természeti szépségek és sajátosságok mellett megcsodálhatták a túrázók a fokozottan védett őszi kikericsek virágzását, valamint a tájékoztató táblák segítségével természeti és helytörténeti tudnivalókkal gazdagodhattak.

Az egyes természeti táblákat készítőjük, Onhausz Erzsébet tájépítész, a II. világháborúról szóló haditáblát Aranyossy-Péter Máté ismertette. A helytörténeti táblákat Winkler Ágnes, Csömör történetének kutatója készítette, melyeket Fábri István és Biró Attila, a körtúra program megálmodói mutattak be a résztvevőknek. A körtúrához kapcsolódó teljes grafikai munka Szántóné Hermányos Mária nevéhez fűződik.
Részt vett a túrán Sipos Tamás is, aki a turista útjelző piktogramokat a teljes útvonalon felfestette, valamint a körtúra programban szintén aktívan közreműködött. Továbbá több természetjáró kör is csatlakozott a jó hangulatú kiránduláshoz, ahol a látnivalók mellett a közösségépítés sem maradhatott el. Az időjárás is kedvezett a kirándulóknak, kellemes őszi időnek örvendhetett a túrázó csapat. Út közben néhányan leváltak, de a kitartó csapat, összesen 61 fő 16.00 órakor érkezett meg a Zöldfa étteremhez, ahol a fáradalmakat egy kisebb fogadás keretében pihenhették ki.

Ugyan a nagy sikerű avató kirándulás véget ért, de a Csömöri Körtúra csapata már a jövőbe tekint; az útvonalon további érdekes programokkal várják majd a természetjárókat.

A 18 kilométeres táv teljesítéséhez mindenkinek szívből gratulál a Csömöri Körtúra csapata!

Megszakítás