A héten megkezdődik az erdőfelújítás a Szedervölgyi-erdőben. Jól lehet, a felújítás hatóságilag előírt, a Kálvária-erdőhöz hasonlóan – mivel ez az erdőterület is kiemelt fontosságú a lakóterületek közelsége miatt – tarvágást az önkormányzat itt sem engedett. E helyett, Csömörön most már mondhatjuk, megszokott módon „lékes” felújítás történik.
Ez lényegében annyit jelent, hogy a teljes erdő méretéhez viszonyítva apró, negyed-fél hektáros részeken termelik le a fát a Csömöri Községgondnokság munkatársai, majd telepítik az új csemetéket. Ezzel biztosítható az állandó erdőkép a környéken lakók számára.
A művelet első üteme két területet érint (a térképen sárgával és kékkel jelölt részek). Ebből a sárga felújítására egészen biztosan sor kerül a kora tavasszal, a kék pedig – az időjárás függvényében – valószínűleg őszre tolódik. A terület teljes felújítása sok évig tart, és eközben az idegenhonos fafajokat (akác, bálványfa, nyugati ostorfa, kései meggy), melyek között számos agresszíven terjeszkedő is van, az önkormányzat a terület egy jelentős részén, Magyarországon – és ezen belül a Gödöllői-dombságban – honosakra cseréli.