Üdvözöljük!

Hetvenéves kézilabdást köszöntöttek

2014 július 30. –
Önkormányzati, települési hírek

A Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. egy kis ajándékkal kedveskedett a Csömört egykor híressé tevő kézilabda csapatunk játékosának, Kolipka Ferencnek, hetvenedik születésnapja alkalmából.

Az ajándékot, egy névre szóló mezt, Fábri István polgármester és Tihanyi Ferenc sportért felelős önkormányzati képviselő adta át a hétvégén a csömöri tónál.

Az erről készült képek megtekinthetőek a http://csomorsport.hu/galeria/nevre-szolo-mez-kolipka-ferenc-reszere

 

Csömörön 1947 óta van hivatalos kézilabda csapat, ehhez a pályát a mai Szlovák Ház, illetve másik ismert nevén, a Kispálya területén alakították ki maguknak a játékosok, és segítőik. Nem könnyű elképzelni, hogy azon a területen akkoriban még kukoricaföld volt.

A kép ezt a kukoricásban kialakított pályát ábrázolja, 1953-ban, vélhetően az első bajnoki meccs alkalmával.

Kemény munkával, sok gyakorlással 1964-ben a csapat óriási eredményt produkálva az országban első községi sportkörként feljutott az első osztályba. Ennek a csapatnak a tagjai: Tamás Dezső, Radocsányi Ferenc, Littkei László, Littkei András, Mező. B István, Helembai Mihály, Kolipka Ferenc, Brieska János, Bagyánszki György, Bagyánszki István, Bátovszki Ferenc, és Nagy Lajos, voltak, a játékos edző pedig Süle József volt.

Szeptember 6-án a méltán híres kézilabda csapat sikereit, kalandjait elevenítjük fel a Csömöri Sportcsarnokban, akkori emlékekből, újságcikkekből, régi fényképekből összeállított kiállítással és a  60 éve NB I-be feljutott csapat játékosainak köszöntésével, valamint  a Fábián Ferenc-díj átadásával.

Az egész napos program keretein belül négy-négy meghívott junior és felnőtt kézilabda csapat valamint Csömör KSK- Magyar öregfiúk válogatott méri össze erejét. Az eseményt nosztalgikus állófogadás zárja a régi bitumenes pályán (Kispálya).

A kiállításhoz továbbra is várunk anyagot, ha valaki rendelkezik Csömör kézilabdasportját ábrázoló régi fényképpel, újságcikkel!

Jelentkezni ismert elérhetőségeinken lehet, azaz a Sportcsarnokban személyesen, facebook oldalunkon levélben, Bujdosó B. Krisztánál a sportkriszta@gmail.com email címen, vagy a +36-70/443-35-79 telefonszámon, illetve Turák Csabánál a +36-70/443-35-81 telefonszámon.

 

 

 

Megszakítás