Takács László augusztus 20-án elhangzott gondolatait itt olvashatják.
Őszinte öröm, hogy ismét itt vagyunk, csodálhatjuk Csömör színpompás népviseletét és kedveskedhetünk azoknak, akik ma is felöltötték ezt. Amíg vannak, akik felveszik-viselik a népviselet ruháit – legalább ünnepnapokon -, addig élő ez a ruházat.
A másik része örömünknek, hogy előttünk az új kenyér. Nézhetjük, csodálhatjuk formáját, színét, érezhetjük – élvezhetjük illatát, ízét, elfogyasztva pedig testünk részévé válik. Ha pedig testünk része, testi állapotunk befolyásolója, akkor szellemi munkánk, gondolkodásunk segítője is. Hogy ez mennyire igaz, arra Böjte Csaba testvér története a bizonyíték. Ő mesélte, hogy amikor egy árva gyereket sikerül becsalogatni a dévai Szent Ferenc Kollégiumba, aki fél, neveletlen, vadóc, akkor először jól lakatják őt, megmosdatják, majd ezt többször megismételve jöhet a lélekre hatás, a meggyőzés, a nevelés. Első tehát a biztonság érzete, aztán jöhet a gondolkodás.
A táplálék, kiemelten a kenyér, létünk meghatározója. Szimbólummá vált, átvitt értelmezése gyakori a köznyelvben: Addig jó, amíg kenyér kerül az asztalra.., Tiszteld azt, aki kenyeret ad neked…, Kenyeret adtam a gyermekem kezébe….Ezek a kifejezések, remélem valamennyiünk számára értelmezhetőek.
Csömörön a kenyérre való előteremtésének, a megélhetés biztosításának a gabonatermelés mellett másik fontos tényezője a paradicsomtermelés volt. Illik erről is beszélnünk és köszönöm Filtkó Endrének az ötletet, hogy erről a dologról is beszéljünk az ünnep kapcsán.
A paradicsomot nagyüzemi mennyiségben termelték Csömörön, melyet így augusztus közepétől kezdtek el befőzni hatalmas mennyiségben. A paradicsom finom íze mellett igen gazdag nyers állapotában C – vitaminban, főzés hatására pedig ásványi anyag tartalma felerősödik, ami gyulladásos, daganatos betegségek megelőzésében igen hatásos. Gyermekkoromban, ha valamilyen sérülésünk begyulladt édesanyánk rögtön nyers paradicsomot tett rá este, odakötötte, és a gyulladás reggelre megszűnt, a seb hamarabb gyógyult.
A paradicsom híressé tette Csömört. Kicsit ironikus példája ennek, hogy amikor még több kocsiból álló HÉV-szerelvények jártak Csömörre, a kalauz Szabadság-telepen azt kiabálta a megálló neve helyett, hogy Kecsketelep, ugyanis a vasúti töltésen 50-60 kecske legelészett, Csömörön pedig: végállomás – Paradicsomváros vagy Paradicsomország.
A Csömörön leggyakrabban termelt paradicsomfajtát, az úgynevezett gerezdes paradicsomot Gubek Mihálytól kaptam a mai alkalomra, aki megőrzött magot ebből a fajtából és a mai napig termeli. (Köszönet érte) Jellemzője, hogy nagyméretű, gerezdes, göcsörtös, de igen lédús, jóízű. Ha gyerekkorunkban a falu határában bóklászva megszomjaztunk, egy-egy ilyen paradicsom levét szívtuk ki, mint ivólét ittuk.
Művelésénél fontos volt a palánta megfelelő nevelése, majd a jól felszántott, megtrágyázott földbe való kiültetés. A teljes föld trágyázása, előkészítése után, kapával kis gödröket, fészkeket készítettek, ezeket ismét megtrágyázták, majd visszahúzták rá a földet, kicsit ledöngölve. Ezekbe a fészkekbe kerültek a kiültetéskor egyenként a paradicsompalánták, földet húztak rá, majd megöntözték. Szükség szerint egyszer-kétszer kapálták és rábízták a többit a Jóistenre.
A csömöri paradicsomnak nagy felvásárlója volt a helybeli léüzem, ami a mai Trió üzlet mögötti területen működött. Ősztől tavaszig sok csömörinek adott munkát ez az üzem, amely ivólevet és paradicsomsűrítményt készített. A léüzem megszűntével felvásárló céggel kötöttek szerződést a gazdák. Az osztályozott, nem teljesen érett paradicsomot ládákban a Hév-állomáson vagonokba rakták, majd ha a vagon megtelt, külföldre, export áruként vitték. A gerezdes, lének való paradicsomot pedig szintén vagonokba rakták, és a kőbányai konzervgyárba szállították. A gazdák a leadott, lemért áruért itt Csömörön készpénzben kapták a fizetséget a kirendeltség pénztárosától.
Hogyan is jutott el hozzánk ez a fontos táplálék? A XVI. század végén Közép-Amerikából az európai hódítók révén jutott Európába a növény, melyet kezdetben csak dísznövényként ismertek és tartottak a legelőkelőbb udvarokban. Első, magyar írásos említés 1649-ből, Pozsonyból származik, de termesztését csak az 1870-es években kezdték meg Dunakeszi környékén. Egy évtized múlva már Budapest környékén, így Csömörön is nagyüzemi mennyiségben termesztették.
Így jutunk el oda, hogy ettől kezdve a helybeliek asztalán a házi kenyér, házi zsír, paprika és paradicsom mindennapi eledelként megtalálható. Igazi gasztronómiai élmény, szinte már paradicsomi állapot.
Eredeti azték nevét őrzi több európai nyelv a tomato szóval, vagy annak változatával ( pl. francia, német, angol, orosz), olasz nevén pedig pomodoro – aranyalma. Magyar nyelven először paradicsom almája névvel illették, amiből mára a paradicsom maradt meg. Érdekes, hogy a magyar nyelvben az édenkertnek, Ádám és Éva kiűzetés előtti lakhelyének, a túlvilágnak neve is egyben. Éden: babilóniai eredetű szó, amit a héber nyelvben is megtalálunk -gyönyörűséget jelent. A későbbi latin szó – paradisus -már a magyar nyelvben is megmaradt paradicsomként. Itt éltek az ősszülők, békében, harmóniában önmagukkal és környezetükkel, mindaddig, míg a bűnbeesés és kiűzetés meg nem történt. Utódaikra a küzdelem várt, ami gyakran ellentétbe, viszályba, rivalizálásba és háborúkba torkollott. Az emberiség elvesztette az Édent. Visszahozható-e, újra teremthető – e a paradicsomi állapot?
Illyés Gyula: Az éden elvesztése című művének egy részlete így szól:
„….a küzdelem(jó és rossz között) egyre keserűbb, s a legnagyobbak is azt mondják, döntőre kerülhet.
Mégpedig épp a rossz felé most.
És mi fordíthatunk rajta? Mi, méhek a sasok csatáján?
Te egyszerű baka, nem lőhetsz oda, ahol az ellenség vezérkara fészkel; tüzérségével sem versenyezhetsz. De nem igaz, hogy nem te voltál, egyszerű gyalogos, a legfontosabb mindenkor minden hadjáratban. Az vagy ma is. Mi volt épp a legutolsó háború tapasztalata? Hogy mindenki, mindenki, de mindenki hadviselő.
Hogy tehát nem harcolhatunk – ez megint a gyávaság szava. Hogy harcunk úgyis hasztalan – ez meg a kibúvás szava; az emeletes gyávaságé.
Kettőt sem kell lépnünk, két lépcsőt sem, s az a rossz, az ős ellenség ott van.
Hogy legyűrjük.
Hogy emelkedjünk.
Ahol egy hibát megszüntetünk, az egy lépcsőfok.
Ahol egy jajt elnémítunk, egy lépcsőfok.
Ahol egy ártalmas, hazug hangot leintünk, egy lépcsőfok.
Ahol egy tévedésünket beismerjük, két lépcsőfok.
Ahol egy hatalmaskodót, bár istállóban, rendreintünk, egy lépcsőfok.
Ahol rendreintést fegyelmezetten elfogadunk, öt lépcsőfok.
Ahol rendreintés nélkül tesszük a jó rendet, tíz lépcsőfok.
Ahol egy éhes szájat megcsitítunk, az is nagy lépcsőfok.
A borjú, a kis malac szája megcsitítása is lépcsőfok. De még a virágé, a búzáé, a gépé is. Egy rété.
Egy csecsemőt kézbe venni, anyjának szépet mondani, leánynak udvarolni, fiúnak visszabiccenteni, minden, ami a világnak valahol örömet ad, a csók, ami addig nem volt, a gyermek, aki most lett, lépcsőfok mind, mind fölfelé.
Igen, innen is torkon érhetjük a rosszat. Ráuszíthatjuk a jót….”
A családi asztalnál, a házi zsírral megkent házi kenyér, zöldpaprikával, csömöri paradicsommal a földi paradicsom atmoszférája. Fogyasszuk, és próbáljuk meg paradicsomivá változtatni együtt világunkat.
Takács László
