A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleménye szerint az Országos Tisztifőorvos a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást meghosszabbította az ország egész területére 2026. július 01-jén (szerda)) 24:00 óráig. Fentiekre tekintettel a DMRV Zrt. kéri az Önkormányzattól az 1995. évi LVII. törvény 4. § c.) pont és az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 83. § alapján az III. fokozatú vízkorlátozás elrendelését.
A Polgármesteri Hivatal ennek megfelelően a mai napon elrendelte a III. fokú vízkorlátozást, ami azt jelenti, hogy le kell állítani az automata öntözőrendszereket, a medencetöltéseket, nem lehet autót mosni és vezetékes vízről locsolni sem. A hivatal a helyi gazdasági társaságoktól is azt kéri, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék vízfogyasztásukat.
Az önkormányzat már napok óta igyekszik takarékosan bánni a vízzel, mára és péntekre is home office munkavégzést rendelt el a dolgozóknak, leállították a település közparkjainak önözését, és mától már az utakat sem locsolják. Az intézmények számára rendelkezésre állnak a víztartályok arra az esetre, ha komolyabb vízhiány lépne fel.
A hőség következtében a DMRV vízellátó rendszerein kiélezett üzemben, maximális kihasználtsággal üzemelnek, mivel a vízigények folyamatosan rekordközeli mértéket mutatnak. A víztermelés növelését korlátozza, hogy a Duna vízállása rendkívül alacsony. Az időjárási viszonyok tekintetében változás nem történt, a hőség nem enyhült.
Az eddigi lakossági és önkormányzati összefogásnak, a megtett üzemeltetési intézkedéseknek és a társszolgáltatóktól, honvédségtől kapott segítségnek köszönhetően az üzemeltetett vízellátó rendszereken több települést érintő kiterjedt vízhiány még nem állt elő, de a víztároló medencék szintje kritikusan alacsony. Ezért kérjük, hogy a gazdálkodó szervezetek további fogyasztáscsökkentéssel támogassák a lakosság ivóvízzel történő ellátását.
A vízkorlátozás alatt tilos:
- az automata öntözőberendezések működtetése
- gépjárművek tömlős mosása
- medencék töltése
- minden tömlős mosás és locsolás a település egész területén
Kérünk minden lakost, hogy vegye komolyan a korlátozást, és tartsa be a fenti tiltásokat!


