Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Immár ötödik alkalommal tartották meg a KRESZ-park versenyt a kispályán

2022 augusztus 17. –
Önkormányzati, települési hírek

A Csömöri Közbiztonsági Alapítvány és a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat közös szervezésében 2022. augusztus 9-én (immár ötödik éve) került lebonyolításra a gyerekek számára a hagyományos KRESZ-park verseny a kézilabdapálya területén.

A verseny lebonyolításához kiemelkedő segítséget kaptunk most is a gödöllői Rendőrkapitányság vezetőjétől, Szigeti János r. alezredes úr, rendőrkapitánytól és a Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjétől, Juhász Andrea r. őrnagytól. Személyesen a Közlekedésrendészeti Osztály 2 tagja, Lados Tibor r. törzsőrmester és Csizmadia-Kékesi Mónika r. főhadnagy biztosították a versenyhez szükséges eszközöket, azok elhelyezését és a verseny lebonyolítását a kézilabdapálya területén. A megbeszélt időben megérkeztek, gyorsan létrehozták a pályát. Kiváló teljesítményt nyújtottak a szervezésben és a végrehajtásban egyaránt. Nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt, 32 fő 3 és 12 év közötti gyerek vett részt a “versenyen”. 3 korcsoportba osztottuk a gyerekeket, akik a feladatot (pedálos vagy lábbal hajtott) kerékpárral vagy rollerrel teljesíthették.
Ezután először Lados Tibor a gyerekekkel egyenként végigment a pályán egy “próbakört”, miközben türelmesen elmagyarázta a gyerekeknek a feladataikat. Kiemelve jelezte azokat a helyeket, ahol a KRESZ-szabályok betartására kellett vigyázniuk, majd jött egyenként a versenyfeladat végrehajtása, ahol szintén végig segítette őket a végrehajtásban. Ha egy gyerek végigment a pályán, Lados Tibor bediktálta az adminisztrátornak a KRESZ-feladatok végrehajtásában elkövetett hibaszámot, Csizmadia-Kékesi Mónika pedig a START-CÉL közötti időt.
Természetesen a gyerekek a biztonság érdekében egyenként, egymás után mentek végig a pályán, egyszerre csak 1 versenyző lehetett mozgásban. A feladatok végrehajtásánál két szempont volt döntő:
1./ A KRESZ szabályok betartásánál hány hibát követett el
2./ Mennyi idő alatt tudta a pályán a feladatokat teljesíteni

Az értékelésnél elsősorban az elkövetett hibák száma volt a döntő, az azonos hibaszám esetén viszont az kapott jobb helyezést, aki kevesebb idő alatt teljesített.
A gyerekek nagyon élvezték a vetélkedőt. A verseny végén eredményhirdetés következett, amelyen mindegyik csoport első 3 helyezettje a rendőrség által hozott ajándékban részesült, valamint minden résztvevő kapott csokoládékat.
Reméljük, hogy 2023-ban is megrendezhetjük a már hagyományos versenyt, még több résztvevővel!

dr. Vermes Péter nyá. h. alezredes, a Csömöri Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumának elnöke és
Szabó Erzsébet, a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke                                                  

Megszakítás