Üdvözöljük!

Kerépárút és járda épül majd a Major úton

2014 január 28. –
Önkormányzati, települési hírek

Január 23-án tartotta a képviselő-testület idei első, rendes ülését, melyen több fontos ügyben született döntés.
Az Önkormányzat idén is folytatja útfelújításait, amelyekkel esztétikailag egyre szebb, életminőség szempontjából egyre komfortosabb lesz községünk.

A képviselő-testület megtárgyalta a Major úti kerékpárút és gyalogosjárda közbeszerzésének elindítását. A projekt megvalósulásával egy régóta rendezetlen, a település kapujában található szakasza fog megújulni Csömörnek, az arra közlekedők és a hozzánk érkezők nagy örömére.

Az Úrnapi körmentről az önkormányzat és a Csömöri Római Katolikus Egyházközség exkluzív album kiadását tervezi. A 112 oldalas, keménytáblás papírkötésű könyv egyház- és kultúrtörténetileg is fontos állomása lesz a település életének, amellett, hogy értékes emléke lesz majd a nagyhírű eseménynek.

A testület döntött arról, hogy elindul a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett „a 2013. évi hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása” pályázaton, amelynek célja, hogy a központi kötelező rezsicsökkentés miatt az önkormányzatot terhelő plusz költségeket kompenzálni lehessen. (Csömörön az önkormányzat a közszolgáltató, így a lakosság számára biztosított 10%-os szemétdíj csökkentést a településnek kell kigazdálkodnia más területet érintő elvonásokkal.)

Megszakítás