Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Közmeghallgatást tartott az önkormányzat

2022 december 13. –
Önkormányzati, települési hírek

December 1-én a törvényi előírásoknak megfelelően közmeghallgatást tartottak a Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében. Elsőként az energiaválság és a központi megszorítások települési szintű kezelése témakörében tartott tájékoztatót Fábri István polgármester, valamint Eigler Tamás, a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság elnöke.

Fábri István elmondta, hogy 2013 óta folyamatos központosítás zajlik, számos hatáskört és ezzel együtt forrásokat is elvontak az önkormányzattól. 2020-ban a járványhelyzet, 2021 óta pedig az infláció okoz jelentős terhet az önkormányzatra. Az önkormányzat által az államkasszába fizetendő szolidaritási adó mértéke jelentősen emelkedett, 2022-ben 300 millió forintot tett ki.

Eigler Tamás bizottsági elnök tájékoztatás szerint az energiaválság Csömört jelentősen érinti, mivel az önkormányzat nem jogosult a kedvezményes tarifákra. Az áramszolgáltató – az érvényes szerződéseket felmondva – a mindenkori tőzsdei ár alapján, havonta előre kéri a szolgáltatási díjat. Ez kiszámíthatatlanná teszi a költségeket. Az energiaárak növekedését jól mutatja, hogy míg 2021-ben az összes önkormányzati intézmény rezsije 31 millió forintot tett ki, 2022-ben (az év felétől emelkedtek a díjak) már 93 millió forintot, 2023-ban pedig várhatóan már 290-300 millió forint lesz az intézmények energiaköltsége, ami az önkormányzat éves költségvetésének 10%-a.

Eigler Tamás elmondta, hogy két fő elvet követ az önkormányzat: egyrészt igyekeznek csökkenteni a fogyasztást, másrészt megtermelni a szükséges energiát. Mindkét módszerre keresik a lehetőségeket. Több intézménynél már megvalósultak  olyan beavatkozások, amelyek eredménye már most érzékelhető. Emellett minden önkormányzati intézményre benyújtottak támogatási igényt napelemekre, valamint több intézményre komplex energetikai pályázatot nyújtottak be, melyek megvalósulása esetén akár költségmentesen lehet működtetni azokat.

Fábri István polgármester elmondta, hogy az intézmények működési rendjének módosítása szintén a költségcsökkentést célozza, ugyanakkor alapelv, hogy semmit nem zárnak be.

A 2022. évi jelentősebb önkormányzati beruházásokról, fejlesztésekről Fábri István polgármester elmondta, hogy a megvalósuló beruházások mindegyike korábban megkezdődött. Az utóbbi időben lényegében befagyasztották a központi támogató forrásokat, felfüggesztették az új iskola építését, a Kacsóh óvoda bővítését, valamint a bringaközpont megvalósítását is.

A lakossági kérdések jellemzően helyi, településrészi kérdésekre vonatkoztak. Fábri István ennek kapcsán elmondta, hogy a jövőben újra megtartják a korábban  jól működő településrészi fórumokat. A település egészét érintő kérdések közül a vízellátási problémák kapcsán Benkó Gábor műszaki osztályvezető elmondta, hogy megkezdődött egy új vezeték kivitelezése és a csömöri tározókapacitás bővítése, ami várhatóan orvosolja a vízellátási problémákat.

 

 

Megszakítás