Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Közös képviselők és intézőbizottságok figyelem!

2015 február 06. –
Önkormányzati, települési hírek

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 2014. február 18-tól hatályos módosítása nyomán a társasházak törvényességi felügyeletét a települési jegyző látja el.

A törvény 27/A §-a szerint a törvényességi felügyeletet gyakorló jegyző hivatalból ellenőrzi, hogy a társasház alapító okirata, szervezeti-működési szabályzata és azok módosítása, illetve működése, közgyűlési határozata megfelel-e a jogszabályoknak, az alapító okiratnak és szervezeti-működési szabályzatnak, illetve a közgyűlési határozatokban foglaltaknak.

A közös képviselő, illetve az intézőbizottság elnöke köteles a jegyzővel együttműködni, a jegyzőt a törvényességi felügyelet lefolytatásához szükséges dokumentumok rendelkezésre bocsátásával, valamint a helyszíni ellenőrzés során, a helyszínen is segíteni.

Kérem a közös képviselőket, illetve az intézőbizottságokat, hogy kapcsolatfelvétel céljából jelentkezzenek írásban a 2141 Csömör, Szabadság út 5. sz. alatti címen, e-mailen a kornyezetvedelem@csomor.hu-n, vagy a 28/544-034. telefonszámon. 

 

 

                                                                                                                                                         Dr. Katona Péter

                                                                                                                                                                jegyző

Megszakítás