Idén február 1-én indult az új ügyeleti ellátási rendszer Pest megyében, – így Csömörön is – az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) látja el az ügyeleti alapellátást. Ezzel egy időben a háziorvosoknak havi rendszerességgel kötelező ügyeleti vállalást írtak elő központilag, mely azt jelenti, hogy a jelenlegi rendelési idő lerövidül, miután a helyi házorvosainknak a központi ügyeleti rendszerben kötelezően vállalniuk kellett személyes közreműködést, illetve, ha szükséges, a háziorvosok el is vezényelhetőek ebben az időszakban Pest megyén belüli ügyeleti pontokra. Ennek alapján a helyi rendelőkben csupán délután 16.00 óráig fogadnák a betegeket.
Az önkormányzat szeretné megőrizni a jelenlegi magas szintű orvosi ellátást, ezért egyeztetett orvosainkkal, akik elvállaltak egy-egy napot, amikor a Csömöri Egészségházban személyesen is rendelnek 16 óra után annak érdekében, hogy a dolgozni járó pácienseknek is maradjon lehetőségük orvosaikkal a személyes konzultációra.
Március 15-e után az alábbi változások lesznek a felnőtt háziorvosi rendelésben:
A rendelési idők 8.00-12.00 és 12.00-16.00 óra között tartanak.
Hétfőtől csütörtökig egy háziorvos 16.00 és 17.30 óra között rendel a Csömöri Egészségházban, ezt követően már csak a 1830-as telefonszámon érhető el az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központi ügyelete.
Pénteken 16 óráig van rendelési idő, utána a központi ügyelet érhető el a 1830-as telefonszámon
Az új rendelési idő 2024. március 15-től lép hatályba, az átállásra figyelemmel addig marad az eddigi rend.
A fenti időpontok szerinti háziorvosi rendelések változatlanul az Egészségházban (2141, Csömör HÉV-Állomás u. 2. szám) történnek, az orvosok a megszokott helyen és telefonszámon érhetők el.
Az egészségházban történő ellást követően az (OMSZ) ügyeletet látja el a betegeket a 1830-as központi telefonszámon.
Az új rendelési idők március 15-étől majd itt érhetőek el, Munipolis felhasználóink közvetlenül is megkapják majd. https://csomor.hu/egeszsegugy/rendelesi-idok/