Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Megkezdődik a levegő vizsgálata

2018 május 03. –
Önkormányzati, települési hírek

A Csömöri Polgármesteri Hivatal április 19-én a környezetvédelmi hatósághoz fordult azzal, hogy indítsák el a vizsgálatot Csömör levegőminőségének ellenőrzésére. Korábban lakossági kezdeményezés indult, hogy Csömör több pontján is furcsa szagokat lehet érezni, különösen az éjszakai, kora hajnali órákban.

Az önkormányzat környezetvédelmi szakemberei több körben egyeztettek azzal a lakossági csoporttal, akik felkarolták az ügyet, és akik több internetes fórumon is közvélemény kutatást tartanak annak érdekében, hogy feltárják a bűz okát. Ennek alapján két furcsa szag különíthető el, az egyik poshadt csatornaszag, míg a másik szúrós, vegyszerre emlékeztető bűz.

Az első esetben feltehetően megtalálták már a forrás okát, így a környezetvédelmi hatóság remélhetőleg hamarosan eljárást indít a Csömör-Kistarcsa határán lévő ingatlantulajdonos ellen.

A másik típusú, inkább vegyszerre emlékeztető szag forrása egyelőre nem beazonosítható, az ügyben a Polgármesteri Hivatal szakértő céget bíz meg a levegőszennyezés forrásának kivizsgálására.

Bízunk benne, hogy a hatósági bejelentés és a szakértői vizsgálat is hamarosan eredményre vezet!

Megszakítás