A mai napon a minisztérium és a csömöri önkormányzat képviselői személyesen egyeztettek a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatói kinevezése kapcsán kialakult helyzetről.
Szerdán délelőtt Fábri István polgármester és Lesták Mária alpolgármester Lannert Judit oktatási miniszter kabinetjének vezető munkatársaival egyeztetett a Polgármesteri Hivatalban. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkatársai az önkormányzat vezetőitől kapott levél után személyesen is tájékozódtak a településen kialakult helyzetről. Augusztusban mind a pedagógusok, mind az iskolás gyermekek szülei, mind pedig a településen élő polgárok meghatározó közösségei megdöbbenéssel értesültek arról az augusztusi minisztériumi döntésről, amely szerint visszahelyezik vezetői állásába a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola korábbi igazgatóját, Bátovszky Jánost, akinek igazgatói pályázatát pedagógus kollégáinak többsége elutasította. Az önkormányzat mellett a szülői szervezet vezetője is tájékoztatást kért az ügyben.
A személyes egyeztetésen a minisztérium munkatársai tájékoztatást adtak az elmúlt hetek minisztériumi döntéshozataláról, az önkormányzati vezetők pedig továbbra is fenntartották álláspontjukat, hogy a mostani helyzet fenntarthatatlan és romboló az iskolai közösségre nézve. Végül az a döntés született, hogy a minisztérium az ősz folyamán kiírja újra az igazgatói pályázatot, így a 2026/2027-es tanév második félévétől már új igazgatója lehet a csömöri iskolának. Fábri István polgármester jelezte, hogy ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz is, hogy ebben a pályázati elbírálásban legyen véleményezési joga a szülőknek és az önkormányzatnak is, hasonlóan ahhoz a pozitív májusi minisztériumi döntéshez, amely szerint a tantestület pedagógusai már visszakapták a véleményezési jogukat. A csömöri önkormányzat emellett kifejezte azon reményét is, hogy a következő tanévben már ismét önkormányzati fenntartásban működhetnek a helyi iskolák, ahol a minisztérium szakmai felügyelete mellett a helyi társadalom szereplői, a pedagógusok, a szülők és az önkormányzat közösen alakíthatják az iskola ügyeit.


