Üdvözöljük!

Református templom és egészségügyi központ is épülhet a közeljövőben

2013 május 17. –
Önkormányzati, települési hírek

A képviselő-testület több fontos ingatlanhasznosítási ügyet is tárgyalt a május 16-i ülésén. Határozat született továbbá arról is, hogy az önkormányzat újabb költséget vállal át az államtól, hogy támogassa a helyi iskolában folyó szakmai munkát.

Úgy tűnik, már a közeljövőben elindulhat
a helyi református közösségi intézmény, illetve templom építése. A Csömörön
dinamikusan fejlődő egyházközösség képviselői részéről már egy évtizede
megfogalmazódott az az igény, hogy végleges otthont találjanak maguknak a
településen. Az önkormányzathoz most eljuttatott presbiteri határozat szerint
az Emlékmű közben található, már hét éve egyházi tulajdonban lévő ingatlanon
kezdik el a gyülekezeti ház, illetve a templom építését. A képviselő-testület
felajánlotta, hogy a leendő egyházi központtal határos közterületek, illetve
önkormányzati ingatlan rendbetételével méltó környezetet teremt az új közösségi
központ számára.

 

A képviselők érvényesnek és
eredményesnek nyilvánították azt az ingatlanértékesítési pályázatot, amelyet az
önkormányzati tulajdonban lévő bányaterület egy részére írtak ki. Az ingatlan
kifejezetten jó adottságokkal rendelkezik, a térség egyetlen, szabályozott
körülmények között működő bányája. A jelenleg üres bányagödörre rekultivációs
kötelezettséget írt elő a bányakapitányság, vagyis be kell azt temetni, majd a későbbiekben
a visszatemetett területen erdősítést kell végrehajtani. A területre igényt
benyújtó fővárosi önkormányzat európai uniós hulladékgazdálkodási pályázat
keretében kívánja ezt megvalósítani. A fővárosi tervek azért is tűnnek
megfelelőnek, mert nem csak szabályozott körülmények között, környezetvédelmi
szempontból biztonságos módon történne a hulladéklerakás, hanem azért is, mert sikerült
kijelölni egy olyan területet, amely a belterületi lakóövezettől távol található,
és ahova a csömöri önkormányzat elvárásainak megfelelően eleve csak külterületen
történne a néhány év alatt lezajló szállítási tevékenység. Az erre vonatkozó
szerződés jelenleg előkészítés alatt van. Az elképzelések szerint a csömöri
önkormányzat az ingatlanértékesítésből származó bevételt a már több mint egy
éve tervezés alatt álló egészségügyi központ fejlesztésére fogja fordítani,
mint ahogy ezt a célt szolgálja majd egy tervezett másik, más típusú gazdasági
övezeti ingatlanfejlesztés is.

 

Újabb iskolai célú fejlesztésre
szavazott meg mintegy három és fél millió forintot a képviselő-testület. A
költségvetésen belüli átcsoportosítás eredményeként a sportcsarnokban modern
térelválasztó függönyök kerülnek beépítésre, amellyel lehetővé válik, hogy a
mindennapos iskolai testnevelés Csömörön a lehető legideálisabb körülmények
között valósulhasson meg. Az ez év elején államosított helyi általános iskola
így önkormányzati segítséggel tesz majd eleget a törvényben előírt
kötelezettségeinek. 

Megszakítás