Szeptember 22-én szűkkörű átadó ünnepséget szerveztek a Kacsóh Pongrác úti óvodában, melynek díszvendége Schmittné Makray Katalin volt. A köztársasági elnök felesége – aki a most átadott csoportszobához hasonló mobilóvodák és bölcsődék támogatójaként is ismert – immáron második alkalommal járt hivatalosan Csömörön.
Az illusztris vendéget az óvodások köszöntötték egy Kányádi-verssel, majd az óvoda dolgozói által készített hímzett illatcsomagokat és szeretetüzeneteket adtak át a megnyitóra érkező vendégeknek.
Katalin asszony ezután megtekintette a csoportszobát, ahol már javában játszottak az első „csibék”, szüleikkel együtt. A mai nappal 6 kisgyermek beszoktatása kezdődött meg az új Csibe csoportban, amelynek tábláját a köztársasági elnök felesége kézjegyével látta el és helyezte el a csoportszoba bejáratánál. Az elkövetkezendő hetekben további 16 "kiscsibe" veszi majd birtokba az új mobil intézményt, így összesen 22 kisgyermeknek nyújt majd óvodai férőhelyet a most átadott óvodai rész.
A tornateremben rendezett fogadáson megjelentek az önkormányzati képviselők, a Polgármesteri Hivatal munkatársai és a mobilóvoda megvalósításában közreműködő cégek képviselői is.
Schmittné Makray Katalin örömét fejezte ki, hogy miközben hazánk népessége egyre inkább fogyatkozik, Csömörön óvodabővítésre van szükség, hiszen ez bizonyítja, hogy sok kisgyermek születik a településen.
Fábri István beszédében kifejtette, hogy a település vezetése a mobilóvodával is azt kívánja jelezni, hogy a közpénzek felhasználása során a gyors, praktikus és főleg a költséghatékony, de szakmailag kiváló megoldásokra törekszik.
Lukács Lászlóné óvodavezető köszönetet mondott az önkormányzati képviselőknek azért, hogy megválasztásuk után egy éven belül máris kezelték az óvodai férőhely-problémákat.
A fogadás után a köztársasági elnök felesége a Laki utcai óvodában megtekintett egy mozgás, mozgásos tevékenység foglalkozást (tornaórát), amit a Százszorszép csoport mutatott be.