Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Úrnapjára megszépül a katolikus templom környéke

2024 május 30. –
Általános hírek

Az elmúlt hetekben lázas munka zajlott a római katolikus templom környékén.

Ugyan többen fenntartásokkal fogadták az elmúlt egy évben, hogy sok fa, bokor és cserje kivágásával lecsupaszították a főúton található templom környékét, de az elmúlt közel egy évben folyamatosan újjáéledt, szépült a terület. A munkálatok a helyi egyházközség megbízásából zajlottak és kapcsolódtak a templom 250 éves jubileumi rendezvény sorozatához. Mindehhez a pest megyei civil alap 20 millió forintos pályázati támogatást nyújtott.

Emellett Csömör Nagyközség Önkormányzata az 1990-es rendszerváltás utáni időszak legnagyobb összegű egyházi támogatását adta. Egyrészt a templom környéki munkák finanszírozására a 2023. és 2024. évi önkormányzati költségvetésben összesen10 millió Ft összegű támogatás szerepel. Kapcsolódik az itteni munkákhoz, hogy a 2020. évben a templom mellett felállított Szent István szobrot és a környék parkosítását részben közadakozásból, részben 6 millió forintos önkormányzati támogatásból fedezték. A parkosítási-kertészeti munkákat ezen felül az önkormányzati tulajdonú Csötesz Nonprofit Kft önerőből végezte el.

Másrészt egyéb önkormányzati támogatások is segítik a katolikus egyházat a jubileumi évben. 3 millió 500 ezer Ft-os önkormányzati finanszírozással valósul meg a templomról készülő, szerkesztés alatt lévő történeti kiadvány. Az egyházzenei kórustalálkozó (és adventi hangverseny) évről-évre 800 ezer-1,4 millió Ft közötti támogatásban részesül (ez az összeg érthető okokból a jubileumi alkalmakkor magasabb), idén a nagy sikerrel fellépő felvidéki vendég kórus számára az önkormányzat térítésmentesen biztosította a vendégházat is. Továbbá a többi felekezethez hasonlóan idén is rendelkezésre áll az egyház számára a helyi önkormányzati „alap” költségvetési támogatás, amely a katolikus egyházközség esetében 800 ezer Ft, mint ahogy az évente az egyházi alapítványoknak az önkormányzati civil keretből pályázati támogatással odaítélt 400-400 ezer Ft is.

Érdekesség, hogy a környező nagyközségek, kisvárosok Csömörhöz képest általában nagyságrendekkel kisebb (pl. 400 ezer Ft) támogatást nyújtanak egy évben az egyházaknak, illetve van olyan település, amely egyáltalán nem ad támogatást egyházi célra.

A 250 éves jubileumi rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye lesz az idei úrnapi körmenet, mely alkalomból, immár évszázados hagyományként, az ország leghosszabb és legszebb virágszőnyegében gyönyörködhetünk. A sok-sok idelátogató csodálatát évről-évre kiváltó virágszőnyeg elkészítésében, tekintet nélkül felekezetre, vallási hovatartozásra, számos csömöri család, közösség, hívő és nem hívő működik közre. Rendszeresen püspökök vezetik a liturgiát ilyenkor, idén a magyarországi pápai nuncius lesz a díszvendég. Érdekesség, hogy éppen 10 éve, 2014-ben készült az Úrnapi virágszőnyeg Csömörön című csodálatos kivitelű kiadvány, amely a helyi úrnapja-virágszőnyeg történetét mutatja be számos színes fotóval, DVD melléklettel, és amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csömöri virágszőnyeg hivatalosan is a „Pest megyei értéktár” része lett. A könyv megírásában, szerkesztésében lelkes és önkéntes, igen színvonalas, egyháztagokból álló szakmai csapat működött közre. (A kiadvány teljes finanszírozását 3,9 millió forintos összeggel a helyi önkormányzat vállalta, amely mai nyomdai áron kb. 8-9 millió forintot tenne ki.)

Mindenkit arra biztatunk. látogasson el vasárnap délelőtt a katolikus templom környékére és tekintse meg a színpompás virágszőnyeget!

Megszakítás