Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Ír zenekar vendégszereplése csömörön

2011 október 20. –
Önkormányzati, települési hírek

Az írországi  St. Mary’s Secondary School zenekara a Krammer Teréz Zeneiskola vendégeként lépett fel október 16-án a Katolikus Plébánián. Ezúton is köszönjük a hely biztosítását Görbe József plébános úrnak és Lontai László gondnoknak. 

Zeneiskola írek 

A műsor első felében Krammer Band csoportunk, Hidegkuti Zoltán vezetésével, három műsorszámmal köszöntötte a vendégeket. Majd az ír zenekar következett. A zenekar tagjai 14-15 év körüli fiúk voltak, furulyán, gitáron, ütőhangszeren, tangóharmonikán, harsonán és szaxofonon játszottak, elsősorban ír dallamok feldolgozásait, és néhány ma ismert könnyűzenei slágert. A gyerekek nem zeneiskolások, hanem az ottani középiskola tanulói, akik tantárgyként tanulják a zenekari muzsikálást. Többségük még hangszerén is csak néhány éve játszik, úgyhogy sokuk nagyon izgult az előadást megelőzően.

Zeneiskola írek 

 

Csütörtökön érkeztek Magyarországra, pénteken délután a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola vendégeként mutatkoztak be, szombaton budapesti városnézéssel töltötték szabadnapjukat és a város szépsége mellett, a napfényes idő okozott meglepetést számukra, amiből Írországban – elmondásuk szerint – nem sok van egy évben.

Második alkalommal jött zeneiskolánkba ír csoport, bízunk benne, hogy jó kapcsolatot tudunk kialakítani mi is ottani zeneiskolával vagy zenei csoporttal.

Krammer Teréz Zeneiskola

Álláshirdetés

Könyvtárvezetői álláshirdetés

Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületea muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997.

Bővebben
Megszakítás