Csömör Nagyközség Önkormányzata csatlakozott a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi fordulójához, s pályázatot hirdetett a felsőoktatási hallgatók, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. A képviselő-testület a 2015. évre 2.000.000 Ft keretet határozott meg erre a célra. A pályáztatás lebonyolításával a képviselő-testület megbízta a Népjóléti és Kulturális Bizottságot.
A pályázati kiírásban meghatározott időig (november 7-ig) harminchatan regisztráltak az EPER-BURSA központi elektronikus rendszerben, közülük 35 pályázat érkezett be a Polgármesteri Hivatalba. Formailag minden pályázat megfelelt a kiírásnak, emiatt nem kell elutasítani senkit sem.
Az ösztöndíjra 2014. évben 32-en „A” típusú (felsőoktatási hallgatóknak) ösztöndíjra, 3-an „B” típusú (felsőoktatási tanulmányaikat 2015-ben megkezdeni kívánóknak) ösztöndíjra nyújtották be a pályázatot.
A Népjóléti és Kulturális Bizottság november 20-án bírálta el az ösztöndíjra kiírt pályázatokat. A bizottság mind a 35 pályázónak ösztöndíjat állapított meg, amelyet a központi költségvetés is kiegészít. A bizottság a korábbi években megállapított 4 B” típusú ösztöndíjas szociális rászorultságát is vizsgálta, akik továbbra is jogosultak az ösztöndíjra.
“B” típusú pályázat nyertesei
3 x 10 hónap (hat tanulmányi félév)
S. | Név | Tip |
1. | Kisvári Gergely | B |
2. | Majer Viktória Luca | B |
3. | Agócs Anna | B |
“A” típusú pályázat nyertesei
10 hónap (két tanulmányi félév)
S. | Név | Tip |
1 | Ádám Csaba Gábor | A |
2 | Kulich Tamás | A |
3 | Kulich Krisztina | A |
4 | Szalai Eszter Alexandra | A |
5 | Hegyesi Zita | A |
6 | Kulcsár Katalin | A |
7 | Morva Bianka | A |
8 | Soós Gergely | A |
9 | Kusnyár Alexandra | A |
10 | Darázs Nikolett | A |
11 | Bacsóné Palocsán Gréta | A |
12 | Bacsó Ferenc | A |
13 | Vörös Kincső | A |
14 | Klausz Milán | A |
15 | Kisvári Lilla | A |
16 | Augusz Xénia | A |
17 | Kovács Mercédesz | A |
18 | Palocsán Gréta | A |
19 | Szabó Eszter | A |
20 | Kiss Dávid Zoltán | A |
21 | Agócs Alexandra | A |
22 | Trajtler Lilla | A |
23 | Kovács Péter | A |
24 | Vaffler Lilla | A |
25 | Németh Andor | A |
26 | Nagy Dorottya | A |
27 | Ződi Ádám | A |
28 | Fodor Orsolya | A |
29 | Nagy Vivien | A |
30 | Kürti Tamás Dániel | A |
31 | Gombás Kristóf | A |
32 | Nickmann Anett | A |
Kedves Diákok!
Vizsgáitokhoz sok sikert kíván Csömör Nagyközség Önkormányzata