A község határa a Pesti síkságon belül a Pesti-hordalékkúp-síkság kistáján fekszik. Felszínének alapját az Ős-Duna vastag kavicsból és homokból álló hordalékkúpja képezi, amely a földtörténeti negyedkor legelejétől rakódott le a harmadkori alsópannóniai rétegekre.
Felszínén a Duna teraszmaradványai szinte sorozatot képeznek: legrégebbi a falu keleti részén az V. terasz, legfiatalabb a nyugati részén a III. terasz. A lerakódás folyamán keletkezett hatalmas kavicstakarót jelenleg is bányásszák.
A határán átfolyó Csömör-patak völgyében holocén öntésanyagok találhatók. A patakvölgy jobb oldalán a felszínre bukkannak a terület mélységét felépítő harmadkori rétegek (pannón agyag és helvéti slir).
A postglaciális, a jégkor utáni időben, mintegy 8-10 ezer évvel ezelőtt a dombokon leginkább a mogyoró, a síkságon a sztyeppe-fű uralkodott. Később a csapadék növekedésével szubmediterrán éghajlat keletkezett, a dombokon megjelentek a bükkösök és a síkság erdős sztyeppé alakult.
A népvándorlás és a magyar honfoglalás idején sok-sok erdő borította ezt a tájat, a völgyekben mocsári tölgyesek és nádasok terjengtek, a homok a mainál lényegesen kevesebb helyen volt kitéve a szélnek.
Vadban és halban ez a vidék is gazdag volt, mint az egész Kárpát-medence. Sőt az átlagosnál is még valamivel gazdagabb, középkori királyaink kedvtelve sólymásztak a Rákos mezején és vadásztak a Gödöllői-dombvidék erdeiben szarvasra, őzre, vaddisznóra, fácánra, nyúlra stb.
A község éghajlata jelenleg mérsékelten meleg és mérsékelten száraz: a napsütéses órák száma 1950-2000, a középhőmérséklet 10 C, csapadékösszeg 580 mm, amelyből a tenyészidőben 330-340 mm hull.
A terület legjelentősebb vízfolyása a 14 km hosszú Csömöri-patak, amelyik a Mogyoródi-patakkal egyesülve jobbról a Szilas-patakot táplálja. A mesterségesen létrehozott 4 hektáros víztározót öntözésre és horgászásra használják. A Középületépítő Vállalat raktártelepén 1977-ben kutat fúrtak, ennek adatai: 250 m mélység, vízhozama 40 l/p, talphőmérséklete 18 C.
A felszín keleti részén agyagbemosódásos barna erdőtalaj, a nyugati részén a gyengébb minőségű Ramann-féle barna erdőtalaj az uralkodó. A határban jelenleg kevés az erdő.