Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események, önkormányzati intézkedések

2013 június 17. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester beszámolója a 2013. május 16–június 13. közötti időszakról.

(Készült Csömör
Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-i ülésére.)

 

– Összefoglalás –

 

1.) Csömör
Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete május 16-án tartotta rendes ülését. A képviselők elfogadták a 2012.
évi gyermekvédelmi beszámolót, megállapodtak a helyi református gyülekezet
vezetőivel az egyház jövőbeni épületeinek és templomának helyéről, elindították
a Laki utcai óvoda eszközbeszerzési pályázatát. A méltányossági
közgyógyellátási rendelet módosításával növelték az ellátásban részesülők
számát, továbbá szavaztak az év pedagógusa díj kitüntetettjéről.

 

2.) Május
17-én a Polgármesteri Hivatalban Fábri
István
polgármester és Holman Attila, a Confector Kft. ügyvezetője aláírta
a Laki utcai óvoda bővítésére
vonatkozó kivitelezői szerződést. A beruházással kapcsolatos munkálatok az
eredeti ütemezés szerint, május második felében elkezdődtek.

 

3.) Május
17-19. között rendezték meg a település legnagyobb rendezvényét, a jubileumi XX. Csömöri Falunapokat. A kistérség
egyik legnagyobb kulturális fesztiváljára a Petőfi Sándor Művelődési Ház és az
önkormányzat közös szervezésében került sor, melynek házigazdája Szeltner László művelődési ház igazgató
volt. Az eseményen több mint tízezer látogató vett részt. Kiemelkedő programpont
volt többek között a Sinka István emléktábla avatás és Sinka irodalmi est a
Polgármesteri Hivatalban, a Magyar Állami Népi Együttes táncosainak és
zenészeinek fellépése, a Csicsörke és a Furmicska helyi hagyományőrző csoportok
első nagyszabású közös műsora és a KFT. zenekar könnyűzenei koncertje.

 

4.) Május
18-án Tápiószentmártonban került sor a Gödöllő
Környéki Turisztikai Egyesület
szakmai rendezvényére. Az eseményen Perna Pál egyesületi elnök és Kocsi János Nagykáta polgármestere, a
Kincsem Lovas Park tulajdonosa meghívására részt vett Fábri István polgármester is.

 

5.) Május
24-én a Nefelejcs Művészeti Óvodában
sportnapot
, május 25-én a Mátyás
Király Általános Iskolában családi és sportnapot
tartottak, amelyen a
gyermekek mellett a pedagógusok és a szülők is szép számmal vettek részt.

 

6.) Május
27-én a Pénzügyi, Ellenőrző és
Vállalkozói Bizottság
kihelyezett ülésére került sor a Csömöri
Sportcsarnokban Eigler Tamás bizottsági
elnök vezetésével.

 

7.) Május
28-án az Oktatási, Sport- és Kulturális
Bizottság
tartotta ülését Eigler
Tamás
bizottsági elnökhelyettes vezetésével.

 

8.) Május
29-én a Polgármesteri Hivatalban az Ügyrendi
és Közbiztonsági Bizottság
tartott ülést Pásztor Sándor bizottsági elnök vezetésével.

 

9.) Népjóléti Bizottság május 30-án
tartotta ülését dr. Szarka Zsuzsanna
elnökletével.

 

10.) Május
30-án Polgári Védelmi Törzsgyakorlatra
került sor. A Polgármesteri Hivatalban megtartott gyakorlaton és egyeztetésen
részt vettek a helyi polgári védelemben fontos szerepet betöltő intézményeink
vezetői és a helyi hivatal illetékes munkatársai.

 

11.) Május
31-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban rendezte meg az önkormányzat a pedagógusnapot, melyen Biró Attila alpolgármester, Eigler Tamás képviselő és Tenczer Ágnes oktatási bizottsági külső
tag egy-egy szál virággal köszöntötte a több mint kétszáz csömöri pedagógust. A
rendezvény keretében az önkormányzat nevében adta át az Év pedagógusa címet Hidegkúti Zoltán zeneiskolai tanárnak,
zenekarvezetőnek Fábri István
polgármester és Tormay-Lesták Mária,
az Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság elnöke. Az est kulturális műsorral
és közös vacsorával zárult.

 

12.) Május
30-án beszerelésre került a hivatal épületénél egy OTP bankautomata. Ez a Pátria Takarékszövetkezet és a Raiffeisen
Bank szintén 24 órás automatája mellett immár a település harmadik bankautomatája
(ezenkívül a kereskedelmi övezetben az OTP-nek van még egy hasonló készüléke,
amit az Auchan áruház nyitvatartási idejében lehet használni.) A pénzintézeti
fejlesztésre lakossági kérésre, Boross Jenő
és dr. Szarka Zsuzsanna képviselők
javaslatára került sor.

 

13.) Június
2-án tartották a Csömöri Római Katolikus
Egyházközség
ben a hagyományos Úrnapi
körmenet
et. Az évszázados múltra visszatekintő káprázatos, másfél
kilométeres csömöri virágszőnyeg összeállításán idén is több száz Erzsébet
utcai és Kossuth utcai lakos, sok szervezeti és egyházi önkéntes dolgozott. A
több ezer látogatót vonzó eseményen Palánkai
Ferenc
egri segédpüspök celebrálta a misét. Görbe József csömöri plébános mellett a záró fogadáson részt vett Fábri István polgármester is.

 

14.) Június
5-én elkészült a Kacsóh Pongrác utca csoportszobáinak
festése és armatúráinak cseréje
. Az intézményi belső munkálatokat a Sipos
Bt. és a Virágállomás Kft. végezte, összesen 976.351 Ft összegben.

 

15.)
Június 4-én és 6-án az önkormányzati bányaterület
ingatlanpályázati egyeztetésére
került sor a Főpolgármesteri Hivatalban dr. Szeneczey Balázs főpolgármester- helyettes,
Kókai Anna és Tatárné Varga Yvett osztályvezetők, Fábri István polgármester, dr.
Katona Péter
jegyző, Marosi Éva
pénzügyi osztályvezető, illetve dr. Boros
Andrea
, a Szilas-Bánya Kft. ügyvezetője között. A megbeszélés a csömöri
Polgármesteri Hivatalban lezajlott első hivatalos egyeztetés folytatása volt.

 

16.) Június
8-án Bolhapiacra került sor a Hősök
terén a Petőfi Sándor Művelődési Ház és az önkormányzat szervezésében.

 

17.) Június
9-én ökumenikus tanévzáró istentisztelet
tartottak a Bulgárkertben Görbe József
római katolikus plébános, Johann Gyula
evangélikus lelkész és Esztergály Előd református
lelkész részvételével.

 

18.) Június
11-én a törvényi változások miatt önkormányzati
egyezetésre került sor a lakossági szemétszállítás ügyében
Babicz László mogyoródi, Solymosi Sándor kistarcsai és Fábri István csömöri polgármester,
illetve Bene Krisztina, a Ker-Hu Kft.
ügyvezetője között a csömöri Polgármesteri Hivatalban.

 

19.) Június
12-én Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete településfejlesztési fórumot tartott a
Petőfi Sándor Művelődési Házban. A fórumon a helyi hulladékgazdálkodási
tervekről, az egészségügyi és az oktatási-nevelési intézmények fejlesztési
elképzeléseiről tartott tájékoztatót Fábri
István
polgármester, Biró Attila
alpolgármester és Eigler Tamás
pénzügyi bizottsági elnök, és válaszoltak a lakossági kérdésekre.

 

20.) Június
13-án 17 órakor tartotta tanévzáró
ünnepélyét a Krammer Teréz Zeneiskola
.

 

21.) Május-június
hónapban Fábri István polgármester
számos személyes egyeztetést tartott a
Gödöllői kistérség polgármestereivel
a Csömöri Bringafesztivál és egyéb
önkormányzati kérdésekben: Babicz László
(Mogyoród), Solymosi Sándor
(Kistarcsa), Szőllősi Ferenc (Pécel),
Hatvani Miklós (Isaszeg), Rimóczi Sándor (Nagytarcsa), Gódor Lajosné (Dány), Franka
Tibor
(Kerepes), Horváth László Tibor
(Vácszentlászló), Sziráki Szilárd
(Valkó), Holló Ilona (Zsámbok).

 

22.)
Májusban és júniusban több jelentős fejlesztés kezdődött a nagyközségben.
Májusban a Csömöri Sportcsarnok,
júniusban a Petőfi Sándor Művelődési Ház
felújítási munkái kezdődtek meg, illetve májusban kezdték meg a Laki utcai óvoda bővítését. Ezenkívül
májusi kezdéssel indult el az Árpád utca
Szabadság út-Bulgárkert közötti szakaszának
felújítása is.

 

*****

 

– A következő
rendes képviselő-testületi ülésre július 11-én, csütörtökön kerül sor 16.00
órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban.

 

– Június
29-30-án kerül sor, hagyományteremtő jelleggel az 1. Csömöri Bringafesztiválra
a Bulgárkertben, illetve a Gödöllői kistérség településein.

 

   

Fábri
István s. k.

polgármester

 

 

 

További polgármesteri beszámolók, települési krónika 

Megszakítás