Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Aktuális hírek a felújításokról, fejlesztésekről

2013 április 11. –
Önkormányzati, települési hírek
Április elejére elkészült a Kacsóh Pongrác utcai óvoda nyílászáróinak cseréje, melynek során új ablakokat, redőnyöket és szúnyoghálót szereltek fel, valamint lecserélték a korszerűtlen lámpatesteket is. A beruházás mintegy 5 millió forintba került.

A 3-as bekötőút átadása a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. tájékoztatása szerint előre várhatóan eltolódik. A csúszás oka, hogy az építtetőnek a körforgalom, a buszforduló és a patak melletti gyalogoshíd megépítésére közbeszerzési eljárást kellett indítania.

Elkészült  az  Erzsébet  utca  Szabadság  út  felőli  szakaszának felújítása,  melynek  során a Községgondnokság a római katolikus templom előtt kiemelt szegélyű, biztonságos járdát, illetve széles útkiemelést és útszűkítést épített ki, hamarosan gyalogátkelőhelyet is ki- alakít a kereszteződésben. A későbbiekben az Erzsébet utca – Ulicska kereszteződésénél felújítják a zebrát, valamint útkiemelést alakítanak ki a biztonságos közlekedés érdekében.

Április elejétől a Kistarcsai úton eddig áthaladó teherautó-forgalmat – a súlykorlátozó tábla ismételt kihelyezésével, valamint a folyamatos ellenőrzésekkel – jelentősen csökkentették. Mindemellett az elkövetkező időszakban az önkormányzat  a „Lassíts!” kampány keretében – az új közlekedési koncepció részeként – számos forgalomlassító intézkedést hajt végre annak érdekében, hogy a faluban minél biztonságosabbá váljon a közlekedés.

A Csömöri Civil Egyesület kezdeményezésére tavaly ősszel kezdődött meg, és idén tavasszal fejeződik be Csömör új sétáló- és pihenőhelyének kialakítása a Pataksétányon, ahol április 13-án parkosítási munkálatokat végeznek több civil szervezet bevonásával. (Kapcsolódó írásunk)

Hamarosan megkezdődik az Árpád utca Szabadság út – Bulgárkert közé eső szakaszának felújítása, melynek során gyalogjárdát építenek, illetve újraaszfaltozzák az úttestet.

Főoldali hírek

Csömör visszakéri iskoláit

Fábri István polgármester levélben fordult dr. Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási miniszterhez, amelyben kéri, hogy

Bővebben