2016. szeptember 27-én ünnepelte a Procter and Gamble magyarországi jelenlétének 25. évfordulóját a csömöri gyárban, melyet szintén negyed évszázaddal ezelőtt, 1991-ben alapítottak.
A helyi gyártósor a régió legkorszerűbb gyáraként kezdte meg működését, melyben közel 50 ország piacára gyártanak női szépségápolási termékeket. A P&G világviszonylatban is a két legmodernebb gyárát üzemelteti Magyarországon, Csömörön és Gyöngyösön. Az új beruházást, a magyarországi gyárak fejlesztését, ezzel együtt a Csömörön található gyártósor gyártási kapacitásának kibővítését Geraldine Huse, a P&G közép-európai régió vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke jelentette be a gálaeseményen. A magyar kormánnyal történő stratégia megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írta alá a kormány képviseletében, mely dokumentumok átadásával az ünnepi eseményen jelképesen is megerősítették az amerikai vállalat és Magyarország közötti együttműködést. Beszédében Szijjártó Péter elismerését fejezte ki az érintett települések polgármestereinek is, akik munkája nélkül nem lehetne sikeres az együttműködés. Az eseményen Csömör képviseletében Fábri István polgármester Benkó Gábor műszaki osztályvezető vett részt, továbbá meghívást kapott Bátovszki György korábbi polgármester is.
Marek Busch, a csömöri gyár igazgatója köszönetét fejezte ki a csömöri lakosok és közösség felé, amiért elfogadták és befogadták a Procter & Gamble- Hyginett Kft.-t a településen és ilyen hosszú időre visszanyúló közös történelme lehet az amerikai nagyvállalatnak. A P&G elkötelezett a környezeti és társadalmi felelősségvállalásban, így a most induló beruházások is a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva, a környezetvédelmi előírásokat szem előtt tartva valósulnak meg. A tájékoztató szerint körülbelül 40 milliárd Ft a csömöri bővítést célozza, ami az ország egyik legnagyobb piaci fejlesztése idén. További érdekesség, hogy a csömöri üzem a világon elsőként gyártási hulladék termelése nélkül üzemel, valamint a gyártás során keletkező ipari szennyvizet szinte teljes mértékben képesek újrahasznosítani.
A beruházás eredményeként továbbá 250 új munkahely létesül, valamint növekvő iparűzési adóbevételre is számíthat községünk.