Üdvözöljük!

Evangélikus gyülekezeti nap

2011 július 14. –
Önkormányzati, települési hírek

Június 19-én, vasárnap gyülekezeti napot (új nevén: „Találkozások napja”) tartott a helyi evangélikus közösség.

A rendezvény, hagyományteremtő jelleggel, néhány éve indult útjára a második legnagyobb lélekszámú helyi egyházban. 

 

Idén is a 30-as, 40-es korosztály tagjai vendégelték meg a délelőtti istentiszteletről érkező gyülekezeti tagokat, családokat, időseket és fiatalokat. A gyönyörű, jeruzsálemi hangulatot árasztó templomkertben már reggel elkezdtek forrni a hatalmas üstök, amelyekben gulyásleves és tárkonyos raguleves főtt. A szakácsi teendőket Dobos Ferenc és Kemény Csaba, továbbá Biró Attila alpolgármester és Tihanyi Ferenc önkormányzati képviselő látták el. A kétszáz fős vendégsereg számára terített asztalokon a hagyományos csömöri sütemények sora is ott díszelgett. A komoly logisztikai feladatot igénylő előkészületeket Dobosné Bódis Andrea koordinálta, közte a tucatnyi önkéntes felszolgáló munkáját ez utóbbi csapatot erősítette Fábri István polgármester is fehér kötényben.

 

A csömöri evangélikus közösség vendége volt ez alkalommal Mekis Ádám észak-pest megyei esperes, aki Johann Gyula lelkész meghívására hirdette az igét a délelőtti istentiszteleten. A zsúfolásig megtelt imateremben Kertész Botond történész tartott nagysikerű előadást a csömöri Zay Károlyról, aki az egyház országos felügyelője volt a 19. században.

 

A gyülekezeti nap részeként került sor délután a tanévzáró istentiszteletre is, amelyen a helyi Mátyás Király Általános Iskola hittanos diákjai adták elő rövid műsoraikat. A fellépő csoportokat Boda Zsuzsa, az országos Evangélikus Élet hetilap Csömörön lakó szerkesztőségi irodavezetője, Johanné Kertész Lea, Kalináné Gubek Erika és Solymár Péterné készítette fel.

 

Megszakítás