2011-ben, példaértékű összefogás keretében, több mint száz civil aktivista és helyi vállalkozó, mintegy 270 tonna szemetet gyűjtött össze Csömör külterületein. Azóta minden évben kétszer megismétlik a civil szemétgyűjtési akciót, melynek során a különböző csoportok, egyesületek, a maguk által választott helyen gyűjtik be az illegálisan lerakott hulladékot. Az akció során a csoportok számára a Községgondnokság biztosítja a kesztyűket és zsákokat, valamint a hulladék elszállításáról is ők gondoskodnak.
Idén 13. alkalommal, március 2-án tartották meg a tavaszi akciót, melynek során mintegy kéttucat csoport tisztította meg Csömör különböző természeti részeit. A rendszeres civil szemétgyűjtésnek,, illetve a több mint egy éve sikeresen működő illegális hulladéklerakások megakadályozását célzó, a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelő részvételével indított önkormányzati akcióknak köszönhetően ma már nagyságrendekkel kevesebb hulladék található a nagyközség környezetében. Csömör egyébként e téren is meglehetősen jól áll, hiszen a környező településekhez képest nálunk a legkevesebb az illegálisan lerakott hulladék, de sajnos azért így is rendszeresen kell a Községgondnokságnak nagyobb mennyiségű szemetet összeszednie és elszállítania.
A hivatalos akció során egyébként több alkalommal is sikerült komolyabb illegális hulladéklerakást megakadályozni. Egy ízben például egy Csömör üdülőövezetében lakó minisztériumi osztályvezetőt füleltek le és pakoltatták vissza a platós autójára a lerakott hulladékot. De volt már fegyveres kommandósok bevonását is megkívánó intézkedés, melynek során a mezőőr kapott el egy budapesti kukásautót, melynek a teljes tartalmát próbálták lerakni Újpalota és Csömör határában.